Ren felhívta Chizut és megkérte, segítsen neki megszervezni a randit. Elsősorban helyszín kellett, szóval egy kis háttér információt kért még Aikoról. Megtudta, hogy mennyire szereti a lány a vizet, szeret kint lenni a friss levegőn, szereti a romantikus ebédeket/vacsorákat. Ezek után a fiú egyből tudta, hova fogja vinni.
Aiko nagy készülődésben volt. Haját Chizumi tűzte fel neki, natúr sminket saját magának rakott. Fel-alá járkált a szobájában, ágyán pedig nővére ült, aki már attól kezdett ideges lenni, hogy húga is olyan állapotban van.
- Aiko nyugodj már meg. - szólt rá nővére a lányra, mert már kezdett elszédülni abban, hogy a húga fel-le sétált.
- Bocsánat, de nagyon ideges vagyok a randi miatt. - mondta Aiko.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Ren nagyon oda fog figyelni a helyre, és hogy minden a legjobb legyen. - felelte nővére, hiszen tudta, hogy a fiú mire készül és hova viszi kishúgát.
Aztán valaki csöngetett. Az ajtót Chizu nyitotta ki, ahol éppen Ren állt egy csokor rózsával a kezében.
- Szia Aiko. Ezt a csokor rózsát neked hoztam. - nyújtotta át a csokrot.
- Köszönöm. - mondta a lány és remegve vette el a rózsákat a fiú kezéből.
- Ha készen vagy akkor mehetünk. - felelte a fiú aranyosan Aikonak.
- Igen. Persze, mehetünk.
- De várj, előtte be kell kötnöm a szemed.
- A szemem? De miért? - értetlenkedett Aiko.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Csak meglepetés lesz a helyszín. - mondta nyugtatóan Ren.
Chizumi magában kuncogott, hiszen látta húgán, mennyire megijedt, de tudta, hogy nincs mitől tartania.
- Öhm, rendben. Akkor induljunk. - Ren bekötötte Aiko szemét, majd oda vezette az autójához és óvatosan beültette a lányt.
Chizumi az ablakból figyelte, amint húga és annak randi partnere beszállnak az autóba. A falnak dőlve csak mosolygott a távozó párra és arra gondolt, hogy a mai naptól kezdődik majd drága Aikojának legboldogabb időszaka.
Az út félórás volt, míg megérkeztek a helyszínre. Amint Aikorol le került a kendő, a látványtól a szája is tátva maradt.
- E-ez gyönyörű. - a helyszín egy vízesés volt, ahol tele volt minden piknikező helyekkel.
- Szabad? - kérdezte Ren, majd a kezét nyújtotta a lánynak. Elfoglalták a helyüket és egy darabig beszélgettek, majd egy kis csend telepedett a párra. Ezt a csendet Ren törte meg.
- Aiko, el kell mondanom valamit. - a lány nagyon megijedt, de utána látta a fiú szemében, hogy nem kell félnie, megnyugodhat. - Már nagyon régóta szerettem volna elmondani azt, amit gondolok, sőt, már az első nap, amikor megláttalak akkor el akartam mondani, de akkor ez még nem tűnt jó ötletnek. És azóta már eltelt jó pár hónap, és ez az érzés, ami bennem van egyre csak nagyobb lett és mindig, amikor megláttalak, akkor a szívem egyre gyorsabban kezdett verni, és már nem tudtam parancsolni az érzéseimnek. De most össze szedtem a gondolataim. Aiko én nagyon szeretlek téged, te vagy az én rózsaszálam, mely mindig ragyog, és úgy érzem, hogy én nagyon szeretlek téged. - mondta a végét kicsit félénken a srác.
Aiko nagy szemekkel meredt rá, de gyorsan észhez is tért majd, ő is így felelt a fiúnak.
- Ren én is nagyon szeretlek téged. - a fiú nagyon megörült, majd hirtelen felpattant a helyéről és a lányt a karjaiba vette, majd megpörgette a levegőben, ezután forró csókban forrtak össze.
- Ez csodás lett Haruka-chan! - kiáltott fel boldogan Cecil.
- Tényleg? Örülök, hogy tetszik! - mosolygott a lány.
A stáb tagjai ferdén néztek a hercegre, aki ebből nem vett észre semmit. Túlságosan lefoglalta a lány társasága, akivel éppen egy dalt írtak a forgatáshoz. Titokban az egész stáb azt várta eddig, hogy mikor áll már a fiú Mira elé és vallja be neki az érzéseit, ezért nem örültek neki túlzottan, hogy a fiú éppen a másik lánnyal van. Az elmúlt pár hónap alatt a stáb legtöbb tagja megszerette Mirát. Mindig igyekezett jó munkát végezni, és ha a forgatás elakadt a fiúk veszekedése miatt, akkor rendet tett.
- Áh, jó reggelt Mira-chan! - köszönt az egyik alkalmazott jó hangosan, mire a herceg meglepetten kapta fel a fejét és nézett a közeledő lányra.
- Neked is jó reggel Shiba-kun. Hogy vagy? - kérdezte kedvesen nem törődve a párocskával. Már tegnap tudta, hogy itt lesz a dalszerző lány, ugyanis Cecil elújságolta neki. Nem örült neki, de nem hagyta, hogy ez befolyásolja a napját.
- Köszönöm jól. És te? - kérdezte a srác.
A herceg szeme szinte szikrákat szórt a fiú felé, amit mindenki észrevett, kivéve Mirát, aki nem foglalkozott a fiúval. És ez egész nap így folytatódott. A herceg kétségbe esetten próbálta felhívni magára a lány figyelmét, azonban a stáb büntetésből állandóan keresztbe tett neki.
- Mi baja van velem? - kérdezte magától az egyik szünetben, miközben a lányt figyelte. Éppen néhány dokumentumot nézett át a forgatással kapcsolatban. Már régebben megfigyelte, hogy ha a lány nagyon keményen koncentrál vagy gondolkozik, akkor az egyik fufru tincsével játszik.
- Haver, te egy idióta vagy. - vágta hátba Shou. Amikor a herceg megfordult, hogy méltatlankodjon egy üdítős doboz haladt az arca felé, amit elkapott.
Eközben Haruka végig nézte, ahogy Cecil egész nap próbálkozik elérni a lányt, de sosem jön össze neki. Nem értette, hogy történhet ez. Amikor a herceg beszélni próbált volna a lánnyal, mindig leszólította valaki. Amikor közeledett felé, akkor elhívták valahova. És így ment ez egész nap. A forgatás végére úgy döntött elkapja a lányt és beszél vele.
- Chizumi-chan! - örült meg a lánynak Natsuki néhány nappal Aiko és Ren randija után, amikor Fukuda és az Erizawa nővérek hirtelen megjelentek. - Hogy kerülsz ide? - kérdezte vidáman.
- Csak gondoltuk meglátogatunk titeket. - mosolygott.
- Aiko-channal és Mira-channal? - csillant fel a szeme.
- Igen, de őket Haruka meg Tomochika már el is vitte valamerre, míg én lezártam a kocsit. - nézett közbe újra, hátha meglátja őket.
- Akkor én meg téged rabollak el. - karon fogta, és bevezette a 3-as próbaterembe. - Otoya! - kiáltott a fiúnak, aki az új gitárjának hangolását éppen akkor fejezte be. - Nézd, kit hoztam! - húzta be maga után a lányt.
- Á, Chizu! - jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán.
- Szia Otoya. - mosolygott.
- Gyere, ülj csak le. - húzott közelebb egy széket az ablakhoz. - Próbáltam behangolni az új gitáromat, de Natsuki folyton csak beszélt és beszélt, így örültem amikor kiment a mosdóba. - mesélte, mire a lány csak kuncogott.
- Naa! - tette csípőre mindkét kezét a szőke hajú fiú. - Mindjárt megharagszom mind a kettőtökre! - mosolygott.
- De jó is lenne... - jegyezte meg kicsit sem halkan Otoya.
- Na várjál csak... - fenyegette mutató ujjával társát, majd megszólalt a telefonja. - Ezt fel kell vennem. - nézett a kijelzőre. - Chizumi-chan, ülj le nyugodtan. Mindjárt jövök. - simította meg a lány karját. - És ne hagyd, hogy az a vörös ott zaklasson. - tette még hozzá viccesen.
- Nem Tokiya vagyok... - forgatta a szemeit és mosolygott, Natsuki pedig kilépett a teremből. - Na és mi járatban? - érdeklődött Otoya, miközben Chizu leült vele szemben.
- Csak benéztük a húgaimmal, de Tomoék valahova eltűntek velük, mire beértem az épületbe.
- Na igen, Haruka egyre jobban kezd olyan fel szabadult lenni itt, mint Tomochika. - mosolygott.
- Egyébként... - próbált volna témát váltani. - Szép gitár.
- Köszi. Már egy ideje kinéztem magamnak, csak sajnáltam rá annyit kiadni. De tegnap nem bírtam tovább, így megvettem.
- Tényleg nagyon szép! - dicsérte meg ismét. - Megnézhetem?
- Persze. - nyújtotta át. - Te is szoktál gitározni?
- Igen, néha. - mosolygott. - Látom újak a húrok.
- Tegnap tettem fel rá. Jobban szeretem a fém húrt, mint a nejlont. - tetszett neki, hogy Chizumi érdeklődik a gitárok iránt. - Kipróbálod? - jelent meg egy huncut mosoly az arcán. Természetesen attól még a gitárra gondolt.
- Nem, dehogy. - adta vissza a tulajdonosnak. - Ritkán játszom. Csak amikor olyan a kedvem. Inkább te mutasd meg a tehetséged. - dőlt hátra a székben, lábait és karjait is keresztbe téve, és várta az előadást. Otoya arcáról sem lehetett eltüntetni a vigyort.
- Jó. Legyen. - vette ölébe a hangszert, és elkezdett rajta játszani.
Chizumi csak csodálva hallgatta, miközben szíve alig tudott a helyén maradni. A produkció végén elkezdett tapsolni, Otoya pedig kicsit megvakargatta a fejét és mintha kicsit zavarban is lett volna.
- Nagyon szép volt. - mosolygott a lány, miközben végig a fiú szemébe nézett.
- Köszi. - nézett ki az ablakon. - Tudod... ez az első dal, amit nekem írt Haruka. - a gitárjára pillantott.
Chizuminak hirtelen mintha kést döftek volna a szívébe, úgy hasított belé a felismerés: szíve választottja még mindig szerelmes a zeneszerző lányba. Ekkor döbbent rá, hogy micsoda lúzer is volt, amiért egy pillanatig is elgondolkozott azon, hogy Otoya talán kicsit jobban kedveli, mint egyszerű barátot.
Napok óta furcsán viselkedett vele. Olyan volt mintha kerülte volna. Pedig aggódott érte. Bár nem látszott rajta, de a szemei mindig szomorúságot tükröztek.
- Mira-chan? - nézett meglepetten Cecil a nappaliban rajzolgató lányra, aki meglepetten kapta fel a fejét. Amint meglátta a fiút, sietősen távozni akart, de a fiú nem engedte és elkapta a karját mire a lány ijedtében elejtette a mappáját. Kapkodva pakolta össze a féltve őrzött rajzait. - Mira-chan, mi a baj? Napok óta távolság tartó vagy velem szemben! - Nézett a lány barna szemeibe mire az szomorúan elfordította a fejét.
„Nem mondhatom meg neki. Nem akarom, hogy miattam tönkre menjen a kapcsolatuk. Ha őt szereti, el kell fogadnom.” - gondolta. - Én... - fogott bele majd megakadt.
- Igen? - Kérdezte reménykedve a fiú.
- Sajnálom! - Mondta majd föl pattant és elrohant. A fiú csodálkozva nézett utána. Nem értette. Miért volt ennyire szomorú az arca? És miért fáj neki ennyire, hogy kerüli? Hirtelen egy lapot vett észre a földön, amin egy rajz volt. A rajz egy síró lányt ábrázolt, aki pont olyan volt, mint Mira.
- De miért sír?
- Mira-chan! - kiabált a bejáratnál álló lánynak Haruka. - Ráérsz egy percre? - kérdezte egy köteg kottával a kezében, amikor odaért.
- Tudod, nekem most fontos...
- Kérlek! Fontos lenne! - kérlelte a barna hajú lányt. - Cecil-sanról szeretnék beszélni. - mondta egyenesen Mira szemébe nézve, aki kicsit félénken ugyan, de bólintott. - Menjünk az egyik próbaterembe. - javasolta. - Tudod... - kezdte egyből, ahogy becsukta maguk után a 3-as próbaterem ajtaját. - Cecil tegnap megkeresett, miközben egy dalt komponáltam. - ültek le egy-egy székre. - Már itt eléggé meglepett a dolog, hiszen soha nem csinált még ilyet, pedig már egy ideje együtt dolgozunk. - felállt, és odament a teafőzőhöz, mellé pedig lerakta a kottákat. - Te is kérsz egy teát?
- Igen, köszönöm. Elfogadom. - úgy érezte, most szüksége lesz valamire, ami megnyugtatja. Normális esetben csak hosszas gondolkozás után fogad el bármit is.
- Tudod, nagyon furcsálltam, amivel beállított hozzám. Nem szoktam senki ügyébe beleszólni, vagy hasonlók, de ha két barátom összeveszik, vagy valamiért nem jönnek ki jól egymással, esetleg kerülik a másikat, kötelességemnek érzem tenni valamit.
- Miért mondod ezt nekem? - nem értette a dolgot. Összezavarodott. Azt hitte, a kapcsolatukat akarja elmesélni, hogy milyen boldogok együtt, de ez a felvezető szöveg valahogy mégis másra utal.
- Mert úgy érzi, hogy kerülöd. Napok óta. - töltötte ki a két csésze teát. - Azt szeretném megkérdezni, hogy mi a baj? Miért kerülöd?
- Én nem...
- De valamiért mégis úgy érzi. - kicsit hangosabban szólalt meg, mint szokott, miközben átnyújtotta a csészét. - Ne haragudj. Csak tudod... nekem a Starish olyan, mintha a családom lenne. Mintha lenne hét bátyám. Mindegyikőjükre, kivétel nélkül így gondolok. Na jó, kivétel Tokiya... ő túl perverz mostanában egy bátyóhoz. Szerintem sürgősen keresnünk kéne neki egy barátnőt...
- Nanami ...
- Ja, igen. Bocsánat. Kicsit eltértem a tárgytól. Csak annyit szeretnék kérni, hogy ha nekem nem is akarod elmondani, neki bevallhatnád, hogy... - látta, hogy Mira kezd elvörösödni. - hogy miért nincs most rá annyi időd, mint szokott. - látta a lányon, hogy kicsit megkönnyebbült, így nem is húzta tovább az időt. - Csak ennyit szerettem volna. - ivott egy nagy kortyot a teájából. - A többi rajtad áll. - mosolygott. - Tudom, hogy fontos vagy Cecil-sannak. - halkan, kedvesen mondta. - Ahogy Jinguji-sannak Aiko-chan. - ivott megint egy kortyot. - Tényleg nem akarok belefolyni, ez a ti ügyetek. Csak kérlek, ne hagyd szenvedni Cecil-sant. - ivott még egy kortyot, majd felállt és odament a kottákért. - Maradj, ameddig jólesik! - mosolygott, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Cecil épp Harukától jött, amikor megpillantotta az egyik teremből kilépő Mirát. Már épp oda akart hozzá menni, amikor meglátta a lány arckifejezését, ami a szokásosnál is szomorúbb volt. Nem tudta mit csináljon.
- Biztos az anyukájához megy. - jelent meg mellette Chizu. - Lassan itt az évfordulója.
- Milyen évforduló? - kérdezte rosszat sejtve a fiú.
- A halálának évfordulója. Biztos nem tud kivenni szabadságot arra a napra, ezért megy most. - nézett szomorúan a lány után, majd magára hagyta a döbbent fiút.
- Szegény Mira - chan. Biztos nehéz lehet neked. - mondta halkan, majd elpattant az isteni szikra és elhatározta, hogy követi a lányt. Úgy érezte, hogy ha eljön az idő nem lesz senki, aki támogatást nyújtson a lánynak rajta kívül ezért távolról kell figyelnie és vigyázni rá, ha már a lány őrangyala nem képes erre.
Egész úton a gondolataiba mélyedt ezért hamar megérkezett a temetőhöz.
- Szia, anya! - mondta kedvesen, majd letette a magával hozott virágcsokrot a sírhoz. - Tudod, mostanában rengeteg dolog történt velem. Emlékszel, arra hogy a Heavens új munkát kapott a Starishal? Nos, kijelenthetem, hogy majdnem két hónap után sikeresen összebarátkoztam a tagokkal. Mind nagyon kedvesek és élénkek, bár mostanában Ichinose-kun kicsit furcsa, fogalmazzunk így. Képzeld bele szerettem valakibe. Sajnos ez egy beteljesületlen szerelem. De én akkor se tudom elfelejteni. - csuklott el a hangja. - Annyira fáj. Anya, miért kellett meghalnod? - sírta el magát. Idő közben az eső is eleredt, mintha átérezné a lány szívének fájdalmát. A lábai már nem bírták sokáig így összecsuklott és a földön ülve zokogott tovább. Hirtelen valaki átkarolta és magához húzta. Meglepetésében még zokogni is elfelejtett.
- Sírj csak nyugodtan Mira-chan! Attól jobban fogod érezni magad. - simogatta a lány fejét. - Nem kell visszatartanod.
- Cecil-san… - mondta a lány, majd megmarkolta a fiú felsőjét és fejét a vállának hajtva újra zokogni kezdet. A fiú pedig végig ott volt és a fejét simogatta. Nem szólt egy szót se, nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy a lány kiadja magából minden bánatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése