- Ren...?! - nyitotta ki Aiko a szemét. Szíve választottjával álmodott, de arra gondolni sem mert, hogy tényleg ott lesz mellette. A kezét fogva aludt el a kórházi ágya mellett. - Te mit...? - kérdezte volna, miközben próbált felülni, ha nem nyilall hatalmas fájdalom a fejébe. - Au. - kapott szabad kezével a fejéhez.
- Rózsaszálam! - nézte Ren a lányt, aki elpirulva, hatalmas szemekkel nézett vissza rá. - Öhm... - oldalra pillantott, ő is zavarban volt. - Hogy érzed magad? - fél szemmel tekintett rá a kis betegre.
- Egy kis baleset után? Egész jól. - mosolygott, a fiú szeme viszont szinte szikrákat szórt.
- Kis baleset? Komolyan? Tudod, hogy megijedtem...??? Megijedtünk!!! - javította ki magát gyorsan. - Mind megijedtünk. - jelentette ki.
- Én... sajn...
- Nem, én sajnálom. - vakarta meg idegesen a fejét.
Pár percig beszélgettek, utána pedig Ren küldött egy sms-t Chizuminak, hogy a húga felkelt. Kora reggel vette csak észre az üzenetet, amikor álmában megint a balesetet látta, végül felriadt. Egyből rohant a kórházba.
Két nappal később kiengedték a lányt, de még hetekig kellett mankóval járnia. Nehéz volt megszoknia, hogy korlátozva van, de testvére és barátai mellette voltak, és segítettek neki mindenben.
Egy hónap telt el a baleset óta:
- Jó, legyen. - adta be a derekát Chizumi. Tomochika hívta el őt, húgát és barátnőjét egy közös randira. - De akkor hányan leszünk?
- Öten. Te, Aiko, Mira, Haruka és én. - sorolta.
- Jó, legyen. - ismételte az előbb mondottakat, bár tudta, hogy húgának és barátnőjének az a tény, hogy a zeneszerző lány is ott lesz, nem lesz az ínyükre. Úgy érezte, hogy most mind a hárman balszerencsések a szerelemben. - Felhívom a lányokat és visszahívlak. - ebben maradtak, végül elköszöntek.
Chizumi előbb húgát hívta, mert őt könnyebbnek találta meggyőzni. Ezután jött viszont a nehezebb falat: Mira. Nehezen ugyan, de sikerült mind a két lányt rávennie, ezt követően pedig felhívta Tomochikat, hogy elújságolja neki a híreket.
- Hát ez nagyszerű! - örvendezett a vörös hajú lány. - Akkor 2-kor találkozunk a Fortunában! - mondta, majd lerakta a telefont.
- Akkor azt hiszem keresnem kell valami ruhát délutánra. - lépett szekrényéhez. Szombat lévén nem dolgozott, húga pedig a múltkori bál házigazdájával, Maryvel ment el reggelizni. - Lássuk csak... - kezdett el válogatni. 10 perces válogatás után egy citromsárga rövid ujjú ingre, egy sötétkék térd fölöttig érő szoknyára és egy, a felsővel megegyező színű magassarkú cipőre esett a választása. - Ez gyorsan megvolt. - jegyezte meg, amint a faliórájára nézett. Még alig múlt el 11 óra, amikor úgy döntött, ideje készülődni. Mire lefürdött, húga is hazaért, így ő is elkezdett felkészülni a csoportos randira.
- Hol van már Mira? - kérdezte izgatottan Aiko. 1 óra 53 perckor még kint álltak a lányok a Fortuna előtt, és már csak az említett lányt várták.
- Ott jön! - hangzott vidáman Harukától. A lány narancssárga egybe ruhát viselt, amit citromsárga virágok díszítettek.
Bementek a szórakozó helyre, de amikor leültek az asztalukhoz, csak 4 fiú volt velük szemben.
Az elmúlt napokban rengeteg minden történt vele. De a mai nap más volt. Legalábbis reménykedett benne, hogy más lesz. Kivételesen nem kelt fel korán, mivel ma szabadnapot vett ki. Álmosan ült fel az ágyában. Nagyot nyújtózott, majd kiszállt az ágyból és a fürdőbe vette az irányt. Amíg zuhanyozott átgondolta, hogy mennyi minden történt vele az elmúlt egy évben. Először is talált egy rendes munkát, de nem is akár milyent. A Raging Entertainment ügynökségnél lett a Heavens ideiglenes menedzsere. Igen, még mindig ideiglenes, ezért nincs túl sok szabad napja és nagyon igyekeznie kell, elvégre egy híres banda menedzsere. Aztán egy hónapja a Heavens kapott egy munkát. Egy sorozat forgatásról van szó, amit a Starish tagjaival forgatnak. Ez alatt az egy hónap alatt nem volt olyan hét, amikor ne történt volna valami. Jó, nem bánta, de egy kis szünet kell már neki. A mai napra szabadságot vett ki és reménykedett benne, hogy a fiúk meglesznek nélküle. Amikor végzett a zuhanyzással, maga köré csavart egy törölközőt, majd visszament a szobájába. Arra gondolt, hogy a reggelt a közeli kávézóban tölti. Úgy is régen volt már ott. Miután felöltözött, elindult. Út közben hívása volt Chizutól. Mivel lassan egy hete, hogy kiengedték Aikot úgy döntött, hogy itt az ideje elmenni egy csoportos randira.
- Nézd, Chizu. Nem mintha baj lenne, de Harukának miért kell jönnie? - kérdezte, miközben helyet foglalt. A pincér oda jött hozzá, ő gyorsan elmondta mit kér, aztán a telefon túloldalán lévőre fordította a figyelmét.
- Nem sűrűn hallani tőled ilyet. Valami baj van? - kérdezte.
- Nem mondanám. Tudod, elég kellemetlenül érzem magam a közelében. Legszívesebben gyűlölném, amiért őt szereti Cecil, de egyszerűen nem tudok rá haragudni. - mondta a lány, miközben megköszönte a pincérnek a péksüteményt és a kávét.
- Ugyan. Csak egy randi erejéig kell kibírnod. - mondta neki Chizu. - Meg, ha minden jól sikerül, legalább bepasizol! - szinte látta maga előtt, hogy a telefon túl végén fogadott nővére kacsint.
- Te jó Isten, mibe keveredtem már megint. - sóhajtott fejét fogva.
- Ez igent jelent. Akkor találkozunk kettőkor a Fortunában! Most mennem kell, szia! - tette le gyorsan a telefont mielőtt tiltakozhatott volna.
- Te jó Isten. – sóhajtott, majd neki fogott megreggelizni. Miközben kávéját iszogatta, átgondolta az egész randis dolgot. Úgy döntött, hogy mivel egyszer élünk, ez alkalommal félre teszi az aggodalmait és kicsit lazít. Reggeli után egy ruha bolt kirakatát nézegette, majd végül rászánta magát és bement. Mivel nem volt olyan ruhája, amit randira is felvehetne ezért úgy döntött, hogy vesz egyet, csakhogy ez korántsem volt olyan egyszerű dolog. A sok ruha közt úgy érezte, hogy lehetetlenre vállalkozott.
- Üdvözlöm, kisasszony! Segíthetek valamiben? - jött oda hozzá mosolyogva az eladófiú.
- Nos, randim lesz, és egy ruhát szeretnék vásárolni, de nem tudom milyet kéne vennem. - vallotta be kicsit pirulva. Az eladófiú elpirult majd észbe kapott.
- Yume-chan, ide tudnál jönni egy kicsit? - szólt oda a másik eladónak.
- Igen? Miben segíthetek? - mosolygott kedvesen. Mira újra elmondta, hogy miért is van itt. - Értem. Hm, akkor először próbálja fel ezt, meg ezt, meg ezt! - adott a kezébe három ruhát és az öltözőbe tuszkolta a meglepett lányt. Amikor felpróbálta az első ruhát elhúzta a függönyt és elkezdte nézni magát.
- Ez kissé kényelmetlen. - vallotta be pirulva. Egy igen rövid ruha volt rajta.
- Ez nem az igazi. Következő! - utasította a lányt. - Te meg szedd össze magad! - bökte oldalba a tátott szájjal figyelő férfit. Mira még rengeteg ruhát felpróbált, mire eljutott odáig, hogy egy egyszerű sárga ruhát próbáljon fel. A felső része fehér volt mell alatt egy narancssárga masni volt rajta. A ruha combközépig ért, amit kicsit rövidnek talált, de az eladó lány biztosította afelől, hogy nagyon csinos lábai vannak így nyugodtan bele fér ez a ruha.
- Végül is egész kényelmes ez a ruha. - fordult körbe a tükör előtt.
- Nagyon jól áll rajtad! - bólogatott a két eladó.
- Rendben, akkor ezt viszem el. - mondta pirulva a lány. Miután megvette a ruhát elhatározta, hogy valami egyszerű frizurát csinál magának. Végül úgy döntött, hogy csak simán felköti a haját. Mire végzett, már fél kettő volt így gyorsan elindult, nehogy késsen. A kávézó előtt már vártak rá az Erizawa nővérek és Harukáék.
- Na, akkor most irány befele! - mondta lelkesen Tomochika. Viszont ez a lelkesedés hamar elment, amikor meglátták, hogy kikkel is randiznak. A partnereik egytől egyik rámenősök voltak, és ha ez még nem lett volna elég, közöttük volt egy nem kívánatos személy is. Két óra múlva Mira elátkozta azt a pillantott, amikor bele ment ebbe az egészbe.
- És Mira-chan mit dolgozol? - kérdezte a vele szemben ülő fiú. Nem sok tartotta vissza attól, hogy lefejelje az asztalt.
- Próbaidős menedzser vagyok. - válaszolt halkan.
- Tényleg? Az klassz! - mondta hangosan a fiú, mire ő lejjebb csúszott a széken. A tekintette össze akadt Chizuéval.
- Ezért még számolunk! - tátogta neki. Alapvetően visszahúzódó volt, de ha valaki eléggé feldühítették, akkor nagyon más a helyzet. Olyankor képes pszichológiailag bántani az illetőt. Ezt a tulajdonságot édesanyjától örökölte állítólag. Ő sose látta az édesanyját olyan állapotba, hogy ezt alkalmazza, de ő már nagyon közel járt hozzá. A mondás úgy tartja, hogy a csendes emberek a legveszélyesebbek. Ez rá főként igaz. Főleg most, két óra elteltével. Már lassan ott tartott, hogy nem érdekli az illem, itt hagyja a társaságot, de ekkor megérkezett a megváltás Starish fiúk személyében, akik megfogták őket és kivezették a kávézóból.
- Fú, azt hittem már sosem szabadulunk meg tőlük! - sóhajtott fel Tomochika.
- Soha többet nem megyek vak randira! - jelentette ki Mira olyan hangsúllyal, mint akit megnyúztak.
- Ugyan. Nem volt azért olyan vészes! - próbálta menteni a helyzetet a vörös.
- Mondom soha! - jelentette ki halálos hangsúllyal a lány, majd leült a mellette lévő székbe és a fejét megtámasztva folytatta. - Két órán keresztül csak beszélt és beszélt, be nem állt a szája! Ráadásul egyfolytában csak magáról beszélt, vagy ha éppen nem önmagát fényezte, akkor az arcomba mászott! - panaszkodott a lány. Mindenki nagy szemekkel nézte. Még nem látták ennyire dühösnek.
- Nyugi Mira! Túl vagyunk rajta az a lényeg! - próbálta nyugtatni Tomo, de a következő pillanatban Mira felpattant, és ölni tudó tekintettel nézett Chizumira.
- Te! Te beszéltél rá erre az egészre! - mutatott rá. A lány elkezdett hátrálni. - Legközelebb, ha valamire azt mondom, hogy nem, akkor nem erőlteted tovább, hanem annyiban hagyod, világos? - kérdezte, mire fogadott nővére bólogatni kezdett. - Csodás. Most már viszont haza megyek. - jelentette ki a lány.
- Mira-chan, nyugalom! - nyugtatta Natsuki a lányt. - Chizumi-chan nem direkt csinálta, csak jót akart! - védte.
- Tudom, de utálom, amikor rám erőlteti a dolgokat! Ez volt a szabad napom és most pocsékba ment. - fújtatott a lány.
- Hűha, nagyon pipa lett. - mondta Aiko.
- Még sosem láttam ilyennek. Ki nem nézné belőle az ember, hogy ennyire kivetkőzik magából, ha dühös. - mondta Tokiya.
- Hé Mira! Dobj be egy snikerst! - karolta át a lány vállát Shou.
- Ugyan minek? - kérdezte az érintett.
- Azért mert nem vagy önmagad! - röhögött a törpe szőke. A többiek lélegzet visszafojtva várták a következményeket. A barna hajú tekintete elsötétült, majd rálépett a törpe lábára és behúzott neki egyet. A fiú fél percig csak feküdt a földön, a többiek már kezdtek aggódni, mire megmozdult és nagy nehezen felült.
- Tudod kivel szórakozz, törpe! - mordult rá a lány.
- Mira-chan nyugi! - nyugtatta Natsuki. A biztonság kedvéért Shout hátrébb vitték a többiek a dühös lányt pedig Natsukira bízták. Bő fél óra múlva sikerült lenyugtatnia a lányt.
- Na? - kérdezte Chizu amikor Natsuki oda ment hozzájuk. Mira az egyik széken ült magába roskadva, miközben a világot átkozta.
- Hát már lenyugodott, de viszont nincs túl jó állapotban. Haza kéne kísérnie valakinek. Így nem jó, ha egyedül megy. - mondta a szőke.
- Hé, Cecil vidd haza te! - mondta Shou aki egy jeges borogatást szorított a jobb szeméhez ahova Mira behúzott neki.
- É-én? - kérdezte, mire mindenki bólogatni kezdett. - Re-rendben. - válaszolt, majd oda ment a lányhoz. Pár perc múlva már sikerült elérnie, hogy el tudjanak indulni hazafelé.
- Szia Chizu! - köszönt egy ismerős férfi hang a lány háta mögül. - Jó újra látni!
- Renji? - szinte lefagyott, amikor megfordult a széken. - Te meg mit keresel itt?
- Jöttem a randinkra. - mosolygott.
- Hogy a minkre??? - csodálkozott.
- Nyugi, nem foglak zaklatni. Viszont... - ült le az üres helyre. - Én vagyok az utolsó tag.
Chizumi köpni-nyelni nem tudott, annyira meglepődött. Hirtelen úgy látta a vele szemben ülő arcát, mintha egy új ember lenne. Ám ez a véleménye hamar megváltozott. Két órával később megtudta, hogy a Renji mellett ülő fiú szeret gyöngyöt fűzni, kötögetni, és van egy teknőse, akiről egy egész órát áradozott. Mégis inkább rá figyelt a lány, mint volt barátjára, aki minden áron meg akarta beszélni a történteket.
- Mi a...? - kerekedett ki a pincérlány szeme, amint meglátta, hogy kik léptek be a kis kávézóba.
- Arra! - szólt Ren, a fiúk pedig követték. - Gyertek, menjünk! - fogta karon Aikot. Mirát Cecil, Harukát Shou, Tomochikát Masato, Chizumit pedig Otoya próbálta megmenteni.
- Hé, Chizu? Ki ez a kis vörös ficsúr? Mostanában vele döngeted az ágyat? Ezért a kis senkiért hagytál el?
- Ne merj így beszélni a barátaimról! - rántotta el karját Otoyától, és visszalépett Renjihez, míg a vörös kivételével a többiek kimentek. - Az egy dolog, ha engem lehordasz akárminek, de a barátaimról és a családomról nem beszélhetsz így! - hihetetlenül dühös volt egykori szerelmére.
- Fáj az igazság? Mindig is tudtam, hogy egy kis ribanc vagy, te ribanc! - az utolsó szót erőteljes hangsúllyal mondta, bár utána hirtelen a „kötögetős” fiúnak esett, mert Otoya egy szintén erőteljes jobbost adott neki.
- Oto... te... mit...? - Chizumi csak nagyokat pislogott.
- Én se szeretem, ha bántják a barátaimat vagy a családomat. - mondta a vörös hajú fiú, de végig a támadni készülő Renjit nézte. - Vigyázz! - szólította fel a lányt, és egy kicsit lökött is rajta, hogy ne essen baja. A fekete hajú fiútól „csak” akkorát kapott Otoya, hogy kicsit felrepedt az alsó ajka.
- Ebből elég! - ment oda hozzájuk a szórakozóhely vezetője. - Mostantól ki vannak innen tiltva! - mondta, és szétszedte a két fiút. A tulajdonos egy majdnem 2 méter magas, körülbelül 120 kilogrammos férfi volt, akin izom volt, nem pedig súlyfelesleg. - Odakint játszatok. - engedte el őket.
- Gyere, Otoya! Menjünk! - húzta a lány kifelé. - Úristen, vérzik a szád. - nyúlt volna oda amikor kiértek, azonban...
- Te! Te beszéltél rá erre az egészre! - mutatott rá. Chizu tudta, hogy amikor Mira mérges, jobb vele vigyázni, ezért hátrébb lépett egyel. - Legközelebb, ha valamire azt mondom, hogy nem, akkor nem erőlteted tovább, hanem annyiban hagyod, világos? - kérdezte fogadott húga, ő pedig bólogatni kezdett. - Csodás. Most már viszont hazamegyek. - jelentette ki a lány.
- Na? - kérdezte Chizu amikor Natsuki odament hozzájuk, miután Mirát kicsit odébb sikerült megnyugtatnia.
- Hát már lenyugodott, de viszont nincs túl jó állapotban. Haza kéne kísérnie valakinek. Így nem jó, ha egyedül megy. - mondta a fiú.
A kiborult lányt végül Cecil, a megmentője kísérte haza. A többiek különváltak, és mindenki ment tovább a maga útjára. Chizumi próbálta rávenni Otoyát, hogy nézessék meg a sebet egy orvossal, de a fiú nem szerette volna. Inkább visszament próbálni, a lány pedig nem tudott mit tenni, elment a saját lakásába húgával.
- Menjünk, köszönjük meg nekik, hogy megmentettek minket! - kelt fel a székből Aiko fél órával azután, hogy hazaértek.
- Csak látni akarod Rent. - olvasta le a lány arcáról nővére a valóságot. - De oké, menjünk. Megérdemlik. - mosolygott Chizumi.
- Csak látni akarod Otoyát. - mondta húga ugyan olyan hangsúllyal, mint nővére.
Gyorsan összeszedték magukat, így 40 perccel később már ott is voltak a Starish „palotájában”. Amint beértek, utuk külön vált, hiszen más-más személyt kerestek.
- Vajon hol lehet? - nézett körbe a folyosón Chizumi, Otoyát keresve. - Kop-kop. - kopogtatott a 3-as próbaterem ajtaján, ami előtt éppen megállt. Meg sem várva a választ benyitott.
- Chizumi? - csodálkozott a vörös herceg, hogy ismét viszontlátja a lányt.
- Szia. - mosolygott.
- Hát te? Baj van? - kelt fel az ablak mellett lévő székből. - Megint az exed? - lépett enyhe aggódással a szemében a fiatal nőhöz.
- Nem, dehogy. Csak szerettem volna megköszönni, hogy megmentettél attól a vadbaromtól. - kicsit elvörösödött. - Te voltál a hősöm.
- Mindig szerettem volna valakinek a hőse lenni. - mosolygott, arcán egy kis pírral, miközben félrenézett.
Aiko éppen Rennek köszönte meg, hogy a segítségére sietett a randis incidens után.
- Köszönöm, hogy segítettél nekünk.
- Nagyon szívesen Aiko, ezer örömmel segítek neked, hiszen nagyon fontos vagy a számomra. - felelte Ren. Erre a lány arcát elöntötte a piros szín. Ezt a meghitt pillanatot a telefon csörgése zavarta meg. Aiko, amint meglátta ki hívja, a mosoly egyből lehervadt az arcáról. Ren zavartan nézte, nem tudta, hogy a lánynak miért változtak meg az arcvonásai.
- Halló?
- Szia Aiko! Azért hívlak, hogy a mai nap folyamán meglátogatlak, már nagyon hiányzol. - felelte az anyja, majd elköszönt és letette a telefont.
- Bocsánat, most mennem kell. - mondta gyorsan, hogy minél hamarabb szóljon a nővérének. Aiko villám gyorsasággal kereste meg nővérét.
- Chizu! - nyitott be az ajtón, ahol meg is találta a keresett személyt. - Hupsz, bocsánat. Megzavartam valamit?
- Köszönöm még egyszer. - mondta, majd egy puszit adott a Otoya arcára.
- Chizu! - nyitott be az ajtón abban a szent pillanatban Aiko. - Hupsz, bocsánat. Megzavartam valamit? - jelent meg egy huncut mosoly a szőke hajú lány arcán.
- Nem, gyere. - indult meg húga felé, hogy Otoya még csak véletlenül se lássa meg, mennyire vörös az arca. - Mi történt?
- Anya. - mondott ennyit, nővérének pedig kikerekedtek a szemei.
- Baj van? - kérdezte szinte lefagyva.
- Meglátogat minket. - vett egy nagy levegőt. - Most! - mondta kicsit kétségbe esve.
- Basszus! - kiáltotta el magát, de még nem annyira, hogy zengjen tőle az épület. - Otoya. - nézett hátra a fiúra. - Nekem most… nekünk most mennünk kell. Majd még... szóval majd később beszélünk. Szia. - és becsukta maga után az ajtót.
- Na, ez mi volt? - csodálkozott a fiú, és megérintette a nem sokkal azelőtt kapott puszinak a helyét. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amint felidézte a pillanatot.
- Hé, Ot... - mondta Tokiya, amikor belépett a próbaterembe a Starish többi tagja. - Te meg mi a frászt csinálsz? - kérdezte, amikor a fiút érdekes mosollyal, az arcát fogva találták meg.
- Hogy mi? - tért magához, ahogy meglátta a többieket. - Mi történt? - vette el arcától a kezét, és próbált nem elvörösödni.
- Chizumi-chan nem volt itt? – érdeklődött Natsuki.
- De. - válaszolta halkan Otoya, majd ismét eszébe jutott Az a pillanat.
- Mit csináltatok itt kettecskén? - ment mellé Tokiya, és huncut mosollyal az arcán megbökte vörös hajú társa oldalát.
- Semmit. Csak megköszönte a délutánit.
- Ennyi? - akadt ki a mellette lévő fiú. - Semmi piszi-puszi, nyali-fali?
- Semmi. - ezt már nem mondta annyira hihetően, pedig nem ez volt az első, amit kapott. Mégis valahogy más volt, mint az eddigiek.
- De hova tűntek el ilyen hirtelen? Aiko is csak úgy lelépett. - vágott kicsit durcás fejet Ren.
- Anyukájuk meglátogatja őket. De eléggé furcsák voltak... - jegyezte meg Otoya.
- Az anyukájuk? - gondolkozott Natsuki. - Valamit mintha már mesélt volna Chizumi-chan, hogy nem jön ki vele jól. - elővette a telefonját, majd tárcsázni kezdett. - Mindjárt megkérdezem Mira-chant. - majd füléhez emelte a telefont remélve, hogy a lány nem fogja rácsapni a készüléket.
Amikor Cecillel megérkeztek Mira házához, a lány már lenyugodott.
- Köszönöm szépen, hogy megmentettél. - hajolt meg a lány.
- Ugyan, semmiség volt. - mondta kedvesen a fiú, miközben igyekezett nem elpirulni.
- Nekem sokat jelentett! - mondta a lány, majd egy puszit nyomott a fiú arcára. - Holnap találkozunk, szia! - rohant be a házba.
A fiú, amikor felfogta mi történt elpirult, majd az ajtóra nézett, végül aztán nagy nehezen tovább állt. Eközben, Mira az ajtót támasztotta, miközben azon gondolkozott, hogy a pillanat hevében elragadtatta magát. Az arca vörös volt. Ha valaki látta volna, azt hihette volna, hogy lázas. - El sem hiszem, hogy megtettem. - mondta, miközben megérintette ajkait. Végül nagy nehezen elindult, hogy egy forró fürdőt vegyen és utána lefeküdjön. A munkája miatt megszokta, hogy mindig mindenhova magával hordja a telefonját. Meg mióta Aiko korházban volt, az óta folyton mindenhova magával viszi a telefonját. Most is így tett. Már vagy negyed órája áztatta magát a kádban, amikor megcsörrent a telefonja.
- Haló? - kérdezte fáradtan.
- Szia Mira-chan! Itt Natsuki. - szólt bele a telefonba az ismerős hang, mire Mira felnyögött. Rossz érzése támadt.
- Szia Natsuki. Miben segíthetek? - kérdezte, miközben elhelyezkedett kényelmesen a kádban. - Mondd csak, mesélnél nekünk Chizumi-chan és Aiko-chan édesanyjáról? - tért a tárgyra.
- Mi ez a királyi többes? - kérdezte majd sóhajtott. - Rendben, legyen. Nos, Chizu anyja nem könnyű eset és még finoman fogalmaztam. Tudjátok Chizu és az anyja közötti a kapcsolat nem épp fényes. Chizu bármit csinálhat, az anyja sosem ismeri el. Ráadásául őt hibáztatja az apja haláláért is. - mondta szomorúan. - Röviden tömören. Chizut ki nem állhatja az anyja, viszont Aikoval úgy bánik, mint egy hímes tojással. De miért kérdeztétek?
- Nos, hát a lányokat meglátogatja az anyjuk. - válaszolt Natsuki, mikor észhez tért. Ezek a rövid információk sokkolták őket.
- Hogy mi?! - kiabált Mira majd a következő pillanatban csörgést, csattogást majd puffanást hallottak.
- Jól vagy Mira-chan? - kérdezte óvatosan Natsuki, mire morgás volt a válasz a túloldalról.
- Srácok, most le kell tennem. Ha Chizuék anyja itt van, abból nem sül ki semmi jó. Sietnem kell, mielőtt valami nagy baj történne! - hadarta idegesen a lány.
- Veled megyünk! - jelentette ki Otoya.
- Még mit nem! Ez a mi ügyünk nem akarunk titeket is belekeverni. - szólt bele határozottan a lány a telefonba.
- Már egy család vagyunk! - érveltek a fiúk.
- A francba már a makacs természetetekkel! Rendben legyen, de ne csináljatok semmilyen hülyeséget! Most viszont lerakom, mert így elég nehéz öltözni.
- Öltözni? - kérdezték pirulva a fiúk.
- Igen öltözni, ugyanis eddig a kádban áztattam magam, hogy kipihenjem magam, de úgy látom ennek lőttek.
- Re-rendben. Akkor 15 perc múlva a házadnál leszünk. - mondta Tokiya.
- Ha ide értek 15 perc alatt, akkor nem indulok el egymagam. Visz hall. - rakta le a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése