Hétfőn hűvös reggelre ébredtek a fővárosban. Február elején az évszaknak megfelelő idő volt.
- Otoyával kibékültetek már? - kérdezte Aiko nővérétől reggelizés közben.
- Ma szeretnék majd tőle bocsánatot kérni. - válaszolta két falat között. - Viszont félek, hogy rájött...
- Arra, hogy szereted? - akart pontosítani húga.
- Igen. Amilyen hisztit levágtam, simán egyértelművé válhatott számára. - nézett ki kétségbeesetten az ablakon.
- De min is kaptad fel úgy a vizet? Azt még nem mondtad el.
- Tényleg nem szeretnék róla beszélni. - nem akarta senkinek elmondani Otoya kis kalandját. Jól ismeri húgát és barátnőjét is. Tudja, hogy nem hagynák szó nélkül a fiúnak.
- Tegnap is ezt mondtad! - korholta le. - Most már tényleg tudni akarom!
- Figyelj... - kelt fel az asztaltól, és tányérjával a mosogató felé indult. - Tudom, hogy rád mindig, mindenben számíthatok, de... - kávéjáért nyúlt. - Erről tényleg nem szeretnék beszélni. - kortyolt bele.
- Mit csinált az a hülye? - kérdezte a lényeget. - Tudom, hogy ha nekem nem mondod el, akkor tényleg valami nagy hülyeséget csinálhatott, valamint azt is tudom, hogy nem véletlenül rágtál be rá. Tudni akarom, hogy mivel bántotta meg a nővéremet, hogy aztán megbosszulhassam! - szorította ökölbe kezeit.
- Pont ezért nem akarom elmondani.
- Nincs kedvem énekpróbára menni... - szenvedett Shou az előtérben.
- Nekem sincs, de addig még van tíz percünk. - ült le Otoya a kanapéra. - Használjuk ki, és pihenjünk. - éppen befejezte, amikor megcsörrent a telefonja. Meglepődve nézte a hívó fél nevét, majd gyorsan rányomott a felvevő gombra. - Haló? - próbált nyugodt hangon megszólalni.
- Szia Otoya. Zavarhatlak egy kics...
- Szia! Nem zavarsz! - hadarta.
„Ennyit a higgadtságról.” - gondolta.
- Ki az? - kérdezte halkan Shou.
- Csak nézz a fejére és rájössz. - jegyezte meg Tokiya egy sejtelmes mosollyal az arcán.
Megjegyzésére Ittoki csak legyintett egyet, felkelt, és arrébb sétált a fiúktól, közben pedig tovább hallgatta a lányt.
- Én... szóval... bocsánatot szeretnék kérni a múltkori viselkedésemért. Találkozhatnánk valam... - kérdését nem tudta befejezni.
- Persze! - vágta rá egyből. - Mikor? Most? - már szerette volna újra látni.
- Hát nekem most is jó. - mondta halkan Chizumi.
- Akkor... - nézett a faliórára Otoya. - 10 perc és ott vagyok érted! - mondta sietve, majd letette a telefont. - Én most elmentem! - nézett a fiúkra.
- Kihagyod az énekpróbát? - csodálkozott Masato.
- Ezt most muszáj! - mosolygott halványan.
- Randizni mentek? - kíváncsiskodott Tokiya. - Vagy talán mást csin...
- Ne legyél ekkora állat! - csitította Shou.
- Először be kéne vallania, hogy szerelmes... - szagolt az asztalon lévő liliomcsokorba Ren. - Utána jöhet a randevú! - nézett huncut szemekkel a vörös hajú fiúra.
- Jó, jó. Tudom! - intett egyet, majd otthagyta a többieket.
- Már itt is van? - nézett ki az ablakon Chizumi, amikor a ház elől kocsiajtó csapódást hallott. A matt fekete Ford ott állt vele szemben, a csengő pedig megszólalt. - Megyek! - kiáltotta.
- Mehetünk? - kérdezte egyből Otoya. Gondolkozott út közben azon, amit a többiek mondtak mielőtt elindult volna. Arra a döntésre jutott, hogy bevallja a lánynak az érzéseit.
- Menni? Mégis hova? - csodálkozott.
- Azt még nem tudom. - mosolygott. - Hova szeretnél menni? - nézett mélyen Chizumi szemébe.
- Én.., nem tudom. - mondta akadozva, tekintetét pedig elkapta a fiúról.
- Akkor majd kitaláljuk! - hangzott a válasz.
- De várj egy percet. Akkor átöltözök. - mutatott a szobája felé. - Addig ülj le. - invitálta be. - Kérsz egy kávét vagy teát? - kérdezte.
- Nem, köszi.
„Inkább siess!” - gondolta magában a fiú.
- Akkor mindjárt jövök. - mondta, majd beviharzott a szobájába.
Négy perc múlva már ott is volt. Krémszínű farmerban, fehér hosszú ujjú ingben. Felkapta sötétbarna kabátját, és belebújt fekete magas sarkú bokacsizmájába, majd megszólalt.
- Mehetünk! - mosolygott.
- Akkor gyerünk! - dobta fel slusszkulcsát Otoya, majd miután el is kapta, a karját nyújtotta. - Hölgyem! - udvariaskodott, Chizumi pedig belekarolt.
- Hova is megyünk? - kérdezte a lány a Mustang anyósülésén.
- Még nem tudom. Hova szeretnél? - pillantott fél szemmel oldalra, a mellette ülőre, majd vissza az útra.
- Nem tudom. Miért akarsz most elmenni valahova? - nézett a vezetőre.
- Tudom hova menjünk! - nem is válaszolva a kérdésre, vett egy éles bal kanyart a kereszteződésnél. - Bocsi! Szólhattam volna! Jól vagy? - nyúlt át a másik üléshez, megfogva Chizu kezét.
- Igen. Csak meglepődtem. - mondta, majd elhúzta kezét a fiatal férfié alól.
- Akkor rendben. - kissé csalódott volt, de megértette.
- Megérkeztünk! - állította le Otoya az autót. Oda vitte Chizut, ahova Ren vitte el Aikot az első randevújukon.
- Ez gyönyörű! - ámuldozott a vízesésen.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. - mosolygott, és ugyan azt kapta viszonzásképp.
- Nagyon tetszik! - körbenézett még egyszer. - De én igazából csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan hülyén viselkedtem... - kezdett bele a mondani valójába.
- Nem! Kettőnk közül én voltam az, akinek bocsánatot kell kérnie! El kellett volna mondanom, ami akkor Arinával történt, de nem volt hozzá bátorságom.
- Nem tartozol nekem magyarázattal, Otoya. Csak rossz napom volt, és rajtad töltöttem ki. - próbálta kimagyarázni. - Semmi más oka nem volt. Tényleg bocsánat érte.
- Figyelj Chizu... az igazság az, hogy... - kezdte a vallomását.
- Bocsi, egy pillanat! - vette elő zsebéből a csörgő telefonját. - A rendőrség? - a vér megfagyott benne. - Tessék? - szólt bele.
- Mi történt? - kérdezte Otoya, amikor a vele szemben ülő letette a telefont.
- Megtalálták... - kezdett bele szinte teljesen lefagyva. - Hogy ki ütötte el Aikot. - nézett félig rémülten, félig megkönnyebbülve a fiúra.
- Ez jó hír, nem?! - kérdezte.
- Azt mondják, valószínűleg ismerem az elkövetőt. Be kell mennem megnézni, hogy ki az. - valahogy egyre idegesebb lett.
- Elkísérjelek? - ajánlotta fel egyből.
- Az jó lenne. - mosolygott kicsit erőltetve.
- Gyere. - karolta át a derekát, majd kocsiba ültek és elhajtottak.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, amikor sétáltak fel a rendőrség lépcsőjén.
- Igen, jól vagyok, csak... - megbotlott.
- Chizu! - elkapta. - Ne félj, foglak! - átkarolta a jobbján sétáló lány derekát, majd besétáltak az épületbe. - Jobban vagy?
- Igen. - hazudott. Keze-lába remegett. Elengedte, majd odament az információs pulthoz. Elmondta, miért ment. Elküldték a folyosó végi terembe. - Otoya, én... - szólalt meg remegő hangon, miközben a terembe tartottak.
- Nyugalom! - megfogta a kezét. - Veled vagyok! - adott egy puszit a lány homlokára, majd bekopogtak a terembe, és kéz a kézben beléptek.
Mikor Chizu hazaért, elég zaklatottnak tűnt. Aikonak ez egyáltalán nem tetszett, és óvatosan elkezdett kérdezősködni.
- Elmondod miért vagy ilyen ideges, nővérkém?
- Hogy miért?
- Igen, hiszen ha nem lenne rá okod, akkor nem lennél az.
-Ha tudni akarod ma felhívtak a rendőrségtől, amikor Otoyával voltam. Kizökkentettek a meghitt pillanatból... oh az a száj és azok a szemek... - ábrándozott.
- Ne pirulj drágám, és a lényeget kérem! Még kiskorú vagyok a perverz dolgaidhoz.
-De hiszen 20 éves vagy! - mosolygott. - Na de igaz is, térjünk a lényegre. Na szóval, felhívtak, hogy meg van a személy aki elütött téged.
Aiko azt hitte menten elájul. Nagy szemekkel mered Chizura.
-Az a szemét pedig nem más, mint Renji.
- Oh az a szemétláda! Remélem le fogják tartóztatni, ha pedig nem, akkor személyesen fogom megveretni valakivel!
- Személyesen megveretni? - csodálkozott.
- Pontosan! - válaszolta elszántan.
- Én is azt hittem, hogy menten megfojtom! - gondolt vissza a pillanatra, amikor meglátta az exét. - Még jó, hogy Otoya ott volt. Majdnem ő ver... - ...te meg Renjit.
- Otoya??? - akadt ki húga. - Mit keresett ott? Csak neeem...? - nézett huncut mosollyal nővérére.
- Csak elkísért, nem jöttünk össze. Mondjuk amikor kézen fogva bementünk a terembe, eléggé kikerekedett annak a szemétládának is a szeme. Megint ment a szitkozódás, így miután elmondtam, hogy igen ismerem, el is vitték a rendőrök.
- Ott lemaradtam, hogy kézen fogva bementetek.
- Aiko... - forgatta szemeit mosollyal az arcán Chizumi.
A Starish Masato lakásában gyűlt össze, ahol Otoyát hallgatták. Éppen annál a résznél tartott, amikor kéz a kézben bementek a terembe, ahol Renji is volt.
- Azt az arcot látni kellett volna, amit az a szemétláda vágott, amikor beléptünk. Tudtam, hogy nem vagyunk együtt, mégis valami jóleső érzés futott végig rajtam, amikor megláttam a fejét annak a k****gnek. - mesélte a vörös hajú fiú.
- Nem lehet, hogy csak hiányzott a pasas és látni akartad? - faggatta viccelődve Shou.
- De, biztos... - forgatta szemeit Ittoki.
- És aztán mi volt? - kérdezősködött Natsuki izgatottan.
- Egyből kezdte megint a megcsalós sztorit, amire Chizu nem akart reagálni a rendőrök előtt, de láttam rajta, hogy nagyon erősen vissza kell fognia magát, hogy ne pofozza meg azt az idiótát.
- Ezt honnan láttad? - szólalt meg a házigazda is.
- A hátam mögött ropogtatta az ujjait, meg szorította a felsőmet.
- Nem értelek... - koncentrált erősen a kis kalapos.
- Hát... - egyből elvörösödött - ...mivel láttam rajta, hogy nem éppen a legvidámabb hangulatában van, magamhoz öleltem. És mivel nem húzódott el, csak jobban ölelt, én is felbátorodtam.
- És mit csináltál? - Natsuki szemei szinte csillogtak a kíváncsiságtól.
- Én is erősebben öleltem. - vallotta be szemlesütve Otoya, bár tudta, hogy barátai nem erre a válaszra számítottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése