- Mi ez a nagy hangzavar ilyen kora reggel? - ment az ablakhoz Chizumi, ahogy a tömeget meghallotta. - A nagy kereszteződés? - csodálkozott, hiszen ott ritkán van baleset. Szerencsére nagyon jól belátható minden irányból. - De az... - hirtelen levegőt se vett, amikor húgának félig összetört biciklijét megpillantotta, a lányt viszont sehol nem látta, csak egy nagy tömeget. Csészéje kiesett a kezéből. - AIKO! - kiáltotta el magát, majd szoba papucsban kirohant a lakásból, egyenesen a tömeg közepéhez futva. - AIKO! - zokogva lerogyott vérző húga mellé. - Hívjanak egy mentőt! - kiáltotta a körülöttük álló embereknek.
- Utat, emberek! - szólt egy mentős pár perccel később, ahogy odaértek. - Kisasszony, kérem engedjen a hölgy közelébe.
- A húgom... - zokogta, miközben a lányra borult, és a kezét szorongatta.
- Jöhet a mentőautóval. - jelentette ki a piros ruhás, szőke hajú férfi. - Rendben? - Chizumi csak bólintott egyet, és húga mellett haladva, akit toltak be az ágyon, ő is beült a kocsiba.
- Tarts ki, Aiko! - puszilta meg húga kezét. - Kérlek! - a könnycseppek csak úgy peregtek az arcán. - Nem hagyhatsz itt, megértetted??? - az eszméletlen lány kezét szorongatva, zokogva kezdett el gondolkozni, hogy ki lehetett az elkövető.
„Mindenki szereti, egy légynek sem tud ártani.” - a mentőautó megérkezett a kórházhoz, Aikot betolták egy terembe, ahova Chizumi már nem mehetett be. - „Ki lehetett az az elvetemült, idegbeteg, ...” - gondolkozott tovább. - „Az este visszautasított egy srácot, de az nem lett volna ok erre. Nem volt féknyom, szóval valószínűleg szándékos volt. Pár száz méterre láttam friss keréknyomokat, mintha valami fiatal hülye gyerekek szórakoztak volna a friss jogsival, hogy vagánykodjanak a csajoknak. De azok meg dudáltak volna, Aiko pedig mindig rendesen szétnéz. Ő az egyetlen, aki odafigyel a közlekedésre, bármerre is legyen. Annak idején Mirát néha vissza kellett húznom, hogy ne lépjen ki a kocsi elé, mert el volt gondolkozva, de az az anyja halála utáni időkben volt. De Aikonál ilyen apa halálakor sem volt...” - hátradőlt a székben, és combjára rakta a kezeit, a zsebében pedig megérezte mobiltelefonját. - „Fel kéne hívnom Mirát.” - jutott eszébe. - „Inkább csak sms-t írok, mert úgyis a fiúkra vigyáz ma is, pedig vasárnap van. Ez a lány... megint túl fogja magát hajszolni.” - töprengett.
Szia Mira. Itt vagyok a Fővárosi Nagy Kórházban, Aikot elütötte egy autó. Kérlek, amint tudsz, gyere ide. Puszillak, Chizu
Nagy volt a sürgés-forgás a kórházban, de Mira még nem érkezett meg. „Hol lehet? Ennyire sok lenne a baj a fiúkkal?” - gondolkozott. - „Már több, mint egy órája elküldtem neki az sms-t.” - pillantott az órájára.
- Chizumi-chan! - kiáltott a lánynak egy ismerős hang.
- Natsuki? - kerekedett ki a szeme. - Hogy kerülsz ide?
- Láttalak a tv-ben! Először mérges voltam, hogy a kedvenc főzőműsoromat félbeszakították, de amint megláttalak, hogy ott térdelsz Aiko-chan mellett, egyből jöttem ide. - hadarta.
- Szóval ezért tiszta liszt az arcod? - lett a mai nap folyamán eddig először mosoly a lány arcán.
- Hopszika! - törölgette meg magát. - Hogy van Aiko-chan?
- Még semmit nem tudok... - mondta kétségbeesetten. - Amióta megjöttünk, nem is láttam a dokit sem, aki elvitte mellőlem. - mondta könnybe lábadt szemekkel.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - nyugtatgatta, miközben átölelte.
- Natsuki! - kiáltott valaki a bejárat felől.
- Shou? - csodálkozott a lány. - És... a többiek?! Hogy kerültök ide?
- Natsuki küldött mindenkinek sms-t, hogy baj van. - szólt Masato.
- Hogy van Aiko? - tért a lényegre Ren, őszinte aggodalommal a szemében.
- Még semmit nem tudok. Az orvost se láttam azóta. - gyomra egyre jobban görcsbe rándult. - Amikor behunyom a szemem, megjelenik előttem az arca, ahogy ott feküdt az aszfalton... - kezdett el sírni, szőke barátja pedig átölelte.
- Shh... - simogatta a hátát. - Sírj csak.
- Én nem bírok már itt ülni! - hangzott idegesen Rentől, ezzel megtörve a pár perce honoló csöndet. - Én... én... látnom kell! - indult az információs pulthoz, de Tokiya megfogta a karját.
- Tudom, hogy mit érzel, de szólni fognak amikor...
- Dehogy tudod! - hangzott az ingerült válasz.
- Én is voltam már szerelmes... - súgta oda bajtársának a fekete hajú.
- Erizawa Chizumi?! - szólt egy hang az információs pult felől.
- Itt vagyok! - pattant fel a székből. - Hogy van a húgom? - rohant a doktorhoz.
- Sikerült stabilizálnunk az állapotát, de rengeteg pihenésre van szüksége. Pár napig biztosan bent kell tartanunk megfigyelésen. A lába két helyen eltört, és a koponyáját is csúnyán beverte, de szerencsére az agyán nem esett sérülés. Néhány hétig viszont mankóval kell járnia. - sorolta az orvos.
- Mikor mehetek be hozzá? - kérdezte könnyektől ázott szemmel.
- Perceken belül. Nemsoká áttolják majd egy kórterembe, akkor fogja ismét szólítani egy nővér.
- Köszönöm szépen, hogy gondját viseli a húgomnak, - hajolt meg illedelmesen. - doktor...
- Tachibana. - segítette ki.
- Doktor Tachibana. - mosolygott megkönnyebbülten a lány.
- Na? Mi van vele? Jól van? Rendbe jön? - bombázta kérdésekkel Ren. - Én is... mi is bemehetünk hozzá? - zavarba jött, amit mindenki nagyon jól látott a kis csoportjukban, Chizumi pedig elmosolyodott.
- Majd azt mondom, hogy a bátyánk vagy. - válaszolta.
- Öhm... oké! Jó! - fordult el zavarában.
- Azt mondta a doki, hogy stabil az állapota, de megsérült a koponyája és eltört két helyen a lába. Pár napig bent tartják, aztán néhány hétig mankóval kell járnia. Meg mindjárt tolják át egy kórterembe, és akkor...
- Erizawa Chizumi?! - szólt egy nővér.
- Szólítani fognak? - kérdezte Shou. - Menj már! - fordította meg a lányt és lökdösni kezdte.
- Megyek! - mondta a kis szőkének és a nővérnek is.
- Erre tessék. - mutatta az utat a nő.
- Aiko! Húgicám! - sietett nagy léptekkel a lányhoz, ahogy beért a kórterembe. - Leült mellé, megfogta a kezét, de a lány még aludt.
- Egy ideig még aludni fog a gyógyszerektől, de nincs ok az aggodalomra. - mosolygott a 30-as nő, aki rövid szőke haját hátul felzselézve hordta, kék szeme pedig a szemüvegen keresztül is barátságos volt. - Kérem, ne maradjon sokáig, mert a kis hölgynek még pihennie kell. Összesen 10 perc a látogatási idő. - mondta, Chizumi pedig bólintott, hogy megértette. - Van még itt családtag? Vagy értesítsünk valakit?
- Nincs. - ekkor eszébe jutott. - Vagyis van! A bátyánk.
- Biztosan a bátyjuk? - mosolygott a nő mindent tudóan. - Pár éve már a szakmában vagyok. - mondta. - A húgának a barátja?
- Hát... - nézett Aikora. - Az lesz. - mosolygott még alvó testvérére, majd arcon puszilta. Pár perccel később kiment, és szólt hirtelen fogadott bátyjuknak, hogy bemehet a lányhoz, de csak pár percre.
- Ó. - lepődött meg Ren. - Köszönöm. - mosolygott, majd beviharzott a terembe.
Mira épp egy tárgyaláson volt az elnökkel és a fiúkkal, meg csomó fejes emberrel. A tárgyalás témája a Heavens turnéja volt. Igen turné. Az elnök kitalálta, hogy egy világ körüli turnéval még népszerűbbek lehetnének a fiúk. Mivel ő volt a menedzser így kötelező volt neki is részt vennie a tárgyaláson, és ha valami lesz a turnéból, akkor azon is. Az egész tárgyalás alatt rossz érzése volt, de a telefonját ki kellett kapcsolnia, így nem tudta megnézni.
- Akkor megegyeztünk. Egy év múlva a Heavens világ körüli turnéra indul. – született meg a döntés.
A tárgyalás végeztével Mira gyorsan elő kapta a telefonját. és a rossz érzése beigazolódott. 5 nem fogadott hívása és 7 sms-e volt Chizutól. Amikor elolvasta az egyik sms-t a telefon kiesett a kezéből.
- Mi a baj nővérkém? - kérdezte Nagi.
- Aiko balesetet szenvedett. - mondta könnyes szemmel. - Azonnal a kórházba kell mennem, de nem tudom, hogy fogjak taxit ilyen időben. - esett kétségbe.
- Majd a limuzinnal elviszünk. - mondta Eiichi, és így is lett.
Szinte meg sem állt a limuzin, Mira már pattant is ki belőle és rohant a kórházba. A recepción megérdeklődte merre van barátnője és már el is tűnt. A folyosó sarkán nem sok kellett neki, hogy orra bukjon a fékezés miatt. Szerencsére Cecil elkapta a lányt.
- Hogy van? - kérdezte rögtön.
- Jobban. Azt mondta a doki, hogy stabil az állapota, de megsérült a koponyája és eltört két helyen a lába. Pár napig bent tartják, aztán néhány hétig mankóval kell járnia. - válaszolt Tokiya.
- Hála Istennek! - mondta megkönnyebbülten, és örömében még a könnyei is elkezdtek potyogni. - Már féltem, hogy még egy számomra fontos embert elveszítek. - mondta sírva. Cecil átölelte a lányt és vigasztalni kezdte.
Később Mira is bemehetett megnézni Aikot, de csak pár percre. Amikor kijött kicsit nyugodtabb volt az ábrázata, és ezt a nővér is észrevette.
- Látja, mondtam, hogy nincs komoly baja! - mosolygott a lányra, majd zsepit nyújtott át neki.
- Arigato Chiba-san! - szipogta a lány, majd kifújta az orrát.
- Jaj, Mira-chan, ne sírj! - simogatta a lány fejét. Olyan látványt nyújtottak, mintha egy anya vigasztalná a gyermekét.
- Így van, nincs ok a félelemre. A barátnője rendbe fog jönni! - jelent meg a doktor is. - Na, ne sírjon elvégre megfogadta, hogy többet nem fog sírni.
- Az akkor volt, amikor anyum meg halt, és tudom, hogy megfogadtam, de akkor is! Nagyon aggódtam! - próbálta vissza fogni magát a lány. Nem sok kellet neki hozzá, hogy újra elsírja magát.
- Ej, ej. Hé, fiatalember! - szólt oda a fiúknak az orvos. - Maga a sötét bőrrel és a barna hajjal. - folytatta tovább. Cecil magára mutatott. - Igen, maga. Jöjjön csak ide. - mondta, mire a fiú engedelmeskedett. - Maga a barátja akkor vigasztalja meg, ne csak álljon és bámuljon! - szólította fel az orvos, mire a két érintett elpirult.
- Dr. Tachibana, ő nem olyan értelemben a barátom! - pirult el Mira.
- Persze, persze. - mosolygott a doktor, mire a lány még vörösebb lett. A nővér elkezdett kuncogni.
- Az édesanyja büszke lenne magára. - szólalt meg a nővér is.
- Maguk ismerik Mira-chant? - kérdezte Natsuki.
- Igen. Az édes anyja sokszor volt beteg, ezért gyakran volt itt a kórházban. - válaszolt a doktor. - Viszont nekünk most mennünk kell. Mira, magára bízom a társaságot. Senki sem mehet be, pihennie kell a barátnőjének. A nővérének meg mondja, hogy azért aludjon is majd, ne maradjon egész éjjel fent.
- Rendben. - válaszolt a lány.
- Mégis hogy tudnék ilyen állapotban aludni? - akadt ki Chizumi, amikor barátnőjével küldött üzenetet megkapta, amit Dr. Tachibana mondott, bár majdnem 3 és fél óra késéssel, és végül Tokiya adta át, amíg a világosbarna hajú lány elment egy kávéautomatát keresni.
- Rendbe fog jönni, de tényleg pihenned kéne. Elég sokat aggódtál délelőtt, ami látszik is rajtad! - hívta fel a lány figyelmét Tokiya.
- Hé, ilyet nem illik mondani! - szólt rá a fiúra Shou.
- Illik, vagy nem illik, de így van. - jelentette ki. - Sajnálom, de...
- Nem gond, elhiszem. - mosolygott. - Borzasztó látvány lehetek. - tette két tenyerét az arcára.
- Ugyan, Chizumi-chan! - ült le mellé a székbe Natsuki. - Dehogy! - egyik kezével átölelte.
- Amúgy se aludtam valami sokat a bál után, szóval... - húzta a száját a lány, miután kezeit a combjára tette, majd kicsit kinyújtóztatta magát.
- Hazakísérjünk? - kérdezte Otoya.
- Nem kell, köszi. Hazatalálok. - mosolygott a lány. Megpróbált felkelni, de ekkor majdnem összeesett. Masato segítő kezet nyújtott neki és megfogta. - Ó, köszi. - köszönte meg.
- Na jó, én hazakísérlek! - mondta a lánynak Natsuki. - Ki marad Aiko mellett? - mosolygott egyik barátjára.
- Majd én vállalom... - nézett félre Ren, arcán pedig látszódott egy kis pír. - Ti menjetek nyugodtan haza pihenni. - visszapillantott a többiekre, akik hatalmas vigyorral az arcukon őt figyelték. Egyedül Chizumi mosolygott csak.
- Köszönöm, hogy gondját viseled a húgomnak. - hajolt meg. - Kérlek, tedd ezt a jövőben is. - közben a fiúra nézett, aki csak még vörösebb lett.
- Ha ennyire szeretnéd akkor rendben. - ismét inkább a falat nézte, minthogy valakinek a szemébe nézzen.
- Nem kellett sokáig győzködni. - bökte oldalba a fiút továbbra is vigyorogva Otoya.
- Hé! - szólt rá már kicsit mosolyogva.
- Na bántsátok már. - Chizumi is egyre vidámabb volt.
- Jut eszembe. Hova lett Cecil? - kérdezte Shou.
- Nem Mira-chan után ment automatát keresni? - szólt Natsuki.
- Kíváncsi vagyok mikor jönnek majd össze... - gondolkozott Otoya.
- Már mind a két húgomat féltenem kell tőletek? - mondta Chizu, inkább viccesen.
- Kár, hogy nincs több húgod. - húzta száját Tokiya.
- Én legalább biztonságban vagyok. - könnyebbült meg a lány, de ez inkább a látszat volt.
- Te már inkább nekünk vagy olyan, mintha a húgunk lennél. - talán tényleg jobban érezte volna magát, ha nem Otoya szájából hallja ezeket a szavakat.
- Úgy van, Chizu-chan! - ölelte át Natsuki. - Na de induljunk, hazakísérlek.
- Jó, csak még beugrok Ai...
- Nem lehet. Most mentek be az előbb ellenőrizni és még bent vannak. - szólt neki Ren.
- Akkor átadnád neki ha esetleg felébred, hogy nagyon szeretem? És amint felébred, egyből telefonálj, megértetted??? - fenyegette mutatóujjával a fiút.
- Igen, megértettem. - mosolygott.
- Köszönöm! - mondta a lány, majd megölelte. - Sógor... - súgta a fülébe, amiből a többiek csak annyit láttak, hogy az ölelés után a fiú elvörösödik.
- Na mit csináltok már? - kérdezte Shou.
- Semmit. - engedte el a lány. - Menjünk Natsuki. - mosolygott, majd elindultak.
Miután az orvos kellően megnyugtatta, és végre látta barátnőjét is, úgy döntött, hogy szüksége van kávéra. Úgy érezte az éltető nedű nélkül nem bírja sokáig.
- Fiúk, elmegyek, keresek egy kávés automatát. Szólnátok Chizunak majd, ha kijött Aikotól? - nézett a Starish tagjaira.
- Nem nézel ki túl jól Mira-chan! Biztos megleszel egyedül? - kérdezte aggódva Natsuki. Újabban ő volt a három lány pót bátyja.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de már csak elleszek, amíg nem találok egy automatát. - mosolygott a lány.
- Azért a biztonság kedvéért menj vele Cecil! - vágta hátba Shou a herceget, aki pirulva lépett a lány mellé.
- Nem bánod, ha veled tartok? – kérdezte a lányt.
- Nem. - válaszolt mosolyogva. Így történt meg, hogy ketten indultak el az automata vadászatra.
- Komolyan mikor vall már szerelmet neki? – kérdezte rosszallóan csóválva a fejét Shou.
- Szerintem Cecil-kun nem tudja még, hogy mit érezz Mira-chan iránt.
- Komolyan, a vak is látja, hogy ezek mennyire szeretik egymást.
- Nézd! Ott egy automata. - mutatott a gépezetre Mira. - Te is kérsz? - nézett a fiúra.
- Még nem ittam ilyet. - válaszolt a herceg. - Mi a jó ebben a keserű italban?
- A koffein tartalmának köszönhetően sikerül nem elaludnom, amikor fontos dolgot intézek. Enélkül nehéz lenne végezni a munkám. Egyébként, ha elég tejet és cukrot adsz hozzá, nem annyira keserű. - mondta, miközben kivette a második pohár kávét. - Kóstold csak meg. Bár az ilyen gépi kávék nem épp a legfinomabbak, de a kívánt hatást ezek is elérik. Egyszer megmutatom a kedvenc kávézómat, ahol nagyon finom kávét csinálnak. - mosolygott a lány és átnyújtotta a kávét. A herceg óvatosan kortyolt az italból. Amikor Mira felnézett az arcára nem bírta ki nevetés nélkül.
- Ez finom. - jelentette ki leírhatatlan arccal a zöld szemű.
- Örülök, hogy ízlik. Én sem szeretem, ha túl keserű, ezért iszom tejjel és rengeteg cukorral. - mosolygott. Ezek után még egy kis ideig beszélgettek, aztán amikor mindketten megitták a kávét, elindultak visszafele.
- Áh, Mira! - üdvözölte lelkesen Tokiya a lányt. - Chizu nemrég ment el.
- Hál istennek, legalább nagy az esélye, hogy alszik valamennyit. Akkor azt hiszem, lassan én is megyek. Holnap bár nem lesz forgatás, de a Heavensnek rengeteg munkája lesz, ráadásul az utóbbi időben rengeteg papírmunkám felhalmozódott és még azt is el kell intéznem. Jövő héten találkozunk fiúk! Sziasztok! – köszönt el a társaságtól, majd elindult haza.
- Szegény Mira. Mindig olyan sokat dolgozik. – nézett a lány utána Otoya.
- Igen. Ráadásul mindig ügyel a Heavens tagjaira is. Nem lehet könnyű neki. - értett egyet Tokiya.
- Nem bizony. - bólogatott Shou.
- Az biztos, hogy remek feleség lesz belőle. - szólalt meg Ren is, mire mindenki jelentőségteljesen Cecilre nézett.
- Mi az? - kérdezte meglepetten a herceg, mire a többiek lemondóan sóhajtottak.
- Reménytelen eset. Na, menjünk most már mi is. Holnap nekünk sincs szabadnap, és sok munkánk lesz. – mondta Shou.
Este 10 óra. Ren egyedüli látogató maradt Aiko mellett. Arra gondolt, hogy hazamegy és lefürdik, aztán majd visszatér, de nem akart 5 percre sem távol maradni a lánytól.
- Basszus, mindjárt elalszok. - ásított egyet, majd megnézte telefonján az időt. - Még csak fél 11 lesz. - körbenézett a folyosón, de az üres volt. Hirtelen ötlettől vezérelve felállt a székből, és halkan bement a még mindig alvó Aiko kórtermébe.
„Remélem nem fogom felébreszteni.” - gondolta, majd miután becsukta az ajtót, odahúzott egy széket az ágy mellé, és megfogta a lány kezét. - „Olyan védtelen most. Olyan kis ártatlan...” - csókolta meg az erőtlen, női kézfejet. - „Olyan elbűvölő, amikor alszik.” - gyönyörködött a látványban. - „Milyen jó is lenne emellett a gyönyörű hölgy mellett lefeküdni, majd felkelni minden nap.” - ábrándozott.
Még nem volt éjfél, amikor Ren a lány kezét fogva, ágyra hajtott fejjel elaludt.
- Ren...?! - hallotta meg a gyenge Aiko hangját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése