- Köszönöm, hogy elvállalta a szerepet, Aida kisasszony! - köszönte meg neki Shining Saotome a forgatáson kihelyezett kis irodában. - Remélem, hogy tudott segíteni Ittokinak.
- Szívesen dolgoztam együtt Otoyával. - jelent meg egy huncut mosoly a lány arcán. Nem érdekelte, hogy a fiú egy órán belül háromszor is visszautasította. Eldöntötte, hogy nem fogja feladni. - De miben is kellett neki segítenem? - erről a részről valahogy nem hallott még semmit.
- Az hagy maradjon az én titkom. - mondott ennyit, majd megkérte a lányt, hogy távozzon, mert még sok a dolga.
- Segíteni? Mégis miben? - gondolkozott hangosan, majd összetalálkozott egy másik szereplővel a forgatásról.
- Te is pótlék voltál? - kérdezte Arinától.
- Miről beszélsz Michiru?
- Aijimának csak egy pótlék voltam, mert hasonlítottam valami csajra... - jegyezte meg bosszúsan. - Kiderítettem, hogy csak azért kellettem én, hogy bátrabb legyen a csajnál, akibe beleszeretett. - mondta a végét nyávogós hangon.
- Ez biztos csak valami félreértés. - kimondta ugyan, de ő maga sem hitte el. Valamiért rossz előérzete volt.
- Akkor lássuk, a te esetedben hogy van... - nézett át Aida válla fölött. - Elnök úr! - kiáltott Shining Saotome felé.
- Hölgyeim, most eléggé elfoglalt vagyok...
- Ki az a Chizumi? - kérdezte Arina az elnök legnagyobb meglepetésére. - Én is csak azért kellettem, hogy Otoya bátrabb legyen vele szemben? - Shining hirtelen szóhoz sem jutott. Nem tudta, mi lenne a legmegfelelőbb válasz.
- Nem, mind a kettőjüket a tehetségük miatt választottuk. - próbálta válaszolni a legnagyobb nyugodtságával.
- Akkor miért van az, hogy külsőre ennyire hasonlítok én is azzal a csajjal, aki beállt a helyemre?
- Ez biztos csak a véletlen műve, Kirisagi kisasszony. - egyre jobban úgy érezte az elnök, hogy sarokba szorítják.
- Akkor majd meglátjuk! Ha ez a Chizumi valaki is ennyire hasonlít Arinára, akkor az már nem a véletlen műve! - mondta Michiru, majd karon fogta barátnőjét és elmentek.
- Ugye nem hiszed el, amit ez a hülye elnök dumált? Csak próbálta saját magát kimenteni és dumált össze-vissza. - mondta durcásan Kirisagi. Felmerült benne, hogy talán csak tényleg félreértett valamit.
- De annyira hihető. Hiába egy idiótának kinéző pasas, ha jobban megnézed, az ő kezei alól vesztes még soha nem került ki. Mindig segíti azokat, akikkel éppen foglalkozik. Nem csodálkoznék, ha neked lenne igazad. Még ha nem is mondja ki nyíltan, tuti valahogy megpróbál segíteni nekik a magánéletükben is.
Később, egy röpke keresgélés után megtalálták Otoya egyetlen Chizumi nevű ismerősét az interneten. Hosszú, sötétbarna haj, ami már-már fekete, és hozzá színben passzoló szempár. Pont, mint Arinának.
- Van valami elérhetősége? – kíváncsiskodott Michiru. - Nézd, ott! - mutatott a képernyőn a telefonszámra.
- Mihez kezdjek vele? - értetlenkedett Arina.
- Robbantsd szét őket! - kacsintott barátnője. - Azt mondtad, hogy szexeltetek, nem?!
- Igen. - pirult el a lány. - És ha tudnád milyen jó volt. - gondolt vissza az éjszakára.
- Hidd el, nem érdekel. - emelte fel védekezésképp a kezeit. - Viszont neki tuti nem mondott akkorról semmit. - mutatott a monitoron Chizu képére. - Nem akarsz neki beszámolni az estétekről? - jelent meg egy ördögi vigyor a lány arcán.
- Hm... - gondolkozott egy pár pillanatig. - Nem is rossz ötlet!
- Haló, tessék? - vette fel Chizu a telefont, amin rejtett számról hívták. Még a munkahelyén volt, de már csak egy órája maradt arra a napra.
- Erizawa Chizumi? - szólt bele egy női hang.
- Igen. Kivel be...
- Gyere 4-re a Hatodik és a Kilencedik utca sarkán lévő kávézóba. Beszélnünk kell Ittoki Otoyáról! - mondott ennyit, majd letette.
- Ki a fene volt ez? - rakta le a telefont az asztalra. - Honnan tudja egyáltalán, hogy ismerem Otoyát?
- Jó napot! - köszönt Chizu, ahogy beért a kávézóba.
- Á, Chizumi! Jó napot! - köszöntötte kedvesen Nanase úr, a tulajdonos. Családi vállalkozásként működtették a helyet.
- Ha minden igaz, vár rám valaki. - mondta halkan a férfinak.
- Ott ül a sarokban. - biccentett fejével a lány felé. - Valahonnan ismerős. - mondta elgondolkozva.
- Jó magának. - mondta halkan. - Kérhetnék egy teát? A szokásosat. - mosolygott.
- Persze, üljön csak le. Mindjárt kiviszem. - mosolygott vissza az úr, majd nekilátott az italnak.
Nem volt a legforgalmasabb hely, viszont a hangulat és a kiszolgálás remek volt, és árban is jó volt minden.
- Hát eljöttél. - jegyezte meg a lánynak az „ismeretlen”.
- Ki vagy te? - kérdezte.
- Nem szoktál tv-t nézni? - teljesen kiakadt, hogy nem ismerte fel. Rengeteg reklámban szerepelt már, meg néhány filmben is, de csak mellékszereplőként. - Na jó... - vett mély levegőt. - Aida Arina vagyok. Én szerepeltem együtt Ittoki Otoyával a reklámfilmben. - jelent meg a mondata végén egy huncut mosoly az arcán.
- És nekem ehhez mi közöm van?
- Tudod eléggé összemelegedtünk...
- Meghoztam a teáját. - rakta le Chizumi elé Nanase úr a kért teát.
- Köszönöm. - mosolygott a férfira, aki visszatért utána a munkájához. - Hol is tartottál? – kérdezte, miközben italát kevergette.
- Hogy jó volt együtt dolgozni vele. - igazából nem volt rossz szándékú lány. Nem szeretett két ember boldogságának útjába állni.
- Még mindig nem értelek. Azt hitted, hogy ez engem érdekel? Egyáltalán honnan tudtad meg a nevem és a telefonszámom? - bombázta kérdésekkel Arinát, akit egyre jobban idegesített a vele szemben ülő nemtörődömsége. Chizumi beleivott a még kicsit gőzölgő teájába.
- Lefeküdtem Otoyával! - mondta kissé ingerülten, „ellenfele” pedig majdnem ráköpte az italát, amit végül sikerült lenyelnie. - Meglepődtél, igaz? - jelent meg az arcán egy győzedelmes vigyor.
- Csak meleg volt a tea... - tényleg nem volt kihűlve, de nem amiatt történt. - De miért is mondod el ezt nekem?
- Nem zavar, hogy szerelmeskedtünk egész este?
- Miért kéne, hogy zavarjon? Nincs közöm hozzá.
- De mégis eljöttél, amikor hívtalak... - vonta le az egyértelmű következtetést Aida.
- Csak kíváncsi voltam, hogy egyáltalán ki vagy és mit szeretnél. Tudod, a kíváncsiság néha nagyúr. - tettette tovább, mintha nem érdekelné. Voltak olyan pillanatai, amikor nagyon jó színésznő lenne, a mostani is ilyen volt.
- Na, ne mondd, hogy téged egyáltalán nem érdekel Otoya. - egyre jobban feldühítette Chizumi viselkedése.
- Mégis mit akarsz elérni? Vessem magam valami kútba, hogy egy barátomnak lett egy kapcsolata és nekem erről nem szólt? - folytatta tovább az addigi stílusban, de szíve majd’ megszakadt.
- Igen, azóta is együtt vagyunk. - mondta Arina élete addigi egyik legnagyobb hazugságát, majd fokozta. - Minden estét együtt töltünk, és hajnalig szeretkezünk! Tudtad, hogy van egy anyajegy a bal combja tövén? - várt egy pillanatig, és Chizu arcát figyelte. - Nem tudtad, igaz? - látta, ahogy egyre jobban kiül a lány arcára a düh, a fájdalom és a csalódottság keveréke, neki pedig szívét elöntötte az édes bosszú, amiért Otoya visszautasította. – Na, nekem most mennem kell. - pillantott az órájára, majd felkelt, vállára kapva kis táskáját. - Jót beszélgettünk. - veregette meg a lány vállát, amint elhaladt mellette, majd kilépett az épületből.
Miután Chizumi elhagyta a kávézót, még azt is elfelejtette, hova parkolt az autóval. Egyre csak azon járt az esze, amit Arinától hallott. „Vajon igazat mondott?” - gondolkozott.
- Chizumi-chan? - hirtelen a lány előtt Natsuki állt.
- Szia Natsuki. - próbált mosolyt erőltetni a saját arcára.
- Mi történt? Mi a baj? - aggodalmaskodott.
- Nincs semmi baj. - ez már nem tartozott azon pillanatok közé, amikor jó színésznő lenne.
- De hiszen te sírsz. - hívta fel rá a lány figyelmét, aki észre sem vette, hogy arcáról csak úgy potyognak a könnyek. - Szeretnél róla beszélni? - törölte le hüvelykujjaival Chizu arcáról a könnyeket.
- Nem, köszi. Jól vagyok. - mosolygott. - Csak egy szomorú levelet kaptam az újságnál, amihez segítséget kérnek, és csak azon gondolkoztam. - hazudta.
- Egészen biztos? - nem volt róla meggyőződve, hogy fogadott húga az igazat mondja.
- Igen. - mosolygott. - Na és te? Mi járatban?
- Csak unokatestvéremmel találkozok a Central Page-ben. - bár nem oda akartak menni, szeretne beszélni Aikoval. Chizumi kinézete nem dobta fel a szőke hajú fiú napját. - Sajnos nekem most mennem kell. Rendben leszel?
- Persze. - mondta, majd elköszöntek egymástól.
Ahogy a lány sétált még pár métert, meglátta az autóját, így abba beszállva hazaindult.
Másnap Natsuki bement a kávézóba, ahol a tulaj elmondta neki, hogy Chizu egy lánnyal találkozott, de azóta se jutott eszébe, hogy kivel, csak ismerős volt. Annyi tűnt fel neki, hogy kicsit hasonlítottak egymásra.
- Basszus! Akkor ezért nem vette fel a telefont eddig! - Aikoval is üzent neki, és ugyan úgy rajta keresztül kapott választ, hogy majd visszahívja, de rengeteg dolga van. Azóta sem hívta.
Natsuki, amint elindult a kávézóból, már tárcsázta is Otoyát, aki szintén próbálta elérni Chizut, hogy találkozzanak, és elmondja neki az Arinával történteket, azonban a lány vele is úgy viselkedett, mint Natsukival.
- A fenébe már vele! - szidta Aidát, majd autóba pattant és ment a lakására.
A lány tettette, hogy nem tud semmiről, ám amikor ismét erősen bepróbálkozott a fiúnál, az otthagyta, becsapva maga mögött az ajtót.
Chizumi gitározgatott, szabadnapot vett ki. Aiko dolgozott, így egyedül volt otthon. Hirtelen heves csengetésre lett figyelmes. Amikor kinyitotta az ajtót, Otoya állt vele szemben.
- Mit keresel itt? - kérdezte Chizumi.
- Mit mondott neked az a nő? - még látszott rajta, hogy kicsit ingerült. Arinától egyből ide jött.
- Milyen nő? - kérdezett vissza.
- Aida Arina. - mondta, de már csak a nevétől is ideges lett. - Chizu, beszélhetnénk? - ahogy a lányra nézett, kezdett megnyugodni.
- Ne haragudj, de sok dolgom van. Majd máskor... - köszönt volna el, és kezdte becsukni az ajtót, ám a fiú kezével-lábával megállította azt.
- Nem jelentett semmit, esküszöm! - hallatszott a bejárati ajtó túloldaláról.
- Nem érdekel, csak menj már el végre! - tolta ki a fiút, és becsapta az ajtót, majd be is zárta.
Zokogva rogyott le az ajtónak háttal. Pont, mint amikor szakított Renjivel. Ám itt a férfi szereplő nem ment el egyből.
- Chizu, kérlek! Csak 5 percet adj! Hallgass meg! - kiabált át az ajtó túloldalára. - Hallom, hogy itt vagy még az ajtónál! Kérlek!
- Menj már el innen, Otoya! - üvöltötte. - Nem akarom még egyszer végighallgatni a kis sztoridat! Csak tűnj el végre! - csapott egy hatalmasat a mögötte lévő ajtóba, majd berohant a szobájába.
- Azt hiszem, kimegyek a tóhoz. - törölgette meg szemeit Chizumi, az ágyán ülve. - Az a hely mindig megnyugtat. - az előszoba asztalról felvette a piros, 2000-es évjáratú Volkswagen Golfjának slusszkulcsát, majd elhagyta a házat.
- A fenébe! - ütögette Otoya a matt fekete, 69-es Ford Mustangjának kormányát, miután félúton volt haza Chizumitól. - Most biztosan utál. - vett egy mély levegőt, hangulata szomorú lett. - És még ez is! - hirtelen egy forgalmi dugó végén találta magát. - Na, akkor rádió. - kapcsolta be. Ráért, nem sietett sehova.
Fél órával később még mindig ott voltak, alig haladtak egy pár száz métert.
- És most következzenek híreink... - hallatszódott a Fővárosi Rádióból.
- Nekem az útinfókat mondjátok már! - hangzott kissé ingerülten Otoyától.
- ...köszönjük a helyszíni tudósítást. Most pedig következzenek híreink az utakról. A 63-as számú főút kifelé vezető szakaszán egy piros Volkswagen Golf típusú személygépkocsi 20 perccel ezelőtt egy fának ütközött. A benne tartózkodó 23 éves nő a helyszínen életét vesztette.
- Piros Golf? - kattogott Otoya agya. - 23 éves nő? - érezte, amint gyomra összeszorul.
- Chi...zu...mi... - szeme kikerekedett. - Mennyi az esélye, hogy egy ugyan olyan kocsiban egy ugyan olyan korú nő ül? - nyelt egy nagyot, és csak reménykedett.
- A központban, a Daichi Férfiruha üzletnél egy motoros megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött. A 30 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, az a szakasz jelenleg csak egy sávon járható. Ha teheti, kerüljön. - folytatta a rádió azzal a hírrel, amibe Otoya is benne volt.
Kiugrott az autóból, de előtte is, mögötte is hosszú kocsisor, a forgalmat a másik irányból engedték. Megfordulni nem tudott még egy kis utcában sem. Tudta, hogy onnan most nem szabadul ki egyhamar.
- Gyerünk, Chizu, vedd fel! - kezdte el tárcsázni a lány számát, amint visszaült az autóba. - Gyerünk! Gyerünk már! - ütögette a kormányt, de hívására nem érkezett válasz. - Remélem, hogy csak nekem nem veszi fel. - ütötte be telefonjába másvalaki számát.
- Szia Otoya. - köszönt bele Natsuki. - Hogy ment Chi...
- Hívd fel Chizut! Most! Kérlek! - szinte üvöltötte a végét.
- Mi történt?
- Később elmondom! Csak hívd fel és kérdezd meg hogy jól van-e!!!
- Oké, oké. - mondta, majd letette a telefont.
7 perccel később visszahívta Otoyát.
- Na? Jól van? - idegeskedett a vörös hajú fiú. - Mondd, hogy jól van!
- Nem tudom. Nem vette fel. Vagy ötször próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont. De mégis mi történt?
- Baleset volt a 63-ason. Egy piros golf nekiment egy fának.
- Ugyan, rengeteg piros golf szaladgál erre.
- A 23 éves nő, aki benne ült, a helyszínen meghalt. - nyelt egy nagyot.
- Jó, megyek és megnézem. De biztosan otthon van. - próbálta megnyugtatni barátját, és egyben saját magát is.
- Chizu! - kopogott Natsuki a bejárati ajtón. - Itthon vagy? - folytatta a kopogtatást, de választ nem kapott. - Mondd, hogy csak a közeli kisboltba ment, és a kocsija itthon van. - reménykedett, miközben elsétált a garázsig, hogy benézzen a kis ablakon. - A francba! - kiáltotta el magát, amikor meglátta, hogy a hely, ahol az autónak kéne lennie, üres. - Otoya... - kezdett bele, ahogy felhívta.
- Na? Otthon van? - halmozta el a vörös hajú fiú kérdésekkel, reménnyel telve.
- Hát... szóval. Nincs. - mondta akadozva, idegesen, a fejét vakargatva. - És a kocsi sincs itthon.
- Csessze meg! - kiáltotta el magát Otoya. - Lassan meg tudok fordulni, már csak olyan 20 méter. Kezdünk gyorsulni, szóval odamegyek a helyszínre.
- De hát ott is dugó van! Nem tudsz odamenni! - mondta, de addigra már a fiú letette.
Otoya kisebb kerülővel ment a helyszínre, az erdő felé, aminek a szélén kocsiját otthagyta, és rohanva ment át a fák között. Úgy 100 méterrel arrébb ért ki az erdőből, ahol a baleset történt. Itt is csak az egyik sáv volt járható. Ahogy közelebb ért, egyből a piros autó összetört legeleje fogadta, aminek a szélvédője véres volt.
- Ne... - szíve összeszorult. Lassú léptekkel haladt a roncs felé.
- Uram, kérem, távozzon a helyszínről! - lépett mellé egy rendőr, de Otoya nem foglalkozott vele.
- Chizu... - hirtelen felvillantak előtte a lány mosolygós, vidáman nevetős, zavarban lévő arckifejezései.
- Uram, utoljára figyelmeztetem! - a rendőr azóta is beszélt a fiúhoz, aki rá se hederített.
- Ki vezette a kocsit? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel a férfitől.
- Egy 23 éves nő. Sajnos a helyszínen életét vesztette. Ön egy barátja volt? - kérdezte együtt érzőn.
- Én... - kezdett volna bele, de valaki félbeszakította.
- Otoya? - hallott egy női hangot.
- Mit...? - csak hatalmasakat pislogott, ahogy a lány mellé lépett. - Chizu...
- Olyan fejed van, mint aki szellemet lát. Mi történt? - aggodalmaskodott.
- Á, így már értem. - szólalt meg a mellettük lévő rendőr, amikor meglátta, hogy milyen autóval érkezett a lány. - Ez csak egy tipp, de szerintem összetévesztette a személyautókat. – mutogatott a roncsra, és Chizu autójára. Otoya még csak ekkor kezdett észhez térni. Egyből szorosan magához ölelte a lányt.
- Ot... - a hirtelen öleléstől zavarba jött.
- Azt hittem meghaltál! - tört ki a fiúból, miközben elfojtott sírása kirobbant belőle.
- Hogy? - értetlenül állt, miközben visszaölelte a fiút.
- Ha jól tippelek, ön 23 év körüli. - szólalt meg ismét a rendőr.
- Pont annyi vagyok.
- A hölgy is annyi volt, aki azt vezette. - mutatott újra a roncsra.
- Aztán kiderült, hogy valami vörös hajú lány vezette a kocsit. - fejezte be a mesélést Otoya, ahogy a többi Starish taggal az egyik próbateremben ült.
- Chizu aztán jól ránk ijesztett. - mondta Natsuki.
- Azt elhiszem. - hangzott Tokiyától. - Na és azután mi történt? Bevallottad neki, hogy szereted? - kérdezte, mire mindenki kíváncsi szemmel nézett vörös hajú társukra.
- Dehogy. - mondta lesütött szemmel.
- Hát te egy hülye vagy! - fogta fejét Shou.
- Miért nem mondtad el? Nem szeretnél boldog lenni a nő oldalán, akit szeretsz? - értetlenkedett Ren.
- Az egy dolog, ha én bevallom neki. Az nem egyenlő azzal, hogy ő is ugyan így érez. - még mindig rosszul érezte magát az Arinával történtek miatt. Ma megtapasztalta, milyen érzése lehetett Rennek, amikor Aiko balesetet szenvedett.
Bár ő nem látta, barátai csak összenéztek, és „Ez tényleg hülye” fejet vágtak.
- Hé, Cecil. - mondta halkan Otoya. - Ne húzd sokáig Miránál. Már csak te vagy, aki Mirával kapcsolatban még nem élt át hasonlót, mint múltkor Ren, vagy most én. Hidd el, szörnyű érzés. - nyelt egy nagyot.
- Ha ennyire okos vagy, te miért nem mész már szerelmet vallani Chizunak? - kérdezett vissza Cecil kicsit ingerültebben, pedig csak éppen belegondolt, milyen szörnyű érzés lenne, ha elveszítené Mirát. Azt, akit mindennél jobban szeret.
- Mégis mit képzeltél, hogy csak így eltűntél? - korholta nővérét Aiko. - Natsuki felhívott, és elmondta mi történt!
- Nyugi, csak a tónál voltam. Ott se sokáig, talán fél órát. - próbálta nyugtatni.
- Akkor is! A telefont se vetted fel, pedig én is próbáltalak elérni!
- Az előbb néztem meg a telefonom. A kocsiban volt, én meg a parton. Csak 42 nem fogadott hívásom volt tőled, Natsukitól meg Otoyától összesen...
- „Csak?” - utánozta nővérét. - „Csak???”
- Jó, nyugi. Nincs semmi bajom, látod. - ölelte meg aggódó kishúgát. - Már gőz jön ki a füleden. - mosolygott.
Másnap, mikor a lányok felkeltek, Aiko a naptárra nézett.
- Ma van apa évfordulója. Mi lenne, ha a kedvenc virágainkból vinnénk neki?
- Ez nagyon jó ötlet húgicám. - mosolygott. - Utána mi lenne, ha meglátogatnánk az anyának nevezett nőszemélyt?
- Hát nem is tudom...- habozott Aiko.
- Ne aggódj, nem lesz gond. De mégis csak az anyánk.
- Jó, legyen. De nem hagyom, hogy bántsa a Nővérkémet! Vagy ne legyen a nevem Ichigo!
- De hát nem is vagy az. - kacagott húgán a Chizumi.
Félóra múlva már a temető felé tartottak, Aiko kezében a kedvenc virágaikkal.
A lányok egy darabig csendben álltak a sírnál. A csendet Chizu törte meg.
- Szia apa! Már nagyon rég találkoztunk. Mostanában nem nagyon volt időnk, de ígérem, hogy be fogjuk pótolni. Nagyon hiányzol! Anyával kapcsolatban pedig igazad volt, végül egy szörnyeteg lett. Szerencse, hogy van egy bolond húgicám, aki mindentől véd, és ez fordítva is így van. Már csak rá számíthatok, mert te odafent pihensz, és nézed minden mozdulatunkat. Anyával már nem beszéltünk egy ideje, de most elmegyünk meglátogatni őt is. Sok mindent megadnék, hogy itt legyél velem és Aikoval. - ahogy Chizu kimondta az utolsó szavakat, egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit huga észre is vett, és szorosan magához ölelte nővérét.
- Nagyon fontos vagy nekünk apa! Akár hol is vagy most, ne aggódj, vigyázunk egymásra! - felelte Aiko szintén sírva.
Mint az utóbbi években, most is egyedül maradt Chizumi egy pár percre, szeretett apja sírjával.
- Tudod... elég sok minden történt mostanában. Beleszerettem valakibe. - mosolygott volna, de nem volt meggyőző. - Nagyon szeretem, de ez nem viszonzott. Renjivel kapcsolatban szintén igazad volt, ő is szörnyeteg. De Otoya... ő... olyan más. Sokkal másabb. Tudom, hogy rengeteg mindent kértem már tőled eddig is, de nem tudnál valahogy segíteni? Valami jelet adni, hogy ő hogy érez?
Pár perccel később a lányok már úton voltak anyjukhoz, ahova már Aiko vezetett. Amikor odaértek nem hittek a fülüknek.
- Hogy tetszett mondani? - kérdezték a szomszéd nénit, aki évekig volt a család barátja egészen addig, amíg apjuk, Jouichi élt.
- Hatsuna hónapok óta valami férfival találkozik. Most is vele van. Valami szigetre mentek el. Teljesen meglepődtem, amikor nélküled jött vissza a múltkor. - nézett a 60-as éveiben járó nő Aikora. - Azt mondta, hazahozza az ő kislányát. - szomorúan nézett rá Chizumira. - Nem értem, hogy miért volt veled mindig olyan ellenséges. - simította meg a lány vállát. - Apátoknál voltatok? - kérdezte, a lányok pedig bólintottak. - Látom a szemeteken. Bejöttök egy teára?
- Nem, köszönjük. - felelte Aiko. - Elindulunk haza, mert még dolgunk van, de azért köszönjük. - mosolygott. - Menjünk. - ölelte át nővére vállát.
- Viszlát! - köszöntek el egyszerre.
- Lányok! - szólt utánuk. - Sajnálom, hogy akkor elfordultunk tőletek! - könnyező szemmel hajolt meg.
- Ne tessék aggódni, nem történt baj. - válaszolta Chizumi, majd beültek az autóba, és elindultak.
Aiko vezetett hazafelé, Chizumi pedig csak könnyező szemekkel bámult kifelé az ablakon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése