- Sziasztok, fiúk! – nyitott be a Heavens öltözőjébe egy hosszú barna hajú lány.
- Szia Mira! – köszönt Eichi, miközben a lányra mosolygott.
- Szia Nee -chan! – köszönt neki Nagi. Kira, csak biccentett, köszönéskép.
- Munkát kaptatok! – nyújtott át a szemüvegesnek egy borítékot a lány. – Elvileg ez egy sorozat lesz, aminek a hossza a sikerétől függ. Állítólag ez a rendező egy elit alak és nem mindenkit fogad el. De amikor meglátott titeket a tv-ben kijelentette, hogy titeket akar. – magyarázta a lány, miközben a papírokat futotta át. Amikor végzett szemüvegét feltolta a feje tetejére és a fiúkra nézett.
- Szerinted megéri elfogadni? – nézett rá szőke.
- Nos, általában az ilyen sorozatok nagyon népszerűek és ez egy jó alkalom arra, hogy növeljétek a hírneveteket. Legalábbis az elnök így nyilatkozott róla. Személy szerint én azt mondom, hogy legalább próbáljátok meg. Majd meglátjátok, hogy mi lesz később.
- Rendben, elvállaljuk. – adta vissza a papírt a szemüveges.
- Oké, akkor elintézem a papírokat és leadom az elnöknek. – mondta majd mappába rakta a papírokat és elment. Amikor az elnök irodájához ért illedelmesen bekopogott, majd amikor engedélyt kapott belépet.
- Áh, Fukuda kisasszony a fiúk elvállalták a munkát? – kérdezte a furcsa fazon.
- Igen elnök úr. – válaszolt a lány és oda adta a papírokat, amit az elnök átnézett.
- Tökéletes. Szép munkát végzett.
- Köszönöm.
- Rendben, akkor megbízhatom azzal, hogy felügyelje a fiúkat a forgatás alatt, és ha segítségre van szükségük, segít nekik? – kérdezte.
- Igen, elnök úr. – mondta a lány.
- Rendben a többit magára bízom. – dőlt hátra a székben.
Pár nappal később
Egy hosszú barna hajú lány sietett a folyosón magához szorítva egy iratokkal teli mappát. Épp a papírokat akarta elintézni, ezért sietett. A nagy sietségében nem tudott időben lefékezni ezért beleütközött az előtte haladó alakba.
- Au. – esett hátra. – Ah, a papírok! – nézte a szanaszét heverő papírokat és elkezdte összeszedegetni. Hirtelen egy segítő kéz jelent meg a látóterében, aki a maradék papírt nyújtotta oda neki. Meglepetten nézett fel és egy gyönyörű zöld szempárral találta magát szemben.
- Tessék! – mosolygott rá kedvesen.
- Köszönöm! – köszönte meg halkan és átvette a papírokat, majd sorba rendezte őket és elrakta. Ezután a fiú felsegítette a földről.
- Mondd csak, tudnál nekem segíteni? Azt a termet keresem ahol kezdődni fog a forgatás… - kezdte volna a fiú, de ekkor egy kiáltás belé fojtotta a szót.
- Elizabeth! – ugrott rá a lányra egy szőke szemüveges fiú, mire az felsikított ijedtében. A sikításra még több fiú jelent meg.
- Natsuki ereszd már el szegényt! – mondta egy törpe kalapos fiú. Ekkor befutott még három fiú, akik a Heavens fiú bandát alkották.
- Mi a baj Nee – chan? – kérdezte Nagi, azonban amint meglátta a többi fiút rögtön barátságtalanabb lett.
- Heavens? – kérdezte egyként a másik csapat fiú.
- Starish? – kérdezte a Heavens ugyan abban a pillanatban.
- Hé, te szemüveges gyökér ereszd el nee –chant! – tért magához Nagi. Nagy nehezen a szőke szemüveges eleresztette a halálra vált lányt, akit Eichi vett kezelésbe.
- Mira, Mira! – rázta meg óvatosan, mire a lány nagy nehezen magához tért. – Jól vagy?
- Hai! – válaszolt halkan a lány.
- Jól van nyugi, nincs semmi baj! – mosolygott rá kedvesen a szemüveges, mire nagyjából megnyugodott.
- Nézd el Natsukinak. Lételeme a cuki és aranyos dolgok. – szólalt meg a törpe kalapos fiú.
- Mit kerestek itt? – kérdezte egy sötétkék hajú fiú, akinek az egyik szeme alatt egy anyajegy volt.
- Egy sorozatot fogunk itt forgatni. És ti miért rontjátok itt a levegőt? – kérdezte „kedvesen” Nagi.
- Mi is pont ezért. – válaszolt egy piros hajú fiú.
- Hogy mi? – akadt ki a törpe.
- Csak nem… - kezdte volna Eichi de egy sátáni kacaj félbe szakította.
- De bizony! – jelent meg egy nő. Hosszú világoskék haja volt és felemás szeme. Az Istenek pedig igen telt keblekkel áldották meg. – Kirisagi Akane vagyok, a sorozat projektének igazgatója.
- Oh, anyám még egy bolond ember. Már nem csak az elnök, de a munkaadónk is bogaras. – morgott halkan a kalapos.
- Nos, mivel ismerik egymást, így nem kell az ismerkedéssel bajlódni! Menjenek, tegyék el magukat holnapra! – mondta a nő. Amikor végig nézett a fiúkon megakadt a szeme a lányon. – Te lennél Fukuda Mira? – nézett a lányra.
- Igen! – válaszolt kissé megszeppenten a lány, mire a nő elmosolyodott.
- Örülök a találkozásnak! A főnököd sok jót mesélt rólad! – rázott kezet lelkesen a nagyokat pislogó lánnyal. – Már várom, hogy közösen dolgozhassunk! Gyere, meghívlak egy teára, miközben elintézzük a papírokat! – vezette el a lányt, miközben, csak beszélt és beszélt folyamatosan.
- Szegény nee – chan. – nézett a lány után Nagi.
- Túl fogja élni? – szólalt meg Kira is, amitől a Starish tagjai enyhén meglepődtek.
- Reméljük! Eh, még is mit gondolt az elnök? Addig oké, hogy Mira el tudja intézni a papír munkákat, de az a nő... – itt zavartan bele túrt szőke tincsibe, miközben sóhajtott egyet. –... ez a nő ki fogja készíteni.
Erizawa Chizumi éppen munkaidejét tölti a Bijon című hetilapnál. Főnöke egy nagy papírhalmazt bízott rá, hogy két laponként tűzze össze. Fujishima Takuma, az egyik munkatársa volt a segítségére.
- Utána kijössz egy cigire? - kérdezte a fiú. - Úgyis szünet lesz már. - pillantott a lány számítógépén a képernyővédőn jelzett időre.
- Persze, mehetünk. - mondta kedvesen Chizu és mosolygott. Amint kimondta, megcsörrent a telefonja. - Bocsi, egy pillanat. - mondta a fiúnak, amikor az utolsó előtti adagot összetűzte, majd felvette a telefont. - Szia Mira! Mi újság?
- Szia Chizu! - köszönt a lány a vonal másik végén. - Te szereted a STARISH-t, ugye? - kérdezte sokat sejtő hangon.
- Igen. De miért kérdezed? - kezdett gyanakodni. Biztos volt benne, hogy barátnője a semmiért nem kérdezne ilyet.
- Csak gondoltam elújságolom, hogy a Heavens velük fog forgatni most egy jó ideig. Úgy voltam vele, hogy hátha érdekel. - mondta mosolyogva. Pár pillanatig nem jött semmi reakció. - Chi-Chizu...? - érdeklődött kicsit félénken barátnője iránt Mira.
- Juttass be! - nyögött ki ennyit a lány. - Kérlek! Bármit megteszek! Csak egy autógramm! - kérlelte fogadott kishúgát.
- De Chizu, ez nem így...
- Kérlek! - szakította félbe. - Csak öt percre! - könyörgött egyre jobban. - Légyszi Miraaa! - húzta el a nevét.
- Megteszek minden tőlem telhetőt, jó? - adta be a derekát. - De ne engem okolj, ha nem engedik, rendben? - mondta halkan.
- Nem foglak, ígérem! - küldött egy boldogsággal telt puszit a telefon mikrofonjába. - Imádlak Mira! Nagyon köszönöm! - köszönte meg barátnője próbálkozását. - De most le kell tennem, jön a főnök! - mondta halkan a lánynak, amikor felfedezte a közeledőt.
- Oké, hívlak amint van valami fejlemény! - mondta határozottan Mira. - Puszillak, szia!
- Köszönöm! Puszi! - nyomta ki a telefont és gyorsan lerakta maga mellé.
Negyed 1-kor, az ebédszünet felénél ismét csörgött Chizumi telefonja. A hívó fél megint Mira volt.
- Na? - kérdezte türelmetlenül. - Sikerült? Ugye sikerült? Mondd, hogy sikerült!
- Gyere a Szivárvány Stúdióba 3-ra. - mondott ennyit kicsit halkan. - De most le kell tennem, a fiúk megint elkószáltak valamerre, és idő van. Meg kéne őket keresnem, hogy szóljak nekik.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! - fél 3-kor végez, nem tudta, hogyan is fog eljutni fél óra alatt a város másik felébe. Bár autóval van, de csúcsforgalomban jó, ha egy óra alatt átjut a nagy tömegen. - Ott leszek! Üdvözlöm a Heavens-t! - gyorsan elköszöntek, majd lerakták a telefont.
Chizumi élete leglassabb két és fél óráját élte át ezután. Sehogy nem akart telni az idő. Munkájával is rekord gyorsasággal végzett, amiket főnöke kiosztott neki. Fél 3 előtt 7 perccel már indulásra készen állt. Csak a kis táskáját kellett felkapnia a mellette lévő székről, de tudta, Akimoto úgysem engedi el hamarabb. Még ha csak néhány perccel is, de el kellett indulnia hamarabb. Fogta magát, és táskáját a vállára kapva megindult főnöke irodája felé. Illedelmesen kopogott, majd amikor főnöke kiszólt, hogy bemehet, ajtót nyitott.
- Elnézést főnök úr, de sürgősen haza kéne mennem! A kishúgom elkapott valamit! - mondta az első hazugságot, ami az eszébe jutott. Tudta, hogy főnöke mennyire családcentrikus, így ezt találta a legjobb ötletnek. - Elindulhatnék most haza?
- A húga? Aiko, ugye?! - gondolkozott. - Menjen csak! A család az első! - tette mellkasára a kezét az asztala mögött ülve. - Mielőbbi gyógyulást neki!
- Köszönöm, Főnök! Átadom! - mosolygott a lány. Utált hazudni, de muszáj volt elkerülnie a csúcsforgalmat.
Elindult, és egy apró kerülővel oda is ért a stúdióhoz 3 óra után 4 perccel. Besietve az épületbe egyből barátnőjét kezdte el keresni, akit azonban nem talált meg. Az egyetlen ember, akibe belebotlott, Sumeragi Kira volt.
- Chizumi? - csodálkozott a fekete hajú fiú. - Mit keresel te itt? - majdnem az eddigi leghosszabb mondat volt, amit a lány hallott a szájából.
- Mirát keresem. Nem tudod hol van? - kérdezte sietősen.
- Legutóbb az öltözőnkben láttam. - mondta. - A folyosó legvégén a bal oldali ajtó. - mutatott a lány háta mögé.
- Köszönöm! - fordult sarkon. - Szia! - intett még hátra, és elkezdett rohanni. Az ajtóhoz érve kopogott ugyan, de választ nem várva benyitott. Barátnője helyett azonban Ootori Eiichit találta ott egy szál bokszer alsóban. - El-el-elnézést! - dadogta a lány és bevágta maga után az ajtót, majd annak nekidőlve csak bambul maga elé, fel nem fogva az előbb történteket. Nem volt számára közömbös a helyes, barna hajú és szemüveges fiú, mégse tudta volna azt mondani, hogy az esete. Csak pár percig áll ott, gondolataiba mélyedve, mégis amikor elindult, szét se nézve, majdnem nekiment valakinek. Egy kedves, vörös hajú fiú volt: Ittoki Otoya. Chizu nem akarta elhinni, hogy álmai lovagja ott áll tőle egy fél karnyújtásnyira.
- Jól vagy? Nagyon el lehettél gondolkozva. - mosolygott kedvesen a vörös herceg.
- Mi... mi... - dadogja a lány hatalmasakat pislogva.
- Mi?! - kérdez vissza furcsállva Otoya.
- Mi-minden rendben, köszönöm! - tért észhez Chizumi, fülig elpirulva.
- Ez biztos? Kicsit vörös az arcod. - hajolt picit közel a lányhoz. - Lehet, hogy lázas vagy! - gondolt egyből a legrosszabbra és kezével a lány homlokát akarta megérinteni. Hogy miatta legyen zavarban valaki, teljesen lehetetlennek gondolta, pedig a jelen helyzetben pontosan így volt, de az mindenki másnak túl egyértelmű lett volna.
- J-jól vagyok! - hajolt ki a segítő kezek alól a lány. Szíve a torkában dobogott.
- Te is a forgatásban szerepelsz majd? - érdeklődött Otoya a jobbján sétálóra nézve. A lány arca még mindig vörös volt.
- Nem. - mondta halkan. - Mirához jöttem. - fordította el a fejét kicsit a másik irányba. Még mindig torkában dobogott a szíve. Odaértek a többi STARISH taghoz, de Mira még sehol.
- Otoya, milyen gyönyörű hölgyet hoztál a társaságunkba? - fogta meg a lány jobb kezét, hogy kéz csókra emelje. - Jinguji Ren, szolgálatodra! - csókolt kezet.
- Er-Erizawa Chizumi. - pislogott nagyokat a lány zavarában.
- Hogy te milyen aranyos vagy így! - ölelte meg egyből a magas szőke. - Shinomiya Natsuki vagyok! Add meg az e-mail címed, kérlek! - hallatszódott a hangján, hogy nem éppen csajozós szövegnek szánta, pont ezért ment bele a lány. Pillanatokkal később megcsörrent a telefonja. Előhalászta táskájának zsebéből, majd megszólalt.
- Bocsánat, egy pillanat! - nyomta meg a felvevő gombot és kicsit arrébb indult a fiúktól. - Igen, tessék? - nőgyógyásza hívta, hogy lassan ideje lenne az évenkénti vizsgálatnak. Chizu látta, hogy a fiúk mosolyognak rá, de nem értette miért. Miután lebeszélte orvosával amit kellett, visszament hozzájuk. - Elnézést, fontos volt. - mosolygott a lány.
- Semmi baj. - mosolygott Otoya. - Egyébként... tetszik a mobiltartód! - lett mind a hét fiú arcán hatalmas vigyor. Ekkor kapott észbe, hogy egy hatalmas STARISH felírat található a fehér szilikontokon. Chizumi fülig elpirult... ismét! Barátnője pont a legjobbkor érkezett meg, mögötte a Heavens tagokkal, így kezdetét vette a forgatás. Chizumi hazaérve még egyedül volt, húga dolgozott. Laptopját elővéve egyből üzeneteit nézegette gmail fiókjában. Natsuki máris elhalmozta üzenetekkel, kérdezett és válaszolt egyszerre. Hetekig ment a beszélgetés, telefonszámot is cseréltek. Egyik nap, amikor Aiko még dolgozott, Chizu már végzett a munkában, párja Hamada Renji pedig akkor is náluk tengette munkanélküli napjait. A „régi dallam” ismét megszólalt:
- Ki az a Shinomiya Natsuki? - kezdte újra féltékenységi jelenetét a fiú. - Miért nem ismerem? - emelte fel tekintetét a lány laptopjáról.
- Egy jó barát. - mondta, miközben elzárta a villanytűzhelyt az édes-csípős csirke alatt. - Megint a leveleimben kutatsz? - fordult hátra unottan párjához. Kezdett az idegeire menni, hogy barátja másfél év hűség után sem bízik meg benne. Kézbe vette az egyik tiszta törölgetőruhát, hogy megtörölje kezeit.
- Hányszor feküdtetek már le eddig? - tért a lényegre Renji.
- Hogy mondod? - pislogott nagyokat Chizumi. Azt hitte rosszul hall.
- Azt kérdeztem, hányszor feküdtetek le eddig egymással... - ismételte meg kicsit ingerültebben.
- Na jó, nekem ebből elegem van! - vágta le a konyhapultra a törölgető ruhát. - Miért nem tudsz bennem megbízni másfél év után sem? Tudod mit? Nem is érdekel! Feladom! - fonta össze karjait mellkasa előtt.
- Szóval már lefeküdtetek! Úgy tudtam! - röhögött kínjában a fiú. - Fogadjunk nem ő az első! - gyanúsította meg a lányt egyre idegesebben.
- Soha nem csaltalak meg, fogd már fel! Még csak meg sem fordult a fejemben! - mérgesedett be a lány is. Másfél évig szajkózta, hogy nem csalta meg. Most jött el az a pillanat, amikor megunta.
- Na persze, azért akartad terelni a témát, te kis ribanc! - kelt fel a pult mellett levő bárszékről Renji. - Kik voltak még az áldozataid, mi? - lépett egyre közelebb a lányhoz.
- Nem csaltalak meg senkivel! - már a feje is fájni kezdett az idegességtől. - Aki már egyszer megcsalt, az te voltál! A kis cicababa osztálytársaddal, amikor gyorstalpalón megcsináltad a gimit. Emlékszel?
- Tudtam, hogy ez van a háttérben. Gondoltad többszörösen adod vissza, mi? Ribanc! - pofon csattant el. Chizumi életében most először kapott egy olyan férfitól, akit azt hitte szeret. Most viszont úgy érezte, hogy undorodik tőle.
- Takarodj! - bal kezével arcát fogta, jobbal pedig az ajtó felé mutatott. - Kifelé! - mondta halkan, mégis dühösen.
- Ugyan már, kicsim! Beszéljük meg! - nyúlt volna a lány arcához, de az indulatosan ellökte a kezét. - Sajnálom, oké? - emelte védekezésképpen maga elé kezeit.
- Végeztem! Szakítok! - hangzott a lánytól most már kicsit idegesebben. - Most pedig kifelé! - amikor a fiú újra megszólalt volna, Chizu az ajtó felé kezdte el lökdösni. - Azt mondtam kifelé! - ordította, majd bezárta a kilökött Renji után az ajtót. Chizumi sírva guggolt le az ajtónak háttal. Percekig folytak a könnyei, végül úgy érezte fel kell hívnia valakit. Húga és barátnője is dolgozott még, viszont híváskor mégis megjelent egy férfi neve: Shinomiya Natsuki. Fél óra se kellett, a fiú már ott is volt Chizunál, aki ki tudta sírni magát a szőke hajú vállán.
- Aiko!
- Igen, Acuko?
- Megkérhetnélek, hogy kividd ezt a 2 kávét a 8-as asztalhoz, és ezt a vizet az 5-ös asztalhoz?
- Igen, Acuko! - feleltem a pult mögött álló lánynak, majd gyorsan rátettem a tálcára a kért
rendeléseket és elindultam vele az asztalokhoz. Kicsit sokan voltak a kávézóban, mint
általában, ezért kicsit kerülgetni kellett az embereket. Ám Aiko egy váratlan pillantban
nem figyelt, és egy nála magasabb férfi meglökte. Ekkor az Aiko kezében lévő tálca tartalma
ráborult az 5-ös asztalnál ülő fiúra.
- Oh, jajj! Sajnálom! Nem akartam, csak meglöktek. - kezdett el egyből bocsánatot kérni Aiko a
vendégtől, majd kissé zavarba jött, amint meglátta a kék szempár tulajdonosát.
- Semmi baj hölgyem! Nem az ön hibája, hogy meglökték! - mosolygott rá Jinguji Ren ezer wattos mosollyal.
Aiko egész műszak alatt nem tudta kiverni a fejéből a sötétszőke fiút. Azt a világoskék szempárt ahogy nézte, úgy látta ragyogni, mint még soha senkiét azelőtt.
- A neve! - kapott a fejéhez séta közben a lány. - Nem kérdeztem meg a... - ebben a pillanatban megállt, és hirtelen nem tudta, mihez kezdjen. Chizumi barátját látta egy másik lánnyal csókolózni a nyílt utcán. Soha nem kedvelte a fiút és azt kívánta, bár ne is találkozott volna ez a fiú a nővérével. - Ez meg mi a...? - hirtelen ötlettől vezérelve elővette a telefonját, és elkezdett képeket csinálni. Az emberek furcsán néztek rá, ezért úgy csinált, mint egy túrista, és fényképezett még néhány épületet is. Ezek után sietett haza, hogy testvérét minél hamarabb a jó útra tudja terelni. Aiko amint hazaért, kereste a kulcsát, de nem találta.
- Ó, ezt nem hiszem el! Már megint itthon hagytam a kulcsot. Szerencse, hogy a nővérem itthon van. - elkezdett kopogni az ajtón, de semmi válasz nem jött, még csak lépéseket sem hallott odabentről. - Chizu, nyisd ki az ajtót! Nem tudok bemenni, itthon hagytam a kulcsot! - aztán egyszer csak az ajtó szép lassan kinyílik, és amint belépett az ajtón, nővére egyből a nyakába ugrott és szorosan magához ölelte. Aiko nem szólt semmit, csak gyengéden elkezdte simogatni a lány hátát, hátha sikerül valahogy megnyugtatnia. A lány nagyon megijedt, ahogy ránézett a nővérére, de nem szólt semmit, hanem gyorsan lekuporodott mellé és szorosan magához ölelte. Nem voltak egyedül. A kis előszobában egy fiú is ott volt. Pár perc sírás után Chizumi bemutatta húgát és új barátját egymásnak.
- Úgy látom, most már rendben leszel. - mosolygott a lányokra a szemüveges fiú. - Én akkor mennék is. - vette fel maga mellől a zakóját. - Ha bármi van, nyugodtan hívjatok! - simogatta meg az arcukat, majd egy-egy puszit adott mind a kettőjüknek.
Amint Natsukitól elköszöntek, Aiko nővéréhez fordult.
- Chizu, ettél ma már valamit? - testvére kerülte a szemkontaktust így rájött, hogy vagy semmit, vagy nagyon minimálisat. - Gyere, vacsorázzunk. - apró mosollyal az arcán karonfogta Chizumit, és bementek a konyhába. Vacsora után egymást követően lezuhanyoztak, majd a fiatalabbik lány még átment a másik szobába nővéréhez, hogy megnézze, rendben van-e. Nem szereti ilyen állapotban látni azt a személyt, aki mindig mellette van, így igyekezett felvidítani. Mira nélkül ez is nehezen sikerül sajnos neki, de bízott benne, hogy a következő napon már jobb kedve lesz Chizunak. Ezek után Aiko is elment lefeküdni, mert másnap nehéz napja lesz. Amint végez az iskolával, rohanhat is a munkahelyére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése