11. kotta

Egyik reggel Aiko azon gondolkozott, hogy régen, kis korukban milyen sokat mentek el a tengerpartra az apjukkal. Így mivel ő is és Chizu is régen volt már, ketten együtt elmennek pihenni és kikapcsolódni. Valahol úgy gondolta, hogy itt lenne az ideje, hiszen nővérének most lesz néhány szabadnapja, és neki is van még pár napja hátra a suliból.

- Hmm... nem szeretem a sulit! Csak azért csinálom, mert le akarom tenni a fotós vizsgát, és azt jobban szeretem, mint a matekot. Na, de mindegy is. Azt hiszem, ha haza ér Chizu, elmondom neki mit találtam ki, hiszen rá is ráfér már egy kis kikapcsolódás.

A lány gondolkodását a mosógép kikapcsolása zavarta meg. Igen, Aiko ma nagytakarítást tartott, hogy ennyivel is megkönnyítse nővére otthoni munkáját. És ma azt is elhatározta, hogy vacsorát is ő fog készíteni. Talán mire Chizu hazaér, készen is lesz mindennel.

Gyorsan telt a délelőtt. Aikot közben Ren is meglátogatta, és segített neki egy kicsit.

- Ha rám mered borítani azt a tál lisztet Ren, nagyon meg fogok haragudni rád!

- Dehogy fogsz te megharagudni rám, édesem. - mondta huncut vigyorral az arcán, és amint a lány ismét megszólalt volna, már szált is felé a liszt felhő.

- REN!!! Most takarítottam fel a konyhát, mielőtt jöttél! Most aztán igyekezhetsz, hogy megvigasztalj, mert nagyon megharagudtam rád!

Ren tudta, hogy a lányt mivel lehet megbékíteni ezért gyorsan magához húzta, és az sem érdekelte, hogy ő is koszos lesz, majd megcsókolta a lányt.

- Hm... még mindig haragszom. - a fiú nem adta fel egykönnyen. Gyengéden megcsókolta a lány nyakát. Aiko lába beleremegett, és a hideg végigfutott rajta, amint megérezte a fiú gyengéd ajkait.

- És most?

- Már majdnem sikerült. - erre a fiú felkapta, és elindult vele a lány szobája felé. Egy kellemes délutánt töltöttek együtt. Nem sokkal később haza érkezett Chizu is.

- Áh, sziasztok galambocskáim! Örülök, hogy látlak sógorkám! - mosolygott a lány vidáman.

- Én is örülök neked. - válaszolt a fiú.

- Na és, hogy ment a takarítás hugicám? - kérdezte a lányt, majd elindult a konyha felé. Egyszer csak elkiáltotta magát. - Erizawa Aiko! Mégis mi ez a sok liszt a konyhapadlón?

- Hát tudod... az úgy volt, hogy... Ren volt a hibás! - fogta egyből az egészet a fiúra.

- Hé! Ebbe te is hibás vagy! Miért nem vetted el a lisztes tálat? - Chizu hallgatva a pártm boldogan mosolygott és örült neki, hogy húga egy hozzá illő fiút talált, és boldogok együtt.

- Azért ne itt erőszakoljátok meg egymást. - nevetett a nővér.

- Ooo ne aggódj, az már megvolt! - válaszolta Ren sunyi mosollyal.

A fiú aztán egy kisebb pofont kapott a szerelmétől, de a lány is mosolygott rajta.

- Na de bocsássatok meg hölgyeim, nekem most mennem kell. Sziasztok.

Ezek után a lányok megcsinálták a vacsit együtt, majd Aiko előállt az ötlettel, amit reggel kigondolt.

- Figyelj csak, Chizu! Mi lenne, ha suli előtt és a te szabadságodon elmennénk együtt a tengerpartra egy pár napra kikapcsolódni? Már úgyis régen voltunk kettesben valahol, és már rád is rád fér a kikapcsolódás.

- Hát nem is tudom... nagyon régen voltunk már, sőt, mióta apa meghalt, nem is voltunk. De ha már itt tartunk, a kikapcsolódás jót tenne. Jó, legyen! Egy pár nap nem fog megártani!

- Ez az! Tudtam, hogy benne leszel, hiszen nekem nem lehet nemet mondani, mert ilyen szemeknek ki tudna. - és azzal nagy szemekkel nézett nővérére aki elnevette magát.

Másnap reggel összecsomagoltak, és már indultak is. Összesen három napra mentek, mert tudták, hogy imádott barátnőjük, Mira sem lesz otthon, hiszen a Heavens és a Starish közös munkája még mindig folyik, és forgatni mennek északra.

- Wow sugoi! - tátotta el a száját Shou, ahogy meglátta a kastélyt. Ez volt az új forgatási helyszínük. Ezúttal olyan részt forgatnak, ami a kastély legendáját dolgozza fel. A forgatókönyv szerint a fiúk osztálykiránduláson voltak a közelben, de elszakadtak a többiektől, és mivel elkapta őket a vihar, ezért ebben a kastélyban kerestek menedéket.

- De gyönyörű! - nézett fel a hatalmas kastélyra Mira. Szinte csillogott a szeme, amit nem lehetet nem észrevenni.

- Mira-chan te szereted az ilyen épületeket? - kérdezte Natsuki.

- Igen. Nagyon szeretem a régies stílusú építményeket. Főleg a várakat és a kastélyokat. Olyan érdekesek. - áradozott a lány. - Évszázadok történelmét tudhatják maguk mögött. Fogadok, ha a falak beszélni tudnának, akkor sok érdekességet mesélnének.

- Jaj, Mira-chanm akkor még nem láttad belülről! - szólalt meg Koga az operatőr.

- Szabad? - kérdezte csillogó szemekkel a lány. Szinte látni lehetett a macska füleket és a farkat, ahogy a lány örömében csóválta.

- Hát persze, menj csak! - mosolygott a férfi, mire a lány berohant.

- Ritkán látni őt ennyire lelkesnek! - mosolygott Cecil.

- Bizonyára azért, mert nem sok lehetősége volt eddig az ilyenekre. - szólalt meg Eiichi.

- Ezt, hogy érted? - kérdezte Masato.

- Mirának nem volt könnyű élete az anyja halála után. Az apja alkoholista lett így hamar fel kellett nőnie. Kiskorától kezdve ő tartotta fent a háztartást úgy, hogy eleinte a rokonok segítettek neki, később kisebb részidős munkákból tartotta fent a házat, iskola mellett. Ritkán nyílt lehetősége szórakozni vagy lazítani kicsit. Bár erről Erizawáék többet tudnának mondani, mivel elég régóta ismerik már Mirát. - fejtette ki a szemüveges.

- Szegény Mira-chan. - nézett maga elé szomorúan Natsuki.

- Na, ne itt lógassátok az orrotokat, hanem menjetek beljebb. Ha minden jól megy, talán még ma el tudjuk kezdeni a forgatást.

- Rendben. - bólintottak. Mire felállítottak mindent és kezdődhetett a forgatás már délután volt.

- Oké, ma még nem forgatunk olyan sokat, mivel elég későre jár, de azért adjatok bele mindent! - mondta a rendező majd elindult a forgatás. Mire végeztek, már beesteledet. - Rendben, mára ennyi, holnap folytatjuk! - kiabálta a rendező.

- Köszönjük a mai munkát!

- Szép munka volt fiúk! - mosolygott a fiúkra Mira.

- Körbe néztél már Mira-chan? - kérdezte Natsuki.

- Még nem. Kana-chan nem engedett. Azt mondta egyedül nem mehetek. - mondta kicsit duzzogva.

- Értsd meg, én csak aggódok miattad! - érvelt a lány. Kana egy évvel volt idősebb Miránál. Húgaként tekintett rá, és így is bánt vele. - Így is csomó ijesztő pletyka kering erről a kastélyról!

- Ne aggódj Kana-chan, majd mi megvédjük Mira-chant! - mondta lelkesen Natsuki.

- Most már mehetek? - kérdezte reménykedve a barna hajú.

- Áldásom rá. De ha egy haja szála is meggörbül, akkor végetek! - fenyegette őket a lány majd magukra hagyta őket. Ezután kettes csoportokra oszolva elindultak körbe nézni a kastélyba. Mira párja Natsuki lett.

- Olyan szép ez a kastély. - szólalt meg Natsuki.

- Igen. Csodálatos. - válaszolt mosolyogva a lány. Miután nagyjából körbe járták az épületet, már kezdett besötétedni, szóval mindenki elvonult aludni. Az éjszaka közepén Mira zongora hangra ébredt. - Hm, vajon ki játssza ezt a gyönyörű dallamot? - kérdezte kómásan, miközben felkelt. Úgy érezte követnie kell a zongora hangját. Már a folyósón járt, amikor hirtelen abba maradt a zongorajáték, ő pedig úgy érezte, mintha csak most kelt volna fel. - Huh? Az előbb még a szobámban voltam… - nézett körbe tanácstalanul, majd álmosan megdörgölte a szemeit és úgy döntött inkább visszamegy aludni. Este különös álma volt. Egy bálteremben volt, csupa idegen emberrel körbevéve. Ahogy jobban megnézte, látta, hogy az embereken álarc van. Úgy érezte vár valakire, de nem tudta volna megmondani, hogy kire vagy mire. Hirtelen valaki megszólalt mellette.

- Szabad egy táncra? - kérdezte egy ismerős hang mire az idegen felé kapta a fejét. Az álarcon keresztül egy ismerős zöld szempár nézett vissza rá. Azonban mielőtt válaszolhatott volna, felébredt.

- Mi a… - kezdte volna, de a mondat egy ásításba fulladt. Végül úgy döntött hanyagolja az álmát és inkább elmegy zuhanyozni. Ahogy végig haladt a folyósón nem vette észre, hogy két fiú is éppen kint tartózkodott a folyósón.

- Jé, ez Mira. - nézett az ásítozó lány után Shou. Mivel reakciót nem kapott ezért felnézett barátjára. - Föld hívja Cecilt! Ideje visszatérni a fellegekből Rómeó! - csettintet a herceg arca előtt, amitől az visszatért. - Haver, ha már ennyire koslatsz, utána miért nem vallasz neki szerelmet? Már nem a mester kurzuson vagyunk, nincs tiltva a szerelem.

- De mostanában valamiért kerül engem. És a temetős eset óta nem beszéltünk. - panaszkodott a zöld szemű.

- Istenem. Légy férfi és állj elé! - mondta határozottan a törpe majd elment.

Ezután este Mira ismét az álarcos bálról álmodott. Ezúttal egy zongora előtt ült és egy ismerős, mégis ismeretlen dallamot játszott.

- Kegyed zongora játéka tényleg olyan elbűvölő, mint ahogy mondják. - csókolt kezet neki a férfi. És itt megint felébredt. Fél perc gondolkodás után rájött, hogy mire is ébredt fel. Ismét a tegnapi zongorajáték volt az. Lassan felkelt, majd elkezdte követni a hangot. Úgy érezte, mintha már járt volna itt, a lábai automatikusan vitték egészen egy zongora szobái. Óvatosan nézett be, de a látványtól földbe gyökerezett a lába, majd amikor felfogta mit lát hatalmasat sikított.

A stáb tagjai és a fiúk Mira sikítására ébredtek fel. Rögtön elkezdték keresni a lányt, azonban sehol sem találták, olyan volt mintha a föld nyelte volna el.

- Ez különös. Nem jellemző rá, hogy csak úgy eltűnik. - tanakodott Eiichi.

- Vajon mi történhetett? Miért sikított? - kérdezte Cecil.

- Maradjatok kicsit csöndben! - utasított rendre mindenkit Kana.

- Zongora? - kérdezte csodálkozva Masato.

- Milyen szép dallam! - mondta Natsuki.

- Tényleg, mintha Mira említette volna, hogy tegnap este valakinek a zongora játékára ébredt fel. - mondta elgondolkozva Kana.

- Kövessük! - adta ki az utasítást Masato. Erre mind megindultak a hang forrása felé. Kana unottan nézte a sok képet, amikor megakadt egy képen a tekintete és lefagyott.

- Öhm, srácok ezt nektek is látni kéne! - nézte meredten a képet.

- Mi olyan fontos, hogy… - kezdte volna Nagi, de amint meglátta a képet belé szorult a szó. - Onee-chan…

- Mira?! - kérdezte Cecil, miközben megbűvölten nézte a képet.

- Ez pont olyan, mint Mira. De még is hogy? - kérdezte Shou. Mielőtt azonban válaszolhatott volna valaki, a zongoraszó felerősödött, mire mind a hang irányába fordították a fejüket és újra lefagytak. A folyosó végén a egy ismerőst láttak.

- Mira?!

- Már mindenhol kerestünk Mira-chan! - lépett közelebb Cecil, de a lány ekkor elment.

- Ez nem lehet igaz. Mondjátok azt, hogy rosszul láttam. - mondta kiakadva Shou.

- Sajnos nem. Viszont, ha meg akarjuk tudni mi, folyik, itt követnünk kell! - mondta Kana és megindult abba az irányba amerre a szellem eltűnt. A fiúk követték szépen libasorban, végül egy hatalmas terem elé érkeztek. - A bálterem? - kérdezte csak úgy magától a lány.

- Menjünk be! - mondta Masato, majd Rennel együtt kinyitották a hatalmas ajtókat. A benti látvány sokkoló volt. A festményen látható lány ült a zongoránál és játszott rajta. Nem zavartatta magát a fiúk miatt, csak akkor nézett rájuk, amikor befejezte a játékot.

- Üdvözöllek titeket. - szólalt meg halkan, de hangja betöltötte az egész termet. - Köszönöm, hogy eljöttetek!

- Még is mi folyik itt? És mi ez a ruha rajtad Mira? - akadt ki Shou.

- Én nem Mira vagyok. - mondta a lány. - Az én nevem Lacie. Örvendek a találkozásnak! - hajolt meg kissé.

- Én nem értem, mi folyik itt. - szólalt meg Otoya.

- Nem csak te vagy így. Azonnali magyarázatot követelek! Hol van Mira, és ki vagy te? - szólalt meg Eiichi határozottan.

- Ne, aggódjatok, Mira biztonságban van. Mint mondtam, a nevem Lacie, és ez az én palotám. - mondta a lány.

- A te palotád? Akkor te… - kezdte Otoya de a lány félbe szakította.

- Igen, szellem vagyok. A lelkem itt ragadt, ezért nem tudtam elhagyni ezt a világot. - mondta szomorúan.

- Hihetetlen! Pontosan olyan, mint Mira, és pont úgy beszél, mint Mira. - fogta a fejét Shou.

- Nos, ez nem véletlen. Mira az én reinkarnációm. - válaszolt a szellem.

- Hogy mi?! - akadt ki egyöntetűen a társaság.

- Ez egy hosszú történet és nincs elég időm elmagyarázni, de elvezetlek titeket oda, ahol minden kérdésetekre választ kaptok.

- És még is miért segítesz nekünk? - kérdezte Tokiya.

- Az maradjon az én titkom. - hunyta le a szemét egy pillanatra, majd Cecilre nézett. - Tényleg kiköpött mása vagy. - mosolygott fájdalmasan. A fiúk döbbenten néztek rá, de ő nem törődött velük. - Kérlek, kövessetek! - mondta majd elindult, a fiúk pedig követték.

- Miért játszol éjszakánként a zongorán? - kérdezte Masato.

- Azért, mert attól valamennyire megnyugszik a lelkem, de többet nem mondhatok. - válaszolt, majd megállt egy terem előtt. Az ajtó kinyitódott és a fiúk egy hálószobát pillanthattak meg. A szobában lévő hatalmas ágyban pedig Mira szuszogott.

- Mira-chan! - rohant oda a lányhoz Cecil.

- Semmi baja, csak elájult, ezért idehoztam. - mosolygott a szellem. Közben a lány is felébredt.

- Cecil-kun? Mi történt? - kérdezte álmosan, miközben felült. Hosszú barna haja ki volt bontva és hátára omlott.

- Bocsánatot kérek, nem akartalak megijeszteni. - szólalt meg a szellem. A lány először rémülten nézett rá, majd hirtelen megváltozott a tekintete.

- Te vagy az a lány a zongoránál… - nézett a szellemre. - Te játszottál akkor… - folytatta. A fiúk értetlenül néztek, azonban a szellem elmosolyodott.

- Igen, így van.

- Azok a te emlékeid voltak, igaz? - kérdezte a lány, miközben felállt és a szellem elé lépett.

- Igen. - bólintott.

- Hihetetlen. De miért mutattad meg nekem?

- Azért, hogy megértsd majd a történetem. Gyertek, még mutatni akarok valamit, mielőtt távozom. - mondta, majd elindult.

A folyóson elég sötét volt így Mira hamarosan megbotlott, azonban mielőtt elesett volna Cecil elkapta.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Igen. - válaszolt a lány, kicsit pirulva.

Mindenki mosolyogva figyelte a jelenetet, azt senki sem vette észre, hogy egyedül a szellem mosolya fájdalmas.

- Itt volnánk. Itt mindent megtudtok. Nekem viszont lejárt az időm. - mondta, majd közelebb ment Mirához és úgy beszélt, hogy csak ő hallja. - Ne, aggódj, minden rendben lesz! Ti ketten egymásnak lettetek teremtve, hamarosan meglátod! - mosolygott, majd szép lassan eltűnt. Amikor bementek a szobába egy könyvtárban találták magukat. A hatalmas szobában rengeteg polc volt, egy asztal és egy kandalló, ami felett egy kép volt. Mivel a szobában valamilyen rejtélyes módon égtek a gyertyák, így nagyjából ki lehetett venni, kiket is ábrázol a kép. Mira közelebb lépet, hogy jobban megnézze, és amint meglátta a képet, már értette miről beszélt a szellem. Közben a többiek neki fogtak kutakodni, hogy megtudják mi is folyik itt. Egyedül Cecil vette észre, hogy Mira mereven bámulja a képet.

- Mi a baj Mira-chan? - kérdezte, majd felnézett a képre, és már megértette miért bámulja annyira a lány. - Ez lehetetlen… - szólalt meg. Erre már a többiek is oda jöttek és tanulmányozták a képet.

- Ezen már valamiért nem lepődök meg a mai nap után. - jelentette ki Kana.

A festményen két alak volt látható: egy fiatal férfi és egy lány. Nagyon boldognak tűntek, de még se ez volt a sokkoló, hanem az, hogy a két alak olyan volt, mintha Mira és Cecil lenne régiesen öltözve. Csupán az volt az egyetlen különbség, hogy a képen lévő férfinek hosszú haja volt, amit lófarokban viselt.

- Lacie és Jack - olvasta fel a kép alatt lévő kis táblát Shou.

- Hát, ti tényleg egymásnak lettetek teremtve a hölggyel. - vágta hátba a vörösödő Cecilt Ren. Mira arca is közeledett már a paradicsom színéhez. Később egy könyvből kiderült, hogy mi is a kép története. A két fiatal egy álarcos bálon találkozott először, ahol Lacie-t kérték fel, hogy zongorázzon. Akkoriban Lacie nagyon népszerű volt, főleg a zongora játéka miatt. Aki csak hallotta zongorázni, úgy érezte, örökké tudná hallgatni. Így volt ezzel a férfi, Jack Vessalius is, aki egy hercegi család nyolcadik hercege volt. A könyv szerint a két fiatal hamar egymásba szeretett, azonban a lány apja nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat, majd hamarosan megölette a férfit. A lány, amikor meghallotta, hogy szerelme halott, és apja feleségül akarja adni egy idegenhez, öngyilkos lett. A halála után nem sokkal a palotában lévők zongorajátékot kezdtek hallani. Azt beszélték, a lány lelke várta, hogy újra találkozhasson szerelmével. A dalt, amit éjszakánként lehetett hallani nem volt más, mint a két fiatal szerelmi himnusza, amit a két szerelmes közösen írt. A dal címe pedig Lacie volt.

( https://www.youtube.com/watch?v=399emn9GGdU )