12. kotta

Érkezésük másnapjának reggelén Aiko izgatottan pattant ki az ágyból, és izgatottan vette az irányt nővére szobája felé.
- Oh Chizu, ébren vagy már? - kérdezte kíváncsian, de egy hangot sem hallott. Így szép lassan odaosont az ajtóhoz és látta, hogy nővére még mélyen alszik. - Na várj csak, mindjárt kipattansz te. - azzal gyorsan becsukta az ajtót, és elkiabálta magát. - Chizu! Otoya keres téged, siess! Vár a konyhában! - ebben a pillanatban látta, ahogy nővére kicsapja az ajtót, és lerohan a konyhába. Aztán pár másodperces csönd, és már hallja is, ahogy rohan felfelé a lépcsőn.
- AIKO!!! Esküszöm, megfoglak verni most már! Tudod, hogy megijedtem?
- Haha. - kacagott a lány jóízűen, majd rohanni kezdett nővére elől. Ezt egy pár percig eljátszották, utána kifáradva dőltek a kanapéra.
- Na, szerintem hugicám kezdjünk el készülődni, és utána ÍRÁNY A PART!!! - kiabált Chizu örömében.
A lányok megreggeliztek, majd összeszedték még a hiányzó dolgokat, és el is indultak.

Hazaérkezésük utáni napon Chizumi úgy gondolta, sétál egy nagyot. Kis kikapcsolódásának végét a nagy parkkal kívánta befejezni, ahol megpillantott egy ismerős, vörös hajat. Otoya éppen egy 50-es éveiben járó nővel, és néhány kisgyerekkel beszélgetett.
- Á, Chizu! - szólt egyből neki a fiú, amikor megpillantotta, és odahívta magukhoz.
- Te vagy az a lány akiről Oto-nii mesélt nekünk? - kérdezte az egyik szőke hajú kislány, Mio.
- Biztosan ő az! - vágott közbe egy kisfiú, Aoi. - Nézd csak: szép arc, hosszú sötétbarna haj, jó alak, … - sorolta, de félbeszakították.
- Jó, elég lesz gyerekek! - szólt rájuk a nevelő. - Ashida Emi vagyok! - mutatkozott be a nő.
- Erizawa Chizumi, örvendek! - hajolt meg illendően.
- Mondtam, hogy ő az! - kiáltotta el magát a kis fekete hajú és kék szemű Aoi.
- Jó, tényleg elég lesz... - mondta kicsit zavarban Otoya. Befogta a kisfiú száját, és „megölelgette”. - Igen, ő az, de kérlek nyugodj le, rendben? - súgta oda neki. - Később mesélek még róla, jó? - mosolygott, mire Aoi hatalmas vigyorral az arcán bólogatott. Mindeközben Ashida és Erizawa beszélgettek.
- ... szeretem azt az újságot. Olvasom a cikkeidet is! - fejezte be mondanivalóját Emi, Chizumi munkáját dicsérve.
- Köszönöm szépen! - hajolt meg, miközben zavarba jött a dicsérettől.

- Chizumi? - kérdezte egy hang a lány háta mögül.
- Kurosaki Kou? - mosolyra húzódott a szája, ahogy meglátta az ismerőst. - Szia! - ugrott a nyakába.
- Szia! - ölelt vissza. - Régen láttalak! - mondta, miután puszit váltottak egymással.
- Én végig itt voltam. Te tűntél el... rémlik? - mosolygott továbbra is.
- Igen, tudom. - vakargatta meg idegesen a fejét. - Amúgy... - kezdett kicsit suttogni. - az a srác a barátod? - pillantott el Chizu válla fölött. - Nagyon figyel minket. - állapította meg.
- Ha a magas vörös hajúra gondolsz... - nem nézett hátra, hogy ne legyen feltűnő. - akkor nem. Csak barátok vagyunk, vagy még annyi se. - hervadt le a mosoly az arcáról.
- De te szeretnéd, hogy több legyen, igaz? - kérdezte továbbra is halkan. - Ne is merd tagadni, mert ismerlek! - fenyegette meg mutató ujjával.

- Kurosaki Kou? - Chizumi nagy mosollyal a száján odalépett az idegenhez és kicsit odébb mentek beszélgetni.
- Úgy tűnik jóban vannak. - állapította meg Aoi.
- Úgy tűnik... - figyelte őket tovább Otoya.
- Bátyus! - húzogatta meg a fiú pólóját Mio. - Téged zavar?
- Mi? - nézett furcsán a kislányra.
- Az! - mutatott a „párocskára”.
- Ne mutogass! - szólt rá a nevelő.
- Nem zavar. Miért zavarna? Semmi nincs köztünk... - hadarta.
„Semmi más, csak nagy távolság...” - gondolta.

Másnap a fiatalabbik Erizawának sürgősen fel kellett hívnia barátnőjét.
- Mira! - Aiko szinte beleüvöltött a telefonba, a lány pedig majdnem megsüketült. - Azonnal ide kell jönnöd! Chizu... - nem tudta befejezni, a vonal megszakadt.
- Mi...? - nem értette a dolgot. Annyit tudott, hogy sietnie kell. - Komolyan megverem Chizut, ha valami hülyeséget csinált! - morgott út közben, de az igazat megvallva félt. Félt, hogy fogadott nővérének baja esett. Aikot próbálta út közben visszahívni a taxiból, de a lány nem vette fel. Még jobban idegeskedett. Próbált nem a legrosszabbra gondolni, de nem ment. Nem lakott messze a lányoktól, mégis óráknak tűnt, mire odaért.
- Aiko! Chizu! - rontott be idegesen a lakásba.
- Boldog szülinapot! - kiabálták egyszerre barátnői, Haruka, Tomochika, a Heavens, a Starish, és még néhányan a stábtagok közül, akik el tudtak jönni.
- Idióták! - tört ki a lányból a sírás, ahogy megölelte két legközelebbi barátnőjét. - Olyan hülyék vagytok! - mondta nekik halkan. - Úgy aggódtam!
- Mondtam, hogy ez durva vicc lesz! - állt a lány védelmére Cecil. Ahogy találkozott a tekintete a könnyes szemű ünnepeltével, arcát elfordította, mert zavarba jött.
- És még mi vagyunk a hülyék... - jegyezte meg halkan Aiko a nővérének, aki azonban csak kuncogott.

„Basszus, Cecil! Nyögd már ki neki!” - fogta fejét Otoya. Nem értette, hogy lehet barátja ennyire félénk. Ám amikor újra felnézett, akkorát dobbant a szíve, hogy szinte megfájdult tőle a mellkasa. „Az a mosoly...” - Chizumi arcát pillantotta meg.
- Jöhetnek az ajándékok, Mira-chan? - ölelte meg az ünnepeltet Natsuki, Cecil arcát pedig jól láthatóan elöntötte a féltékenység, amit egyedül az érintett lány nem vett észre.
- Bolond vagy, ugye tudod? - kérdezte halkan Otoya a hercegtől, amikor az odasétált hozzá.
- Fogd be! - mondta morcosan.
Folyamatosan kapta Mira a szép és hasznos ajándékokat, amiknek nagyon örült. Elérkezett a pillanat, amikor Cecil adta át a lánynak:
- Boldog születésnapot! - nyújtotta át a kis dobozt. Fényes halvány rózsaszín papírba volt belecsomagolva, ezüstös szalaggal átkötve.
- Mi ez? - pislogott nagyokat, ahogy a kezébe vette az apró dobozt.
- Csak... bontsd ki. - mondta elpirulva.
Mira további szó nélkül elkezdte szétszedni a csomagolást. A szava elállt, amikor a kis ékszeres dobozt kinyitva meglátta az ajándékot.
- Ez... gyönyörű! - szeme csillogott, Cecil pedig ebben a pillanatban érezte úgy, hogy még jobban szereti a lányt, mint eddig bármikor.
- Gyerünk haver, tedd a nyakába! - vágta hátba a fiút Shou.
Chizumi csak mosolyogva nézte a párocskát, ahogy ott szerencsétlenkedtek. Egyik jobban zavarban volt, mint a másik.

- Most a mi ajándékunk jön! - Aiko szinte kiugrott a bőréből. - Ugye, Chizu?
- Igen. - vigyorgott. - Mivel először nem igazán tudtuk mit vegyünk, gondoltuk adunk együtt valamit... bár így is tanácstalanok voltunk. - kacagott mindenki.
- Végül megtaláltuk, aminek örülnél... - hozott ki az egyik szobából Aiko egy magas dolgot, ami le volt takarva.
- Boldog születésnapot Mira! - nyújtották át együtt a szülinaposnak.
- Mi ez? - nézett csodálkozva a kapott ajándékra, majd hirtelen lerántotta a színes leplet.

- És még te mondtad rám, hogy bolond vagyok? - hangzott Ceciltől halkan, Otoyának címezve. A vörös hajú fiú végig Chizumit figyelte.
- Én csak... - hangulata egyre rosszabb lett, ahogy elkezdett agyalni. - Nem kedvel. - mondta, mire barátja csak a szemét forgatta. - Meg van neki az a srác, akivel tegnap találkoztunk, meg a munkatársa...
- Te féltékeny vagy! - kezdett el kuncogni Cecil.
- Én legalább nem Natsukira... - jegyezte meg halkan Otoya, mire a sötétbarna hajú herceg fülig elvörösödött.

- Uram Isten! - örült meg Mira az ajándéknak. - Egy papagáj! - szeme ismét csillogni kezdett.
- Nézegettük a régi képeket, és egy közös kirándulásnál láttuk, mennyire figyeltél egy papagájt.
- Az akkor volt, amikor 10-11-12 évesek voltunk, nem?! Akkor volt, hogy Chizunak megtetszett egy sötétkék baseball sapkás fiú, ő meg megszólalt, hogy megy a sapkája az ő felsőjéhez... - gondolkozott. Ilyenekben nagyon jó volt a memóriája.
- Hogy a fenébe emlékszel ennyire rá? - kerekedett ki Chizumi szeme, ahogy zavarba jött.
- Jó a memóriám. - mosolygott.
- Tudjuk nővérkém, hogy ez neked teljesen ismeretlen. - kuncogott Aiko.
- Az én rózsaszálam olyan gyönyörű mindig. - figyelte kedvesét őszinte szerelemmel Ren.
- Piszkos mázlista... - mérgelődött egyszerre Cecil és Otoya.
- Ne legyetek ilyen beszarik. - nézett rájuk a sötétszőke hajú fiú. - Dobjátok félre az idegességet. Ha nem meritek bevallani az érzéseiteket, soha nem juttok túl a barátság zónán... - próbált valahogy hatni barátaira. - Ne húzzátok sokáig. Én is akkor jöttem rá, mennyire fontos is nekem Aiko, amikor balesete lett. - gyomra összeszorult, amikor arra az időre gondolt.

A Mira születésnapját követő héten olyan dolog történt, amire senki nem számított...

Nem hitte el, amit hallott.
- Tessék? - lehelte.
- Jól hallottad! Elköltözünk. - válaszolt az apja. - Munkát kaptam egy másik városban. - csönd állt be.
Mira nem akarta elhinni, hogy ez történt. Pont, amikor már van egy családja és egy szerelme, még ha az nem is viszonzott. Végre olyan élete volt, mintha nem történt volna semmi rossz.
A férfi megunta a várakozást, és karon ragadta, majd elkezdte húzni maga után lányát. Még reagálni sem volt ideje. Kétségbeesetten nézett hátra. Amikor a tekintete találkozott Cecilével elszorult a fiú szíve. De nem csak az öve, hanem a többieké is, akik tisztában voltak azzal, hogy mit éreznek egymás iránt.
A fiú nem gondolkozott ösztönösen cselekedett. A teste magától mozdult. Gyorsan utolérte a párost, és megragadta a lány másik karját.
- Cecil-kun... - nézett rá csodálkozva a lány könnyes szemmel.
- Ereszd el a lányomat, öcsi! - dörrent rá az apa, miközben eleresztette a lány karját, aki összerezzent.
- Ugyan már! Amióta meghalt a felesége, nem volt hozzá egy kedves szava sem! Milyen apa az, aki kezet emel a saját lányára? - kérdezte felháborodva Cecil.
- Ne avatkozz bele fiú! Nem tudsz semmit! - morgott a férfi.
- Lehet, hogy nem tudok sokat, de azt tudom, hogy Mira családja nem maga mellett van! - jelentette ki, mire az apa ledöbbent. - Mira családja azok mellett van, akik törődtek vele, tehát a Heavens mellett!
- Cecil... - nézett rá a lány, miközben a könnyei kicsordultak. Az apa elgondolkodva nézte lányát, aki folyó könnyekkel az arcán a fiút figyelte.
- Miért érdekel ennyire, hogy mi lesz vele? - kérdezte az apa.
- Azért, mert szeretem! - jelentette ki, mire a lány ledöbbent. Ekkor Cecil szerelme felé fordult. - Szeretlek Mira-chan és nem akarom, hogy elmenj! - mondta, miközben a lányra nézett.
- Cecil! - suttogta a lány, majd a fiúhoz rohant, aki szorosan átölelte.
- Jól van, nincs semmi baj. - nyugtatta a síró lányt, aki olyan szorosan ölelte, ahogy csak tudta.

Egy héttel később Chizumi éppen Natsukinak mesélte el, hogy mi történt vele a munkahelyén, amikor a fiúnak megszólalt a telefonja:
- Bocsi, ezt fel kell vennem. - mutatott az ajtó felé. - Mindjárt jövök, csak kell hozzá...
- Menj már! - szólt rá a lány mosolyogva, mire a szőkeség kilépett a teremből.
Negyed óra elteltével Chizumi úgy döntött, gitározgat egy kicsit. Ölébe kapta a mellette lévő gitárt, amiről biztosan tudta, hogy Otoyáé, és csak reménykedett benne, hogy nem harapja le azért a fejét, amiért kicsit kölcsön veszi. Amúgy is a fiún járt az esze, felváltva a munkahelyén történtekkel, amiről még testvére és barátnője sem tud. Gondolkozás nélkül elkezdett játszani a hangszeren, amikor Otoyára gondolt. Ösztönösen lefogta bal kezével a húrokat, a jobbal pedig pengette őket. Még ő is úgy gondolta, hogy régen játszott ilyen szépen a szívéhez legközelebb álló hangszeren.

Avril Lavigne „Wish you were here”
Egész dal, magyar fordítássa:
https://www.youtube.com/watch?v=I03MAfI_MmA

A dal végénél belépett Otoya a terembe, bár az elejétől kezdve hallotta a lányt szívfájdalmának gitározásában. Ittoki egyből azzal kezdte, hogy milyen jól gitározik, bár félt megkérdezni, hogy mi bántja. Ismerte a dalt, tudta, hogy szerelmi bánata van Chizunak, de nem akart róla tudni. Félt, hogy megszakadna a szíve. Utána elkezdte mondani, hogy mennyire szereti ő is Haruka számait elgitározni és megtanulni, hogy valamennyire elterelje a lány gondolatait, ami egyébként nem sikerült neki...
- Ne kezdd megint! - mondta halkan Chizumi, miközben lerakta a gitárt.
- Hogy mondod? - kérdezett vissza a fiú, mert azt hitte rosszul hallotta.
- Nem bírom tovább, hogy folyton Harukáról áradozol! - érezte, ahogy szemei megtelnek könnyekkel. - Tudom, hogy kedves lány, szép, meg minden, de ez már sok! Ha ennyire bele vagy zúgva akkor mondd el neki! - kelt fel a székből, vállára kapva táskáját.
- Miért zavar ennyire, hogy tetszik Haru-chan... - ...zenéje?
- Mert szeretlek Otoya, azért!!! - csúszik ki a lány száján, majd egy „Mindegy, felejtsd el...” kíséretében elhagyja a termet.

Miután Chizumi könnyes szemekkel szerelmet vallott Otoyának, majd becsapta maga után az ajtót, a fiú visszaült a székre, és csak bámult maga elé. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy attól a lánytól hallotta ezt, akit szeret. A lába mégsem mozdult, hogy utána menjen és megcsókolja, hogy bevallja az érzéseit. Nem tudta, mit is kéne tennie.
„Talán jobb most egyedül hagyni egy kicsit? Talán hülyeség ezen gondolkozni, és csak utána kéne rohanni?” - tűnődött.
Végül arra a döntésre jutott, hogy egy hét múlva ilyenkor fogja bevallani neki az érzéseit, egy szál gitárral a kezében, a közeli parkban. Addig ad időt saját magának, hogy megtanuljon egy dalt. Már csak ki kell találnia, hogy melyik előadót szereti Chizu, hogy egy olyan dalt válasszon. Végül eszébe jutott, hogy hónapokkal ezelőtt ahogy beszélgettek kiderült, hogy a zenei ízlésük szinte teljesen megegyezik, így hát olyan zenét próbál választani, amit ő is szeret.

Chizumi egyből hazament. Húga még nem volt otthon, ő pedig egyből saját szobája felé vette az irányt, ahol gitárját ölébe véve leült az ágyra, és újra könnyes szemekkel kezdett el gitározni egy számot. Nem gondolkozott dalon az úton sem, és hazaérve sem. Ujjai maguktól csúszkáltak a húrokon. A dal, amit elsőnek elkezdett játszani, a Shontelle-től volt az Impossible (Lehetetlen:
https://www.youtube.com/watch?v=rciNOkoGztc ) című szám, azt pedig Sam Smith „Stay with me” című dala követte
Aiko hazaérkezésekor Chizu szobájából Alicia Keys egyik száma szólt akusztikus gitáron (Girl on fire:
Egyből rájött, hogy nővérével baj van, mert apjuk halála óta csak akkor vette elő a gitárját, amikor nagyon maga alatt volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)