13. kotta

- Mi az a fontos dolog, amiről beszélni akartál? - kérdezte Mira, amikor a lányok lakására Chizu egy hirtelen találkozót szervezett hármójuknak.

- Idegesnek tűnsz napok óta! Remélem erről akarsz beszélni! - nézett kicsit aggódva nővérére Aiko.

- Jövőhéten Európába utazok! - egy mély levegővétel után sikerült kimondania, amit pár napja már meg akart osztani húgával és barátnőjével.

- Hogy mi? - akadtak ki egyszerre a fiatalabbak.

- Amikor Akimoto előléptetett, meséltem arról, hogy ha jól alakul ez a tanácsadói rovat, akkor lehetőséget biztosít arra, hogy külföldre menjek. És hát... közel 50%-kal nőtt az eladások száma. Szóval... elfogadtam.

- Nem gondoltad, hogy ezt először meg kellett volna beszélnünk? - erre húga sem volt felkészülve.

- Aiko, én... - kezdett volna bele.

- Ne Aikozz itt nekem! Kiskorunk óta mindent elmondtunk egymásnak, de te mostanában tele vagy titkokkal!!! - ideges volt. - Hol van az a nővérem, aki mindig őszinte volt hozzám? - kiabálta, arcán pedig könnycsepp folyt végig.

- Mira... - nézett Chizumi a barátnőjére, aki láthatóan nem volt sokkal jobb állapotban, mint húga.

- Miért döntöttél egyedül? Ennyire nem érdekel, hogy mi mit mondunk? - kétségbe volt esve. Neki is olyan volt már az idősebbik Erizawa, mintha a testvére lenne.

- Nem azért fogadtam el a megkérdezésetek nélkül. - mondta halkan, majd leült a konyhapult mellett lévő bárszékre. - Nekem most kell egy kis idő Otoyától távol. Kérlek, értsétek meg. Én már ezt nem bírom tovább...

- Mikor lettél ennyire önző??? Igaza volt anyának!!! - kiáltotta húga, majd könnyes szemekkel felrohant az emeletre.

- Aiko! - jobbnak látta most nem utána menni. Tudta, hogy kell a lányoknak egy kis idő, de azért ilyenekre nem számított. - Mira, én tényleg...

- Nem kell magyarázkodnod. - vette vállára a táskáját a lány. - Már úgyis mindegy, nem igaz?! - kérdezte, majd becsukta maga után a bejárati ajtót.

Aiko zokogva rohant fel a szobájába, hangos csattanással csapta be maga után az ajtót, és bezuhant az ágyba, fejét pedig a párnába mélyesztette.

„Hogy tehette ezt? Mindent megosztottunk egymással, és most csak így a képünkbe vágja, hogy elutazik! Nem is gondolt arra, hogy én és Mira hogyan fogjuk ezt vajon fogadni. Mióta nem beszél Otoyával mert összevesztek, nagyon fura. Csak a három napos kiruccanásunkon volt olyan, mint régen.” - gondolkozott el ezen a lány, majd ahogy így nézett ki a fejéből, elővette a telefonját és bekapcsolta rajta Vic Mignogna „Brothers” című számát
( https://www.youtube.com/watch?v=FfAEMal84ag ),
majd a sírástól és a zenétől elnyomta az álom.

- Chizu, gyere! Megérkezett anya és az újszülött kistestvéred is! Gyere, üdvözöld őket!

- Megyek már apa! - kiabált Chizu örömében, és már rohant is befelé. Kis fodros, fehér, virágos szoknyáját csak úgy fújta a szél. Haját, mint mindig, kis copfba kötötte fel neki az apukája.

- Sziasztok drágáim! Köszöntelek itthon benneteket! - szólt Jouichi.

- Sziasztok. - köszönt a lányok anyja, Hatsuna. Itt még boldog család voltak.

- Szia anya! Hát megérkeztetek! - örvendezett a kis Chizumi.

- Szia drágám. - mosolygott az anyja lágyan, és megölelte őket. - Gyere, nézd meg a kishúgodat.

Chizu óvatosan ment közel a babakocsihoz, amelyben kishúga békésen feküdt.

- Milyen szép kisbaba az én húgocskám! És tudod mit? Én mindig vigyázok majd rád, és leszek a nagy és bátor nővéred, aki mindig megvéd, és megígérem neked, hogy mindent, de mindent el fogunk egymásnak mondani! Még a legféltettebb titkainkat is! - mondta a kis Chizu csillogó szemekkel és boldogan.

Aztán hirtelen Aiko felébredt és az arcához nyúlt. Érezte, hogy könnyes az arca, majd visszagondolt a ma történtekre.

- Na? Hogy fogadták? - kérdezte Natsuki másnap telefonon keresztül.

- Rosszabbul, mint vártam. - vallotta be Chizumi. - Nem mondtad el a többieknek, ugye?

- Hát... Otoyának nem. - mondta kicsit félénken a fiú.

- Natsuki! Megígérted!

- Azt ígértem, hogy neki nem mondom el. De a többiek is ki szeretnének majd kísérni a ...

- Szó sem lehet róla! Egyedül megyek! Utálok búcsúzkodni!

- Erizawa! - szólt a lánynak egy munkatársa. - Gyűlés! Siess!

- Most mennem kell, majd beszélünk. - hadarta, majd rohant az irodába.

- Ennyi volt mára! Erizawa, szedje össze az iratokat, kérem! - szólt Akimoto az utolsó megbeszélésük után.

- Rendben! - kezdte el a kiadott munkát.

- Segítek! - mondta Takuma.

- Nem kell, köszi. Megoldom. - mosolygott.

- Chizu... Nem akarom, hogy elmenj! - mondta határozottan a fiú. A lányt a falhoz nyomta, kezeivel a feje mellett megtámaszkodott. - Nagyon kedvellek, Chizu! - pirult el zavarában.

Erizawa köpni-nyelni nem tudott a meglepődöttségtől. Jobban szerette volna ezeket a szavakat Otoyától hallani. - Na? Mit mondasz? - kérdezte még mindig vöröslő arccal.

- Én... sajnálom. - kezdte ezzel. - Kedvellek én is téged, csak... - nem tudta folytatni.

- Csak van barátod... Várj! Tegnap még azt mondtad, hogy nincs! - furcsállta a fiú.

- Nincs is. Én szeretem őt, de ez nincs viszonozva. - vallotta be szomorúan. - Ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom az európai ajánlatot. - hangzott a lánytól egy bús, mély levegő kíséretében.

- Komolyan egy pasi miatt mész el? De annyi van még! Mondjuk... - lépett közelebb - ...itt is van valaki, aki mindent megadna neked... - mondta halkan, és hajolt volna a lányhoz, hogy megcsókolja.

- Nem konkrétan miatta. - tolta el kicsit magától. - Viszont a végső döntést miatta hoztam meg. - mondta őszintén Chizumi.

Hazaérkezve egyből húga szobája felé vette az irányt. Tudta, hogy otthon van.

- Aiko... - szólt be halkan.

- Hagyj békén! - jött a válasz.

- Figyelj, Aiko! - ült le a lány szobájának ajtaja elé. - Tudom, hogy meg kellett volna veletek beszélnem, de legfőképp veled. Te vagy az egyetlen olyan rokonom, akinek még számítok valamit. Anya utál, a nagyszüleink utálnak... nekem már csak te maradtál. Nem akartam, hogy te is a pokolra kívánj. - mondta szomorúan, és a könnycseppek egyre sűrűbben peregtek az arcán. - Nem azért nem mondtam nektek, mert nem érdekelt a véleményetek. Azt nem akartam, hogy megállítsatok. Szükségem van arra, hogy egy kicsit máshol legyek...

- Akkor menjünk el megint a tengerhez! Miért kell neked a világ másik felére menni? - dühös volt, hangjából mégis jól kivehető volt, hogy inkább szomorú.

- Tudod, hogy az a pár nap most nem elég. Hosszabb időre van szükségem. Tisztában vagyok vele, hogy Otoya miatt elmenni hülyeség, de ilyen lehetőség, hogy külföldön csináljam azt, amit szeretek, nem mindennapi lehetőség. - hallotta, hogy testvérének nyikorog kicsit az ágya. Reménykedett benne, hogy éppen felkelt róla és az ajtó felé tart. - Egyébként... a spanyol csokira sokan mondják, hogy nagyon finom!

- Akkor hozz majd belőle! - nyílt ki az ajtó, és síró kishúga a nyakába borult. - De ne maradj majd ott olyan sokáig. Csak menj el a csokiért, aztán gyere vissza!

- Nem tudom még, hogy mennyi ideig maradok. Ez nekem munka lesz, tudod jól. De csokit mindenféleképpen hozok! - könnyeik egyszerre hullottak a padlóra, miközben egymást ölelték.

Később azonban volt még egy személy, akivel Chizunak feltétlen beszélnie kellett.

- Szia. - szólt bele a telefonba.

- Szia. - jött a hang a vonal másik végéről.

- Elmehetnék most hozzád?

- Dolgozok. - mondta.

- Akkor odamehetnék? Kérlek, Mira. - kérlelte.

- Rendben. A Szivárványban vagyunk. - hangzott a lánytól, majd letette a telefont.

Chizumi az úton azon agyalt, hogyan is kérhetne bocsánatot gyerekkori barátnőjétől, aki az évek alatt annyira a szívéhez nőtt, hogy saját húgaként tekintett rá.

- Nagi! - szólt a fiúnak. - Merre van Mira?

- A főnökkel beszél. Egyébként mit keresel itt? Ez egy zárt forg... - ...atás.

- Köszi, szia! - és már rohant is az iroda felé. Barátnője éppen akkor lépett ki az említett helyiségből.

- Mira! - állt meg a lány mellett.

- Szia Chizu. - hirtelen olyan volt, mint miután az édesanyja meghalt. Hideg, mégis csalódott tekintet, hangjából pedig semmit nem lehet kikövetkeztetni.

- Én... - hangja elcsuklott a régi emlékek miatt. - Nagyon sajnálom, Mira! - ölelte át sírva barátnőjét.

Amikor a lány édesanyja meghalt, Hatsuna tiltása ellenére is a legjobb barátok maradtak. Megígérték egymásnak, hogy mindent megbeszélnek majd egymással, segítik majd a másikat. Chizumi ekkor jött rá, mekkora baklövést is csinált, amikor nem vonta be húgait már az első perctől kezdve: megszegte az akkor tett ígéretet. Sőt, Aikoval szemben duplán, hiszen amikor édesanyjukkal hazament az akkor még újszülött kistestvér, az idősebbik megígérte, hogy mindig mellette lesz, támogatja, és mindent megbeszélnek majd. Az akkor tett ígéretet pedig édesapjuk is sokszor elmesélte nekik, amikor még kisebbek voltak.

- Megszegtem az ígéretünket! - zokogta Chizu.

- Vigyázz majd magadra, rendben? - ölelte vissza szintén sírva a lányt Mira. - És siess haza! - ígértette meg vele.

- Remélem, jól döntöttem. - mondta csak úgy magának Chizumi, amikor úgy érezte, sétálnia kell egy utolsót Tokióban, mielőtt elhagyja az országot. Péntek volt, és még sokan a munkaidejüket töltötték, ő arra a napra szabadnapot kapott. Másnap indul majd a gépe délelőtt 11 órakor. Az utcán nem voltak sokan, így nem volt nehéz kiszúrnia két ismerős arcot: Haruka és Otoya. Egymásba karolva, mosolyogva, az imádott fiú arca pedig fülig vörös... zavarban van.

„Biztosan jól döntöttem...” - gondolta Chizu, majd elkezdett visszafelé rohanni. Húgával közös lakása felé tartott. Könnyei csak úgy peregtek az arcán. A nagy kereszteződésnél tartott, ahol húgát Renji elütötte. Szét nem nézve rohant át a gyalogátkelőn. Hangos fékcsikorgások zökkentették ki gondolataiból.

- Oké, hogy elsőbbséged van, de attól még szétnézhetnél!!! - kiáltotta neki egy ismeretlen férfi hang. - Hülye liba! - mondta a végére, majd továbbhajtott.

Hazaérve sírva borult a párnájára. 10 perc sírás után csomagolni kezdett a kis bőröndjébe, amit még felvihet majd a repülőre. Aiko amikor hazaért, egyből észrevette nővére kisírt szemeit. Chizumi újra egyetlen kishúga vállán sírta ki szerelmi bánatát.

Az indulás napján Chizu nehéz szívvel ment a szobájába, hogy bepakolja a cuccait. Aiko is ment vele, mint régen, mikor nővére bármerre ment a házban, ő követte.

- Figyelj, Chizu... mi-mi lenne, ha kivinnélek kocsival a reptérre? Tudom, hogy nem szeretsz búcsúzkodni, de ki tudja mikor látlak megint, és szeretnék minél több időt veled lenni. Mint régen, kiskorunkban.

- Hát nem is tudom... - gondolkodott el a lány. Tudta, hogy ez most sokat jelentene húgának, ezért jobbnak látta, ha belemegy. - Na jó, legyen. Kivihetsz. - mosolygott Chizumi. Nem telt bele fél órába, a lányok már úton is voltak a reptérre. Nem szóltak semmit, csak csöndben néztek maguk elé. Aztán amikor megérkeztek, Chizu ment is, hogy becsekkoljon, utána ismét húgához ment, és könnyes búcsút vettek egymástól.

- Vigyázz magadra nagyon, és Mirára is! Amint tudok, jövök haza! Nagyon szeretlek titeket!

- Mi is szeretünk téged nővérkém! Légy óvatos és hozz nekem csokit.

- Ne aggódj, hozni fogok. - mosolyodott el Chizu halványan, aztán elindult a folyosó felé, ami a géphez vezet. Utoljára még visszafordult, és mutatott egy szívet a húgának, amit Aiko viszonzott, és ő is ugyanezt mutatta.

Otoya úgy gondolta, a táncpróba előtt vesz magának egy kis vizet az automatából. Egész héten alig aludt, hogy el tudja majd játszani gitáron Chizuminak azt a számot, amit kiválasztott. Úgy gondolta, próba után majd felhívja, olyan délután 2 körül, hogy elhívja a parkba.

- Milyen kár, hogy elment... - hangzott szomorkásan Shoutól. Otoya ekkor lépett be a próbaterembe.

- Igen, egyetértek. - osztotta a véleményt Masato.

- Máris úgy hiányzik!!! - sírta el magát Natsuki.

- Kiről beszéltek? - kérdezte Otoya, miközben beleivott a vízbe.

- Chizuról. - hangzott a másik hat Starish tagtól egyszerre, mire Ittoki nem lenyelte a hűsítőt, hanem kiköpte.

- MIVAN? - kiabálta el magát. Délutáni terveiről senkinek nem szólt. - Hova ment Chizu??? - kérdezte türelmetlenkedve. Remélte, hogy csak a szomszéd városba.

- Európába. - mondta Natsuki, miközben szemét törölgette.

- Ugye most csak viccelsz... - nézett hatalmas szemekkel a szemüveges fiúra a kis vörös, miközben úgy érezte, szívébe egy hatalmas kést szúrtak. A fiúk csak a fejüket rázták, hogy nem vicc. - Én erről miért nem tudok??? - teljesen kiakadt a hallottakon.

- Figyelj, Otoya... - kezdett bele Tokiya.

- Ne figyelj Otoyázz itt nekem! - kiabálta. - Azt kérdeztem én erről miért nem tudtam semmit???

- Ő kért meg, hogy ne szóljunk neked. - vallotta be Ren.

- Hogy mi? - csalódott volt, hangja hirtelen elhalkult. - Mikor indul a gép? - kérdezte türelmetlenül.

- 11-kor. - válaszolta Cecil, mire Ittoki a faliórára pillantott. 10:42 volt rajta.

- Fenébe! - vágta földhöz vizes palackját, majd kirohant a teremből.

- Azt hiszem utána kéne mennünk... - mutatott a fiú után Tokiya, mire mind elkezdtek a vörös után futni.

- Lehet tudni, hogy mikor jön vissza? - kérdezte kétségbe esetten Otoya az anyósülésen. Két autóval indultak el. Amiben ő ült, Natsuki vezette.

- Lehet, hogy 1 hónap... - kezdte el sorolni.

- Az még annyira nem vészes... - állapította volna meg Ittoki, ha Shinomiya nem folytatja.

- Lehet, hogy 1 év, de az is lehet, hogy csak ünnepekre jön már vissza. - nézett szomorúan a mellette ülőre.

- Ez sem vicc, igaz? - szíve és gyomra is összeszorult, hogy talán akkor látta utoljára, amikor Chizu szerelmet vallott neki a próbateremben, de ő túl beszari volt, hogy akkor utána menjen. Most pedig már minden bizonnyal elkésett...

Beérkezve a reptérre, miután átment a sok kapun, 11 óra múlt 3 perccel. Az épületben a Fővárosi Rádió szólt, melyben éppen a One Republic és Timbaland közös száma, az Apologize (Bocsánatkérés) ment.
( https://www.youtube.com/watch?v=T5tGM5se6ys )
Otoya a jegykiadó pulthoz sietett, hogy egy jegyet vegyen, de nem tudta Európán belül mégis hova utazik Chizumi. Bár mindegy volt, mert a nő azt mondta, a 11-kor induló járatra már nincs jegy.

- Ren? Fiúk? - jött le a lépcsőn Aiko, ahonnan a kifutó pályát lehet figyelni, amikor beszállnak az utasok a gépbe, a repülő pedig felszáll. - Mit kerestek itt? - értetlenkedett. - A gép már...

- Nem! Nem!!! - kiabálta Otoya. Felrohant a lépcsőn, hogy megnézze Chizu gépét. A repülő éppen akkor emelkedett el a földtől. - NEM! NEM!!! - kiáltotta, miközben az ablakot kezdte ütögetni. Sírva rogyott le a földre.

A rádióban éppen akkor indult el egy zene, ami Miley Cyrus „Stay” (Maradni) című száma volt
( https://www.youtube.com/watch?v=VZxy3OtCaos ).

- Mondja valaki, hogy ez csak egy rossz álom... - nézett Otoya kétségbeesetten, összetörve, az egyre távolodó repülőgép után. - Kérlek, ébresszetek fel! - arcát sírva tenyereibe temette.

- Gyere haver, menjünk. - lépett mellé Tokiya.

- De Chizu... - ismét a hatalmas üvegablakon nézett ki, miközben társa segített neki felállni.

- Elment... - mondta halkan, átkarolva Ittoki vállát, és elindultak lefelé a lépcsőn.