Másnap Aiko korán kelt, hiszen neki iskolába kellett mennie. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, a lány ugyanis nagyon lusta volt. Néha mindenhez.
Suliba menet épp az egyik legjobb barátnőjével beszélte le a szombatot, amikor ugyanis partyt rendez, amire őt is meg hívta. Bár nem nagyon szeretné egyedül hagyni nővérét a történtek miatt, de hátha ráveszi, hogy menjen el ő is vele egy kicsit szórakozni. Mire odaért a suliba már be is csengettek, így a lánynak gyors léptekben kellett elérni a tesiterem öltözőjét, míg azt be nem zárják. A mai órán végig röplabdáztak, amit Aiko nagyon imádott. Ilyenkor mindig Renji feje jutott neki eszébe, amikor éppen beleért a labdába. Tesi után még volt 6 órája, de ezek már nem annyira érdekelték. Inkább már csak arra tudott gondolni, hogyan leckéztesse meg Renjit, amiért kezet mert emelni a nővérére. Komolyan, néha elképzelte azt is, ahogy beteszi egy rakétába és fellövi az űrbe. Ott senkinek nem tudna ártani. A sulinak szép lassan vége a lett, Aikor pedig már egykor a kávézóban volt.
- Szia Acuko. - köszönt vidáman a másik lánynak aki ugyan így fogadta őt.
Késő délután a lány egy igen ismerős alakot vett észre bejönni a kávézó ajtaján egy szőke hajú nővel, akitől az istenek nem sajnálták az adottságait.
„Komolyan, mint egy felfújható baba, úgy néz ki. Vajon ha kilyukasztanám egy tűvel, leengedne?” - gondolkozott el Aiko.
- Vidd ki ezt a kávét és ezt a koktélt a 6-os asztalhoz! - mondta neki Acuko.
- Igen is!
Amint oda ért a lány észrevette, hogy kit kell kiszolgálnia és nem gondolkozott. Az se érdekelte, ha a főnöke leordítja ezért a fejét, de ő cselekedett: megfogta a koktélt, amit a szőke maca kért és Renji fehér ingére öntötte. A koktél nagyon szépen mutatott a fiún, mivel a lány epreset kért, ezért az halvány rózsaszín volt, és így kicsit fura volt.
- Te szerencsétlen kis szajha! Mit képzelsz magadról? - förmedt rá Aikora a fiú, aki ekkor még nem vette észre, hogy kivel is beszél. Csak akkor amikor a lány felé fordult.
- A-Aiko?
- Na, mi az? Hirtelen elvitte a cica a nyelved?? Hogy képzeled te azt, hogy le ribancozod a nővérem és azt mered állítani, hogy megcsalt téged? Hol ott most is te jöttél be ide, ebbe a kávézóba, egy felfújt macával!! - mondta neki a lány idegesen. - És ha nem akarod, hogy kitiltassalak a kávézóból, most azonnal menj innen!- azzal a lány emelte a kezét és akkora pofont lekevert a fiúnak, hogy mind az öt ujja nyoma megmaradt neki. A fiúnak se kellett több, dühében pofon akarta vágni a lányt, ám egy erős kéz visszafogta. További hat fiú pedig közéjük állt.
- Ha még egyszer kezet mersz emelni erre a lányra és a nővérére esküszöm, hogy nagyon meg fogod bánni. És most menjetek el! - felelte Ren.
Aiko lenyugodott és oda vezette a fiúkat egy csöndes kis asztalhoz. A fiúk megkérték, hogy maradjon ott velük és meséljen nekik magáról és a nővéréről. Aikonak sem kellett több, azonnal elkezdett beszélgetni a fiúkkal. Elmesélt nekik néhány dolgot és így telt el a munka délutánja. Utána hazament és elmesélte a nővérének, hogy hogy zajlott a napja.
Chizumi szokásosan fél 7-kor kelt fel, bár rosszabb állapotban, mint általában és húga is akkor kelt. Reggeli közben beszélgettek és kávéztak, ezt követően pedig elindult mindenki a maga útjára.
- Ez a lány... - gondolt mosolyogva húgára Chizumi. - Mindig túl sokat aggódik. - vezetés közben hallgatta a rádiót. Éppen az útinfókat mondták be:
- A Horigome-körúton most is kisebb torlódás várható, melyet a Kentaro utca irányában lehet kerülni. A belváros egyéb pontjain még, mint az autóbusz állomásnál és a 3-as felüljárónál is dugókra kell számítani.
- Hát ez fantasztikus... - forgatta szemeit a lány. Kerülni már nem tudott, így az autóbusz állomásnál lévő kocsisorba futott bele. - Ezt nem hiszem el! - csapott kezével a kormányra. A nap erősen sütött már kora reggel. - Hol a napszemüvegem? - kezdett kutatni a kesztyűtartóban. - Basszus! Otthon hagytam?
- Most pedig az időjárásról... - hangzott továbbra is a rádióból. - A reggeli órákban sok napsütésre lehet számítani, viszont kora délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar, néhol hevesebb viharok is kialakulhatnak.
- Hát ez tényleg tök jó...
Munkakezdés előtt 10 perccel sikeresen beért az irodába, ahol ismét egy halom papírmunka várta. Ebédszünetben az ablakon kinézve látta, milyen sötét felhők gyülekeznek az égen. „Nocsak. Most jó volt az előrejelzés?” - gondolkozott elcsodálkozva.
- Erizawa! - hangzott a főnök irodája felől. A 3. emelet előcsarnoka csak úgy visszhangzott. - Azonnal jöjjön be az irodámba! - nem hangzott túl vidámnak.
- Ig-igenis! - nyelt egy nagyot a lány, mély levegőt vett, majd kopogtatás után, amint bebocsátást nyert, belépett.
- Csukja be az ajtót! - hangja már nyugodtabbnak tűnt.
„Rájött volna, hogy a múltkor nem volt beteg Aiko? Basszus!!!”
- Mondja csak... az a múltkori, amikor hamarabb hazament... - „Úgy tudtam! A fene vigye el!” - Szóval... hogy van a húga? - „Hogy... mi van?!”
- Tes-tessék? - pislogott nagyokat a lány.
- Beteg volt, nem?! - őszinte aggódás látszódott főnöke szemeiben. - Arra vagyok kíváncsi, hogy van a testvére. Gyorsan rendbe jött?
- Igen, már nagyon jól van. Nem volt nagy baja, csak egy kisebb megfázás, bár hajlamos túlreagálni azt is. Tudja, kiskorában sűrűn betegeskedett. - ez valóban igaz volt.
- Á, értem. Ennek örülök. - mosolygott.
- Köszönöm, főnök!
Hirtelen egy pillanatnyi áramszünet költözött az épületbe.
- Ez meg...? - nézett ki az ablakon Akimoto.
- Kora délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar, néhol hevesebb viharok is kialakulhatnak. - ismételte a még reggel, a rádióból hallott időjárás jelentést Chizumi. - Vagy valami ilyesmi volt. - nézett ki ő is a hatalmas üvegen.
Munka után a belváros teljesen bedugult, alig lehetett mozogni a járművekkel. Szakadt az eső, miközben Chizu is próbált hazajutni. Délután volt amikor abbahagyta, de csak néhány perc.
- Húgicám! Hazaértem! - lépett be a lakásba, de nem jött válasz. - Ja, még dolgozik. - kapott a fejéhez. - Akkor álljunk neki a vacsinak... - lerakta a táskáját az előtérben, kivitte a konyhába a laptopját, hogy megnézze az e-mailjeit, miközben főz. - Legyeeen... - gondolkozott. - Bolognai spagetti. - pattant ki a fejéből, majd elkezdte megcsinálni.
A vacsora pont készen lett, mire húga hazaért, így ülhettek is az asztalhoz. Aiko elmesélte, hogy mi történt a Central Page-ben, Chizumi pedig alig jutott szóhoz a meglepődöttségtől. Imádott húgicája napról napra bebizonyítja neki, hogy bármiben számíthat rá!
- Jó reggelt fiatalok! - köszöntötte Kirisagi a fiúkat. Mellette az elég feszült Mira álldogált, aki görcsösen szorította magához az iratokkal teli mappáját. Miközben a nő elkezdte a reggeli beszédét óvatosan kezdett eloldalazni mellőle, hogy magához vegyen egy kis éltető kávét azonban a nő elkapta és magához szorítva ölelgette. - Olyan cuki vagy, Mira-chan! - mondta, majd nagy nehezen elengedte a sokkos állapotú lányt.
- Ez nekem sok! - suttogta maga elé a lány, majd rendbe rakta magát. Egy fodros miniszoknya volt rajta kék csőtoppal, amihez egy fekete bolerót vett fel. Lábán, térdig érő magas sarkú csizmát viselt. Kibontotta, az eddig felkötött hosszú barna haját majd kisebb igazítások után újra felkötötte. Szemüvegét feltette majd, jobb dolog híján leült az egyik székre és a papírokat kezdte átnézni. Néha felnézett és figyelte a fiúkat, ahogy veszekednek vagy egymást marják. Amikor már annyira nagy volt a hangzavar, hogy nem bírt koncentrálni felnézett. A fiúknak épp szünetük volt, így ráértek marakodni. Nagyot sóhajtva állt fel egy kávé automatát keresni. Most már tényleg szüksége lesz kávéra. Nagy nehezen talált egy automatát ahol magához veheti az éltető nedűt, de addigra már nem mard sok hátra a szünetből. - Csak tudnám, miért kell mindig marakodni. Komolyan, mint az óvódások. - sóhajtott, majd bele kortyolt a kávéba és elindult vissza a forgatásra. Mire visszaért a szünetnek már vége volt és a fiúk már elkezdték a próbát.
- Merre jártál Mira-chan? - kérdezte az igazgatónő.
- Csak egy kávéautomatát kerestem, de az épület másik részében találtam csak. Elnézést a késésért. - hajolt meg.
- Ugyan, még csak most kezdtek! Nincs semmi baj, csak a fiúk aggódtak érted. - válaszolt mosolyogva a nő.
- Mindig aggódnak értem, bár néha túlzásokba viszik. - mondta elgondolkozva a lány. - De talán pont ezért szeretem őket annyira. Számomra ők a család. - mosolyodott el halványan, majd neki fogott a papírmunkának.
- Mondd csak, Mira-chan! Hány éves vagy? - kérdezte a nő, mire a lány meglepetten nézett fel.
- 19, de néhány hónap múlva betöltöm a húszat. - válaszolt.
- Ilyen fiatalon már ennyire érett vagy? Ez annyira csodás! - örvendezett a nő, mire a lány zavartan nézett rá, majd megigazította a szemüvegét és folytatta a papír munkát. Csak akkor hagyta abba, amikor vége lett a próbának.
- Milyen feladataink vannak még mára Mira? - kérdezte Eiichi.
- Fél kettőkor fotózás, utána negyed négykor rádiós interjú, fél ötkor pedig egy élő showban foktok fellépni és utána szabadok vagytok. - válaszolt a lány, miközben igazított egyet a szemüvegén.
- Elég egy zsúfolt időbeosztás. - szólt közbe az igazgatónő.
- Igen. Lényegében egyik helyről a másikra mennek, alig van szünetük. Legtöbbször igyekszem úgy alakítani az időbeosztásukat, hogy azért legyen egy kis szünetük, viszont most, hogy ennyire zsúfolt napjuk lesz cserébe az elnök bele egyezett, hogy az élő show után ne legyen több munkájuk ma. - válaszolt a lány. Még a Starish is elképedve hallgatta.
- Áh, a tegnapi nap vészesebb volt. - legyintett Nagi.
- Fiúk ideje indulni, vagy ha nem sietünk, a fotózás előtt nem marad időtök pihenni. - figyelmeztette őket a lány. - A limuzin már az épület előtt vár titeket.
- Rendben. Összepakoljuk a cuccunkat és indulunk. - válaszolt a szemüveges, majd a Heavens elvonult.
- Nem semmi vagy Mira-chan! Így kézben tartani a dolgokat. - dicsérte a nő.
- Köszönöm, de nekem ez a munkám. - válaszolt, miközben a szemüvegét feltolta a feje tetejére és meg masszírozta az orrnyergét.
- Valami baj van? - kérdezte Cecil.
- Nem, csak keveset viseltem a szemüvegemet és megerőltettem a szemem ezért most kicsit fáj a fejem. - válaszolt a szokásos, kicsit halk stílusában.
- Jaj, Mira-chan! Olyan cuki vagy, amikor előjön a félénk természeted! - ölelgette ismét magához a lányt a nő, az pedig hiába próbált szabadulni nem tudott. A nő hirtelen elengedte, mire majdnem hátra esett, de Cecil elkapta.
- Jól vagy? - kérdezte kedvesen.
- Igen. - válaszolt elpirulva a lány. A fiú felsegítette és ekkor érkezett meg a Heavens. A lány gyors búcsú után a fiúk nyomába eredt.
- Milyen aranyos lány! - szólalt meg Natsuki.
- Kicsit félénknek tűnik. Bár velük egész jól kijön. - szólalt meg Masato.
- Páratlan szépségű hölgy az biztos. Ártatlanságával képes elbűvölni az embert. - mondta Ren, majd a nála lévő rózsába szagolt.
Cecil, csak megbűvölten nézte azt a pontot, ahol a lány eltűnt.
- Úgy látszik Cecilt tényleg megbűvölte. – mosolygott gonoszan Shou. – Ébresztő Rómeó! – csettintett egyet a fiú arca előtt.
- Hm? Mi az? – kérdezte zavartan a fiú.
- Szép munka volt fiúk! – dicsérte meg a Heavenst Mira a limuzinban. Épp az élő show után jártak, a fiúk pedig ki voltak már fáradva. – Készüljetek fel, mert a holnapi nap még mozgósabb lesz! Ott lesz a forgatás, utána tánc és énekóra, stúdió felvétel és ez még csak az egyik fele a holnapi napnak. – sorolta fel a lány, mire Nagi nyafogni kezdett.
- Az elnök túlhajszol minket! – nyöszörgött. Kezdett már fáradt lenni, mint mind és ilyenkor elég hisztis volt.
- Ugyan, kemény fából faragtak titeket, túlélitek! – mosolygott rá a lány, majd megpróbált elnyomni egy feltörő ásítást.
- Fáradt vagy? – kérdezte Eiichi.
- Kicsit. – válaszolt miközben próbált ébren maradni, azonban ez nem sokáig sikerült neki.
- Sok volt neki ez a mai nap. – szólalt meg Kira.
- Igen. Nincs hozzá szokva ahhoz, hogy valaki mindig ölelgetés címszóval a mellébe fojtja. – tette hozzá Nagi. – Szegény nee - chan. Biztos nem könnyű neki ránk figyelni, amikor a Starishal veszekszünk.
- Engem inkább Aijima és Jinguji zavar. – szólalt meg Eiichi akinek a vállán a lány feje pihent. – Jinguji ma többször is megkörnyékezte, annak ellenére, hogy Mira elutasította. Aijimat pedig többször is rajta kaptam, hogy bámulja.
- Akkor ezen túl jobban oda kell rá figyelnünk. – jelentette ki Nagi, mire mindhárman az alvó lányra néztek.
Suliba menet épp az egyik legjobb barátnőjével beszélte le a szombatot, amikor ugyanis partyt rendez, amire őt is meg hívta. Bár nem nagyon szeretné egyedül hagyni nővérét a történtek miatt, de hátha ráveszi, hogy menjen el ő is vele egy kicsit szórakozni. Mire odaért a suliba már be is csengettek, így a lánynak gyors léptekben kellett elérni a tesiterem öltözőjét, míg azt be nem zárják. A mai órán végig röplabdáztak, amit Aiko nagyon imádott. Ilyenkor mindig Renji feje jutott neki eszébe, amikor éppen beleért a labdába. Tesi után még volt 6 órája, de ezek már nem annyira érdekelték. Inkább már csak arra tudott gondolni, hogyan leckéztesse meg Renjit, amiért kezet mert emelni a nővérére. Komolyan, néha elképzelte azt is, ahogy beteszi egy rakétába és fellövi az űrbe. Ott senkinek nem tudna ártani. A sulinak szép lassan vége a lett, Aikor pedig már egykor a kávézóban volt.
- Szia Acuko. - köszönt vidáman a másik lánynak aki ugyan így fogadta őt.
Késő délután a lány egy igen ismerős alakot vett észre bejönni a kávézó ajtaján egy szőke hajú nővel, akitől az istenek nem sajnálták az adottságait.
„Komolyan, mint egy felfújható baba, úgy néz ki. Vajon ha kilyukasztanám egy tűvel, leengedne?” - gondolkozott el Aiko.
- Vidd ki ezt a kávét és ezt a koktélt a 6-os asztalhoz! - mondta neki Acuko.
- Igen is!
Amint oda ért a lány észrevette, hogy kit kell kiszolgálnia és nem gondolkozott. Az se érdekelte, ha a főnöke leordítja ezért a fejét, de ő cselekedett: megfogta a koktélt, amit a szőke maca kért és Renji fehér ingére öntötte. A koktél nagyon szépen mutatott a fiún, mivel a lány epreset kért, ezért az halvány rózsaszín volt, és így kicsit fura volt.
- Te szerencsétlen kis szajha! Mit képzelsz magadról? - förmedt rá Aikora a fiú, aki ekkor még nem vette észre, hogy kivel is beszél. Csak akkor amikor a lány felé fordult.
- A-Aiko?
- Na, mi az? Hirtelen elvitte a cica a nyelved?? Hogy képzeled te azt, hogy le ribancozod a nővérem és azt mered állítani, hogy megcsalt téged? Hol ott most is te jöttél be ide, ebbe a kávézóba, egy felfújt macával!! - mondta neki a lány idegesen. - És ha nem akarod, hogy kitiltassalak a kávézóból, most azonnal menj innen!- azzal a lány emelte a kezét és akkora pofont lekevert a fiúnak, hogy mind az öt ujja nyoma megmaradt neki. A fiúnak se kellett több, dühében pofon akarta vágni a lányt, ám egy erős kéz visszafogta. További hat fiú pedig közéjük állt.
- Ha még egyszer kezet mersz emelni erre a lányra és a nővérére esküszöm, hogy nagyon meg fogod bánni. És most menjetek el! - felelte Ren.
Aiko lenyugodott és oda vezette a fiúkat egy csöndes kis asztalhoz. A fiúk megkérték, hogy maradjon ott velük és meséljen nekik magáról és a nővéréről. Aikonak sem kellett több, azonnal elkezdett beszélgetni a fiúkkal. Elmesélt nekik néhány dolgot és így telt el a munka délutánja. Utána hazament és elmesélte a nővérének, hogy hogy zajlott a napja.
Chizumi szokásosan fél 7-kor kelt fel, bár rosszabb állapotban, mint általában és húga is akkor kelt. Reggeli közben beszélgettek és kávéztak, ezt követően pedig elindult mindenki a maga útjára.
- Ez a lány... - gondolt mosolyogva húgára Chizumi. - Mindig túl sokat aggódik. - vezetés közben hallgatta a rádiót. Éppen az útinfókat mondták be:
- A Horigome-körúton most is kisebb torlódás várható, melyet a Kentaro utca irányában lehet kerülni. A belváros egyéb pontjain még, mint az autóbusz állomásnál és a 3-as felüljárónál is dugókra kell számítani.
- Hát ez fantasztikus... - forgatta szemeit a lány. Kerülni már nem tudott, így az autóbusz állomásnál lévő kocsisorba futott bele. - Ezt nem hiszem el! - csapott kezével a kormányra. A nap erősen sütött már kora reggel. - Hol a napszemüvegem? - kezdett kutatni a kesztyűtartóban. - Basszus! Otthon hagytam?
- Most pedig az időjárásról... - hangzott továbbra is a rádióból. - A reggeli órákban sok napsütésre lehet számítani, viszont kora délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar, néhol hevesebb viharok is kialakulhatnak.
- Hát ez tényleg tök jó...
Munkakezdés előtt 10 perccel sikeresen beért az irodába, ahol ismét egy halom papírmunka várta. Ebédszünetben az ablakon kinézve látta, milyen sötét felhők gyülekeznek az égen. „Nocsak. Most jó volt az előrejelzés?” - gondolkozott elcsodálkozva.
- Erizawa! - hangzott a főnök irodája felől. A 3. emelet előcsarnoka csak úgy visszhangzott. - Azonnal jöjjön be az irodámba! - nem hangzott túl vidámnak.
- Ig-igenis! - nyelt egy nagyot a lány, mély levegőt vett, majd kopogtatás után, amint bebocsátást nyert, belépett.
- Csukja be az ajtót! - hangja már nyugodtabbnak tűnt.
„Rájött volna, hogy a múltkor nem volt beteg Aiko? Basszus!!!”
- Mondja csak... az a múltkori, amikor hamarabb hazament... - „Úgy tudtam! A fene vigye el!” - Szóval... hogy van a húga? - „Hogy... mi van?!”
- Tes-tessék? - pislogott nagyokat a lány.
- Beteg volt, nem?! - őszinte aggódás látszódott főnöke szemeiben. - Arra vagyok kíváncsi, hogy van a testvére. Gyorsan rendbe jött?
- Igen, már nagyon jól van. Nem volt nagy baja, csak egy kisebb megfázás, bár hajlamos túlreagálni azt is. Tudja, kiskorában sűrűn betegeskedett. - ez valóban igaz volt.
- Á, értem. Ennek örülök. - mosolygott.
- Köszönöm, főnök!
Hirtelen egy pillanatnyi áramszünet költözött az épületbe.
- Ez meg...? - nézett ki az ablakon Akimoto.
- Kora délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar, néhol hevesebb viharok is kialakulhatnak. - ismételte a még reggel, a rádióból hallott időjárás jelentést Chizumi. - Vagy valami ilyesmi volt. - nézett ki ő is a hatalmas üvegen.
Munka után a belváros teljesen bedugult, alig lehetett mozogni a járművekkel. Szakadt az eső, miközben Chizu is próbált hazajutni. Délután volt amikor abbahagyta, de csak néhány perc.
- Húgicám! Hazaértem! - lépett be a lakásba, de nem jött válasz. - Ja, még dolgozik. - kapott a fejéhez. - Akkor álljunk neki a vacsinak... - lerakta a táskáját az előtérben, kivitte a konyhába a laptopját, hogy megnézze az e-mailjeit, miközben főz. - Legyeeen... - gondolkozott. - Bolognai spagetti. - pattant ki a fejéből, majd elkezdte megcsinálni.
A vacsora pont készen lett, mire húga hazaért, így ülhettek is az asztalhoz. Aiko elmesélte, hogy mi történt a Central Page-ben, Chizumi pedig alig jutott szóhoz a meglepődöttségtől. Imádott húgicája napról napra bebizonyítja neki, hogy bármiben számíthat rá!
- Jó reggelt fiatalok! - köszöntötte Kirisagi a fiúkat. Mellette az elég feszült Mira álldogált, aki görcsösen szorította magához az iratokkal teli mappáját. Miközben a nő elkezdte a reggeli beszédét óvatosan kezdett eloldalazni mellőle, hogy magához vegyen egy kis éltető kávét azonban a nő elkapta és magához szorítva ölelgette. - Olyan cuki vagy, Mira-chan! - mondta, majd nagy nehezen elengedte a sokkos állapotú lányt.
- Ez nekem sok! - suttogta maga elé a lány, majd rendbe rakta magát. Egy fodros miniszoknya volt rajta kék csőtoppal, amihez egy fekete bolerót vett fel. Lábán, térdig érő magas sarkú csizmát viselt. Kibontotta, az eddig felkötött hosszú barna haját majd kisebb igazítások után újra felkötötte. Szemüvegét feltette majd, jobb dolog híján leült az egyik székre és a papírokat kezdte átnézni. Néha felnézett és figyelte a fiúkat, ahogy veszekednek vagy egymást marják. Amikor már annyira nagy volt a hangzavar, hogy nem bírt koncentrálni felnézett. A fiúknak épp szünetük volt, így ráértek marakodni. Nagyot sóhajtva állt fel egy kávé automatát keresni. Most már tényleg szüksége lesz kávéra. Nagy nehezen talált egy automatát ahol magához veheti az éltető nedűt, de addigra már nem mard sok hátra a szünetből. - Csak tudnám, miért kell mindig marakodni. Komolyan, mint az óvódások. - sóhajtott, majd bele kortyolt a kávéba és elindult vissza a forgatásra. Mire visszaért a szünetnek már vége volt és a fiúk már elkezdték a próbát.
- Merre jártál Mira-chan? - kérdezte az igazgatónő.
- Csak egy kávéautomatát kerestem, de az épület másik részében találtam csak. Elnézést a késésért. - hajolt meg.
- Ugyan, még csak most kezdtek! Nincs semmi baj, csak a fiúk aggódtak érted. - válaszolt mosolyogva a nő.
- Mindig aggódnak értem, bár néha túlzásokba viszik. - mondta elgondolkozva a lány. - De talán pont ezért szeretem őket annyira. Számomra ők a család. - mosolyodott el halványan, majd neki fogott a papírmunkának.
- Mondd csak, Mira-chan! Hány éves vagy? - kérdezte a nő, mire a lány meglepetten nézett fel.
- 19, de néhány hónap múlva betöltöm a húszat. - válaszolt.
- Ilyen fiatalon már ennyire érett vagy? Ez annyira csodás! - örvendezett a nő, mire a lány zavartan nézett rá, majd megigazította a szemüvegét és folytatta a papír munkát. Csak akkor hagyta abba, amikor vége lett a próbának.
- Milyen feladataink vannak még mára Mira? - kérdezte Eiichi.
- Fél kettőkor fotózás, utána negyed négykor rádiós interjú, fél ötkor pedig egy élő showban foktok fellépni és utána szabadok vagytok. - válaszolt a lány, miközben igazított egyet a szemüvegén.
- Elég egy zsúfolt időbeosztás. - szólt közbe az igazgatónő.
- Igen. Lényegében egyik helyről a másikra mennek, alig van szünetük. Legtöbbször igyekszem úgy alakítani az időbeosztásukat, hogy azért legyen egy kis szünetük, viszont most, hogy ennyire zsúfolt napjuk lesz cserébe az elnök bele egyezett, hogy az élő show után ne legyen több munkájuk ma. - válaszolt a lány. Még a Starish is elképedve hallgatta.
- Áh, a tegnapi nap vészesebb volt. - legyintett Nagi.
- Fiúk ideje indulni, vagy ha nem sietünk, a fotózás előtt nem marad időtök pihenni. - figyelmeztette őket a lány. - A limuzin már az épület előtt vár titeket.
- Rendben. Összepakoljuk a cuccunkat és indulunk. - válaszolt a szemüveges, majd a Heavens elvonult.
- Nem semmi vagy Mira-chan! Így kézben tartani a dolgokat. - dicsérte a nő.
- Köszönöm, de nekem ez a munkám. - válaszolt, miközben a szemüvegét feltolta a feje tetejére és meg masszírozta az orrnyergét.
- Valami baj van? - kérdezte Cecil.
- Nem, csak keveset viseltem a szemüvegemet és megerőltettem a szemem ezért most kicsit fáj a fejem. - válaszolt a szokásos, kicsit halk stílusában.
- Jaj, Mira-chan! Olyan cuki vagy, amikor előjön a félénk természeted! - ölelgette ismét magához a lányt a nő, az pedig hiába próbált szabadulni nem tudott. A nő hirtelen elengedte, mire majdnem hátra esett, de Cecil elkapta.
- Jól vagy? - kérdezte kedvesen.
- Igen. - válaszolt elpirulva a lány. A fiú felsegítette és ekkor érkezett meg a Heavens. A lány gyors búcsú után a fiúk nyomába eredt.
- Milyen aranyos lány! - szólalt meg Natsuki.
- Kicsit félénknek tűnik. Bár velük egész jól kijön. - szólalt meg Masato.
- Páratlan szépségű hölgy az biztos. Ártatlanságával képes elbűvölni az embert. - mondta Ren, majd a nála lévő rózsába szagolt.
Cecil, csak megbűvölten nézte azt a pontot, ahol a lány eltűnt.
- Úgy látszik Cecilt tényleg megbűvölte. – mosolygott gonoszan Shou. – Ébresztő Rómeó! – csettintett egyet a fiú arca előtt.
- Hm? Mi az? – kérdezte zavartan a fiú.
- Szép munka volt fiúk! – dicsérte meg a Heavenst Mira a limuzinban. Épp az élő show után jártak, a fiúk pedig ki voltak már fáradva. – Készüljetek fel, mert a holnapi nap még mozgósabb lesz! Ott lesz a forgatás, utána tánc és énekóra, stúdió felvétel és ez még csak az egyik fele a holnapi napnak. – sorolta fel a lány, mire Nagi nyafogni kezdett.
- Az elnök túlhajszol minket! – nyöszörgött. Kezdett már fáradt lenni, mint mind és ilyenkor elég hisztis volt.
- Ugyan, kemény fából faragtak titeket, túlélitek! – mosolygott rá a lány, majd megpróbált elnyomni egy feltörő ásítást.
- Fáradt vagy? – kérdezte Eiichi.
- Kicsit. – válaszolt miközben próbált ébren maradni, azonban ez nem sokáig sikerült neki.
- Sok volt neki ez a mai nap. – szólalt meg Kira.
- Igen. Nincs hozzá szokva ahhoz, hogy valaki mindig ölelgetés címszóval a mellébe fojtja. – tette hozzá Nagi. – Szegény nee - chan. Biztos nem könnyű neki ránk figyelni, amikor a Starishal veszekszünk.
- Engem inkább Aijima és Jinguji zavar. – szólalt meg Eiichi akinek a vállán a lány feje pihent. – Jinguji ma többször is megkörnyékezte, annak ellenére, hogy Mira elutasította. Aijimat pedig többször is rajta kaptam, hogy bámulja.
- Akkor ezen túl jobban oda kell rá figyelnünk. – jelentette ki Nagi, mire mindhárman az alvó lányra néztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése